Az LMP 2011-ben kidolgozott javaslatcsomagjában szerepelt először az a gondolat, hogy a világ más nemzeteihez hasonlóan, a magyar zöldmozgalmak is vegyenek részt az évente megrendezett Szociális Világfórumon. A fórum a Világgazdasági Fórum ellenpólusaként jött létre 2001-ben, gyökerei a brazil Porto Alegre városába nyúlnak vissza.

A beszélgetés-sorozatokon és a regionális fórumokon több ezer civil társadalmi szervezet, antiglobalizációs mozgalmak találkoznak. Elkötelezettek amellett, hogy fölhívják a figyelmet a társadalmi és természeti rombolásokra, fölszólalnak az elmúlt évtizedek háborúi ellen, és ők azok, akik tüntetéseket szerveznek a neoliberális globalizáció, vagy éppen a kapitalista kizsákmányolás ellen, ugyanakkor nem vonják kétségbe a nemzetközi kapcsolatok jelentőségét és elismerik a globalizáció pozitívumait. Víziójuk egy szolidárisabb, demokratikusabb világ, amit decentralizált vitákkal, reflexiókkal, javaslattételekkel, tapasztalatcserével látnak megvalósíthatónak.

Ezeken a fórumokon ismerkedtek meg a magyar zöld mozgalmak a közösségi költségvetés porto alegre-i modelljével, és így érkezett meg a magyar önkormányzatiság életébe is a modell. Elsőként 2014-ben jelent meg Kispesten Gajda Péter polgármesteri programjában egy helyi koalíciós alku részeként, Varga Attila alpolgármester javaslatára. 2016-ban pedig meg is valósították, így Kispest Magyarországon elsőként engedett betekintést az önkormányzatiság szabályrendszereibe és indított el egy közvetlenebb párbeszédet a lakosokkal.

Igény pedig mutatkozik is: míg 2017-ben 700 szavazat érkezett, a további években rendre több mint 2200, tavaly összesen 3914 szavazat jött. A programmal kapcsolatos tapasztalatokat a Kiss Gabriella egyetemi docens vezetésével indított kvalitatív kutatás foglalja össze, ami a részvételi költségvetés gyakorlati megvalósulását és elméleti hátterét vizsgálja. A kutatásban Oross Dániel, a Politikatudományi Intézet munkatársa is részt vesz, aki a kispesti közösségi költségvetés sikerét többek között abban látja, hogy az önkormányzat különböző osztályai között erős a koordináció, valamint már a kezdetektől fogva elköteleződtek a program iránt. Olyannyira, hogy 2016-os elindulása óta folyamatosan működik. Ez korántsem magától értetődő, a járvány idején például Porto Alegre-ben is megszűnt a közösségi költségvetés, míg Kispesten több időt hagytak a tervezésre, a javaslatok átnézésére, a korábbi tapasztalatok újragondolására.

Az említett kutatás kérdőívei ugyan nem szolgálnak reprezentatív adatokkal, ellenben teljesen összhangban állnak azzal, amit egyébként az állampolgári részvételről tudni lehet. Jellemzően az aktív korúak, egész pontosan a nyugdíj előtt állók és a 30-39 év közöttiek szavaznak és vesznek részt a programban. A résztvevők között szinte döntő többségben vannak a saját lakással rendelkezők.

Tehát a közösségi költségvetésben való részvétel erősen összefügg az önálló tulajdonnal, de a képzettséggel is.

Nagy többségben jelennek meg ugyanis az egyetemi diplomával és doktori fokozattal rendelkezők. Kissé magasabb arányban szavaznak a férfiak, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy egy új intézményről van szó, mégsem hoz be új trendeket, tehát a női részvétel erősítése továbbra is komoly feladatot jelent.

A kutatás interjúiban a politikusok és képviselők egy visszatérő szemléletbeli visszásságra hívják föl a figyelmet, mégpedig arra, hogy az állampolgárok részéről több esetben is olyan visszajelzéseket kapnak, miszerint „azzal, hogy megszavazták az önkormányzat vezetőit, az ő feladatuk is a kerület irányítása, az ő teendője, hogy az önkormányzat munkáját értékelve négy év múlva újra döntsön a polgármester személyéről.”

– Ahogy beköszöntött az intézményes képviseleti demokrácia Magyarországra, azóta is sokan gondolják úgy, hogy ez ennyiben ki is merül. Ez ellentétes a demokrácia alapértelmezett felfogásával. Mai napig érvényesek Babits Mihálynak a magyar jellem kapcsán megfogalmazott gondolatai, melyek a szemlélődő realizmusra és a szemlélődő nemtörődömségre világítanak rá több esszéjében is. Ő írta, hogy a magyarok legnagyobb politikai teljesítményei nem cselekedetetek, „a legnagyobb cselekedete akárhányszor a cselekvéstől való tartózkodás” – mondja Oross Dániel.

Azok interpretációjában azonban, akik túllépnek a szemlélődésen, és részt vesznek a közösségi költségvetésben, a következő kifejezések jelennek meg: „érdekli”, „rendszeres a lakossági bevonás”, „fontos a személyes részvétel”, „szeretném jobban megismerni a környezetemet”, „jó javaslatok vannak”, „kíváncsiság”, „saját javaslatom van és szeretném, ha megvalósulna”, „egyáltalán maga a tény, hogy van ilyen”.

A program rendszerint igényfelméréssel kezdődik, majd a Fenntartható Zöldfordulat Munkacsoport által koordinált képviselői fórumokat szerveznek, ennek keretében városrészenként javaslatot tesznek a lakosok. Ezután az önkormányzat erős szűrőmunkát végez, hogy a beérkezett javaslatokból kiválasszák, összevonják, átalakítsák a városrészenként megvalósíthatókat, de ha a hatáskörükön kívül eső javaslatokat kapnak, azt továbbítják az illetékes szerveknek, s a benyújtók szakmai választ is kaphatnak. Ezt követi a szavazás, ami történhet elektronikusan vagy a helyi újságban elhelyezett szavazólap visszaküldésével.

A kutatásból kiderül, hogy a szavazólapra került és a megvalósított javaslatok között a lakosok a legfontosabbnak az útburkolatok és a járdák felújítását tartják.

Ez Oross Dániel szerint strukturális problémára, vagyis arra utal, hogy az önkormányzatnak nincs elegendő forrása, ilyenformán a közösségi költségvetés forrásából tesznek eleget a kérésnek. A második legnépszerűbb, mind a szavazólapon és megvalósításban is, a játszóterek fejlesztése, nyilvános mosdókkal, árnyékoló elemekkel. Harmadikként a szavazólapon a sportolási lehetőségek állnak, viszont a megvalósított projektek listáján ez már csak az ötödik helyre szorul, vagyis a szavazás során egyfajta preferencia is megmutatkozik. Ehelyett a megvalósított projektek harmadik helyén az oktatási-nevelési intézmények felújítása áll.

Előkelő helyen szerepelnek a szavazólapon a különböző kutyás programok, viszont a megvalósult projektek listáján már csak a hetedik helyre kerülnek. Vagyis a nagyvárosi közegben problémaként jelenik meg a kutyatartás, szavazás esetén viszont úgy gondolják a helyiek, hogy van ennél égetőbb feladat is. Ez elmondható a kerület zöldítéséről is. A megvalósult ötletek között találunk továbbá futókört, szabadtéri edzőparkot, közvécét, iskola- és óvodaudvar felújítását, közösségi ház fejlesztését, fekvőrendőrök létesítését, térfigyelő kamera kihelyezését, kutyafuttatót, parkosítási és fásítási programot. Vagyis, rendre az önkormányzat kötelező jóléti feladatai kerülnek át szavazási formába.

A politikusokkal folytatott interjúkból kiderült az is, hogy problémát jelent, hogy melyik út, gyalogátkelőhely fővárosi és melyik kerületi fenntartású, egyeztetni kell a lámpákról, s hosszú a várakozási idő, amíg engedélyt kapnak, és a feladatra fordított forrás sem mindig egyértelmű. A közlekedés akut problémáján túl megemlítették az önkormányzatot ért drasztikus megszorításokat is, tavaly a 2,7 milliárdos kormányzati elvonások miatt csúszott a javaslatok megvalósítása is.

Fontos szempont, hogy a programra nem különítenek el egy adott összeget, hanem az az éves költségvetésen belül kap helyet. S ha csak lehet, ez egyre nagyobb összeget is jelent, például 2019-ben 12 millió forinttal többet, ami összesen 42 millió forint. Amikor az önkormányzat dönt az adott év költségvetéséről, akkor a lakossági preferenciák szerint fölállított prioritás alapján válnak hangsúlyosabbá egyes területek, vagyis egyes projektek előtérbe, mások háttérbe kerülnek, és a költségvetés arányszámait is ehhez igazítják. Tehát nem egy dedikált kisebb összeget osztanak szét projektekre, hanem a hangsúlyos területeket emelik ki. Ezen a ponton Oross Dániel példaként a Vasút utca aszfaltozását említi meg:

– Olyan értelemben megvédeném a kispesti költségvetésnek azt a szemléletét, hogy ezt a javaslatot nemcsak befogadták és a szavazólapra került, hanem amikor nyert, akkor megnézték, hogy a rendelkezésre álló összeg mire elég. Először tervet készítettek az utcáról, majd a következő költségvetésben leaszfaltozták. Ha csak az lett volna, hogy ebben az évben 30 millió forint áll rendelkezésre, akkor valószínűleg az állampolgárok sem adták volna be ezt a javaslatot és a szavazólapra sem került volna.

Egy sikeres program egyik alapfeltétele a program nemcsak átláthatóbbá, de láthatóbbá tétele is, az állampolgári elérés és a deliberáció. Mert „ha beleteszünk egy kalapba tízmillió forintot, és azt mondjuk, hogy tessék, állapodjatok meg, mire költsünk, ez nem részvételi költségvetés, maximum egy gesztus.” Akkor az, ha a politikai szereplők deklarálják, hogy egy rendszeres folyamatban gondolkodnak, a megvalósításra kötelezettséget vállalnak, abba bevonják az állampolgárokat úgy, hogy egyben edukálják is őket, és biztosítják a modell ciklikusságát.

E tekintetben Oross Dániel szerint, mint mindenhol, a kommunikáción és információ-átadáson Kispesten is akad fejleszteni való, és a kerületi lap és a helyi közösségek összefogásán túl további felvilágosító és edukációs programokat szervezni. Egy sikeres program másik feltételeként említi meg a világos politikai szerepvállalást, vagyis szükség van egy olyan felelős politikai szereplőre, aki a program iránt elkötelezett és számonkérhető, és adott esetben erre kapja a mandátumát. Így válik politikailag láthatóvá és fölismerhetővé a közösség számára. Ez már csak azért is fontos, mert a részvételi és a képviseleti demokrácia akkor találkozik, ha egy adott személy képviselőként felelősséget is vállal, így sokféle szakpolitikába vagy ügybe bele tud folyni. Ha viszont nincs ilyen személy, akkor a program szétmosódik és elveszti a kontúrjait.

Fölmerül, hogy a program teret enged-e a korrupciónak. S ugyan a közösségi költségvetés a világ egyik legkorruptabb országából, Brazíliából indult el, mégis sikeres lett. Ezt az aspektust azonban a kutatás valóban elhanyagolja, s ezzel kapcsolatban Oross Dániel saját kutatásaiból és a magyar NGO-vezetőkkel folytatott beszélgetéseiből sem talált érdemi választ.

Ha létezik is a jelenség, a korrupció ellen épp a transzparencia, az összkeretek ismerete és az edukáció jelent biztosítékot.

Legalábbis ott, ahol jól működtetik a közösségi költségvetést és az állampolgár láthatja, hogy nem lehet csak úgy belenyúlni a rendszerbe, mert például, ha jövő évben hirtelen tízszer annyit költünk oktatásra, akkor azt az összeget valahonnan el is kell venni.