Miklós Gábor Török hatalmi újratervezés, ami során régi szövetségesek és drága barátok eshetnek egymásnak

A nagy játszma ma is tart Kelet és Nyugat között. Egykor az Orosz Birodalom és Anglia folytatta a hosszú 19. században. Itt van. Változó, legalábbis részben változó játékosokkal, mozgó helyszínnel, de nem kisebb téttel. Kétszáz éve a Kelet feletti uralomért folyó nagyhatalmi szkanderezés egyik tétje a gyengülő Oszmán Birodalom feletti befolyás, illetve a török szultán uralma alatti területek megszerzése volt.

Száz évvel azután, hogy a kalifátusnak vége lett, a törökök fontos játékosként tértek vissza. Regionális főszereplők lettek kihasználva a kínálkozó lehetőségeket és hatalmi réseket. Az elmúlt évtized eseményei, különösen az arab világban zajló válságsorozatok, valamint a 21. századi nyugati vezetések érdektelensége és rossz politikai döntései, felértékelték a török hatalmat. Recep Tayyip Erdoğan 2003 óta uralja országát, s közben több ideológiai kanyart és politikai fordulatot is tett. A hatalmat iszlamista pártja, az Igazság és Haladás Pártja (AKP) élén szerezte meg – erős amerikai támogatással.

Washingtoni politikai tervezők benne látták az „iszlámdemokratát”, aki tradicionális elveket követve, de nyugatias gazdaságpolitikával modernizálja az országot. Demokrata és az emberi jogok, a női egyenjogúság harcosa. Nem jött így be. Nehéz lenne itt Erdoğan számos fordulatát bemutatni, de tény, hamar megmutatkoztak diktatórikus hajlamai, törekvése az oszmán nagyság felélesztésére. Számára pedig az derült ki elég gyorsan, hogy vágyálom az Európai Unióhoz való gyors csatlakozás.

Egy időben úgy érezhette, hogy politikai modellje lesz az arab tavasz megújuló országainak. Támogatta a politikai iszlám jegyében fellépő, a Muszlim Testvérek mozgalmából kinőtt szervezeteket. Csalódnia kellett, ráadásul épp emiatt hosszú időre elhidegült a viszonya más szunnita államokkal - egyedül a gazdag, ám kicsiny Katarral maradt szövetségben. Szinte a háború szélére sodródott Izraellel, pedig évtizedekig stratégiai szövetségesnek számítottak. A regionális hatalmi fordulatokat az váltotta ki, hogy szakított korábbi távlatos külpolitikájával, amelyet Ahmet Davutoğlu külügyminiszter, majd miniszterelnök dolgozott ki.

A stratégiai mélységnek nevezett elméletet sokan nevezték új ottomán politikának, amely politikai befolyással, gazdasági behatolással, kulturális és szociális jelenléttel építette volna újra a török hatalmi jelenlétet az egykori birodalom elveszített balkáni és közel-keleti területein. Erdoğan ehelyett agresszív nyomulásba fogott, s több alkalommal is a háború szélére sodorta az országot. Egy időben megpróbálta engedményekkel, politikai tárgyalásokkal rendezni a kurd kérdést, felszámolni a Kurd Munkáspárt (PKK) által folytatott gerillaháborút. Aztán teljes fordulattal belháborút kezdett a hazai kurdok és szervezeteik ellen, és megszállta a polgárháborús Szíria északi sávját, hogy elszigetelje az ott kialakult kurd autonómiát. A török jelenlét Szíriában nem erősítette meg az Aszad-ellenes erőket, de konfliktust okozott az Egyesült Államokkal, amelynek a kurdok voltak a leginkább harcképes szövetségesei.

Erdoğan az amerikaiakat évek óta azzal vádolja, hogy ők állnak a Pennsylvaniában élő Fethullah Gülen iszlám vezető mögött. Az ő híveihez köti a 2016-os elvetélt katonai puccskísérletet. Gülent az Egyesült Államok nem adta ki Törökországnak. Az amerikaiakkal való viszonyt rontotta a kelet-földközi-tengeri gázmezők miatt kiújult török-görög ellentét. Washingtont nyugtalanítja szövetségeseinek viszálya. A puccs után a törökök egy időre szinte lehetetlenné tették a területükön lévő NATO-légitámaszpontok használatát az amerikaiaknak. A Nyugat elleni politikai lépések közül a számunkra leginkább emlékezetes az volt, amikor Ankara a területén összegyűlt közel-keleti és más menekültek hatalmas tömegét szinte „ráengedte” Nyugat-Európára. Ezzel a török kormány elért bizonyos sikereket – anyagi támogatást, vízummentességet –, de az EU-csatlakozásból nagyon hosszú időre kiírta magát.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!