Fóti Tamás Vétkesek vétója – Orbán joggal tart a jogállamisági feltételektől, az EP-nek fogytán a türelme

Egyelőre még teljes a bizonytalanság, sikerrel jár-e Angela Merkel német kancellár, az Európai Unió soros elnöke, hogy a kétnapos csúcstalálkozón kompromisszumra jussanak az EU működését akadályozó magyar és lengyel vétóról. Az EU hét esztendőre szóló, 1100 milliárd eurós keretköltségvetését és az Új Nemzedék nevű, a koronavírus okozta válság helyreállítására kidolgozott 750 milliárdos csomagot teszik kockára, amelyekhez, először az unió történetében, jogállami feltételeket rendelnek.

Az Európai Parlament kezdi türelmét veszíteni. Manfred Weber, a legnagyobb pártszövetség, az Európai Néppárt frakcióelnöke korábban még bízott egyfajta kompromisszumban, utóbb már azt nyilatkozta, hogy az EP nem enged zsarolásnak, ragaszkodik az eddigi megállapodáshoz. „Nem kapitulálunk vétó miatt. Világosan megmondtuk nekik, nélkülük is meg tudjuk csinálni” – emelte a tétet Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság (EB) gazdaságpolitikáért felelős tagja is. Brüsszel nyilvánvalóan végzi a dolgát, egyrészt életképes alternatívát készít elő arra az esetre, ha a Tanácsban a lengyel és a magyar vétó lenne az utolsó szó. Másrészt az ilyen lehetőség belengetése alkalmas nyomásgyakorlásra is, lám, megkerülhetők a kerékkötők.

Bonyolítja a képet, hogy a múlt héten kiderült, a magyar-lengyel szövetség bizonytalanabb, mint ahogy a két kormányfő láttatni szeretné. Jaroslaw Gowin a koalíciós miniszterelnök-helyettes brüsszeli tárgyalásai után közölte, a vétó Varsónak is kárt okoz, és a vitatott jogállami mechanizmus szabályainak megváltoztatása helyett kompromisszumot javasolt, mely szerint a tagállamok deklarálják, hogy ezzel az eszközzel csak az uniós pénzek tisztességtelen felhasználása esetén élnének. Ezzel ugyan lényegében a júliusi csúcson elért megállapodáshoz térnének vissza, amivel az Európai Parlament aligha érné be, de mindenesetre jól tükrözte a lengyel politikai viszonyokat. Bár a kormányfő, Mateusz Morawiecki sietett hitelteleníteni helyettesét, az sokatmondó, hogy immár nem csak az ellenzéknek van elege a szabadságharcból.

Az EB javaslatának lényege, hogy a helyreállítási alap megkerülheti a két országot, amelyek nem egyeznek bele a 750 milliárd eurós közös hitelfelvételbe. A munkahelyeket állami szerepvállalással megvédő SURE program szolgálna mintául. Az EB a program 100 milliárd euróját kötvények kibocsátásával teremtette elő, amit kedvező kamattal tovább ad a kölcsönben érdekelt tagországoknak, a garanciát pedig a 27-ek közösen vállalták. A nemzeti igények figyelembevételével történt lebontás alapján Magyarország félmilliárd euróra számíthat, amelyből december elején már 200 milliót folyósított is Brüsszel a csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak állami terheinek enyhítésére. Ez a konstrukció működhetne a 750 milliárd euró esetében is, illetve mérsékelve a két vétózó országra jutó összegekkel. Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung írja, Brüsszel ezt az áthidaló, ideiglenes jellegű megoldást tekinti járható útnak, megjegyezve, ha a most vétózók később meggondolják magukat, akkor csatlakozhatnak. Tény, hogy nem kis összeg menne veszendőbe, Lengyelországnak mintegy 23 milliárd, Magyarországnak 6 milliárd euró körüli vissza nem térítendő támogatást irányoztak elő, amit további roppant kedvezményes óriáshitel is megfejelhet.

A kifizetések jogállami feltételhez kötése az EU hétéves keretköltségvetését is érinti, ennek vétójára viszont eleve van szükségmegoldás, az unió működőképességének fenntartására januártól hónapról hónapra a 2020-as költségvetés egytizenketted része áll rendelkezésre. Ebből azonban nem fedezhetők a regionális különbségek kiegyenlítésére szolgáló strukturális alapok, amelyek hiányát a felzárkózók fogják megérezni.

Orbán Viktor és Morawiecki persze jól érzékelik, hogy a jogállamisági feltétel hatalmuk korlátját hozhatja el. A független igazságügy, legyen szó a bíróságok függetlenségéről, az alkotmánybírák túlzott lojalitásáról, vagy a sajtószabadság kétségkívül olyan politikai kérdések, amelyekről ideális esetben a választók mondanak véleményt. Az EU nehezen végezheti el a magyar vagy lengyel választók feladatát, de segítheti a tisztánlátást. Könnyebb dolga van a korrupciós gyanúk esetében, amely inkább magyar probléma. Az uniós támogatásokkal történő visszaéléseket, a rivális vezetésű önkormányzatok forrásmegvonását nem akarják tovább tétlenül szemlélni. Ezért ragaszkodnak a jogállami mechanizmushoz, amelynek a végrehajtása persze ismeretlen terep, viszont hatásosabb alternatívája lehet a hetes cikkely alapján a két országgal szemben elindított eljárásnak.

Az EU csaknem hét évtizedes történetében, és ebből a szempontból mindegy is, hogy éppen Szén- és Acélközösségnek vagy Európai Közösségeknek nevezték, visszatérőek voltak a késhegyig menő viták az éves költségvetésről. Például 1980-ban csak hét hónap múlva született meg, vagy 1982-ben a Tanács nem egyezett bele az EP által követelt egyik tételbe. Ezt megelégelve, 1988-ban Jacques Delors EB-elnök javasolta, hogy öt évre előre állapítsanak meg keretköltségvetést, amelynek a plafonját nem léphetik túl. A súlyos, néhol válsággal fenyegető vitát persze nem tudták megspórolni, de legalább nem évenként kellett megvívni az „intézmények csatáját”, azaz a tagállamok Tanácsa, az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kompromisszum nehéz szülését. Ennyiben természetesen bevált, sőt, 1992 óta már hét évre szól a büdzsé.

Kívül tágasabb?

A közélet virtuális tereiben vita indult arról, vajon Orbán Viktor kivezetné-e Magyarországot az Európai Unióból. Nem látunk a miniszterelnök kártyáiba, nem tudjuk, hogy EU-ellenes, meglehetősen színvonaltalan kirohanásainak van-e mélyebb értelmük, céljuk. Azt azonban kijelenthetjük, amennyiben a kormányfő racionálisan mérlegel és dönt, nem merül fel a Huxit ésszerű alternatívaként. Amivel táborát igyekszik megdöbbenteni, vagyis, hogy Brüsszel sok millió „migráns” kötelező betelepítését készíti elő, alaptalan hazugság. Az általa idézett 34 milliós szám tényleg elhangzott, ennyi embernek van az EU-ban bevándorló háttere. Valójában az EB arra tett javaslatot a napokban, hogy javítsanak a tagállamokban huzamosabb ideje élő bevándorlók jogi státuszán, mert minél inkább elhúzódik jogfosztottságuk, annál keservesebb lesz integrálódásuk folyamata.

Továbbá, még ha Orbán úgy ítélné is meg, hogy az ország megvan az EU felzárkóztatási alapjai nélkül, egy napig nem lenne meg a német és osztrák beruházások nélkül, amelyek viszont eltűnnének, ha például vámokkal kellene szembesülniük. Nem beszélve az EU-n kívüli befektetőkről, akik számára jórészt addig érdekes Magyarország, amíg az EU tagja. És a hazai közvélemény? Idézzük fel az áruk és személyek szabad mozgása előtti ősidőket, a határokon a többórás várakozást a személy-, és akár többnapos veszteglést a teherforgalomban. Hogy most ne essék szó a tagság, a belső piac előnyeinek végtelen soráról. Orbán belengeti a kiválás fenyegetését, hátha Brüsszel bekapja a horgot és lélekszakadva tesz engedményeket. Az Európai Bizottságnál is úgy vélik, Európa kohéziója nem tudna elviselni egy közép-európai kiválást. Egyet azonban leszögezhetünk, ahogy Londonnal sem bántak és bánnak kesztyűs kézzel, Budapest sem számíthatna más elbánásra.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.