Visegrádi vírusjárat fék nélkül

Csehországban március 1-én volt, Szlovákiában 7-én lesz egy éve, hogy regisztrálták az első koronavírusos beteget. A szomorú évfordulón mindkét ország történetének eddigi legnehezebb időszaka jött el. Jelenleg Csehországban terjed a világon a leggyorsabb tempóban a vírus. Mindkét ország külföldi segítségre szorul. Ha március 21-ig nem javul a helyzet, jöhet a teljes zárás.

„Az 1710-es esztendő késő tavaszán Nagyszombat városát pestis sújtotta. Az első áldozatot június 19-én jegyezték fel. Hónapokig tartó, kemény lezárások következtek, de a helyzet nem javult. Novemberben a várost továbbra is zárva tartották, a pestis továbbra is terjedt, megölt szegényt és gazdag embert is. Kétségbeesett polgárok egy csoportja úgy döntött, hogy közös imában fordulnak Szűz Máriához és a segítségét kérik. A Szent Miklós Székesegyházban gyülekeztek 1710 november 21-én. Körmenetet tartottak, körbejárták a város főterét, a Szentháromság-oszlopot, és harangzúgás közepette visszatértek a templomba. Csoda történt. A pestis véget ért. Onnantól soha, senki nem halt meg Nagyszombatban pestisben.”

Ezeket a mondatokat az Európai Unió egyik tagállamának minisztere írta le Facebook oldalán február 22-én. Milan Krajniak szlovák munkaügyi miniszter 18. századi legendával érvelt a 21. századi koronavírus idején a templomok megnyitása mellett a lelkileg is kimerült emberek számára. A szélsőjobboldali Mi Egy Család Vagyunk, Sme rodina párt képviselője közös imát javasolt, hogy a hívek misén imádkozhassanak Istenhez, s így szabadítsák meg Szlovákiát a koronavírustól. Az ötlettel egyébként komolyan foglalkozott a négypárti kormány koalíciós tanácsa. Végül elvetették. Az ellenzéki balközép Hang – Szociáldemokrácia (Hlas - Sociálna demokrácia) párt képviselője, Ľubica Laššáková korábbi kulturális miniszter szerint „nem csoda, hogy ez a kormány nem tud a járvány ellen harcolni, amikor a hit és az ideológia számukra a tudományos tények és a védekező intézkedések felett állnak.” 

A nemzetközi sajtóban is emlegetett eset akkor történt Szlovákiában, amikor több hete, nagyjából minden harmadik koronavírussal kórházba került ember meghalt, és az egészségügyi intézményekben már nem volt megfelelő létszámú, képzett személyzet. Egyes kórházak működése már le is állt emiatt. A miniszter torz politikai kereszténysége helyett az egyház valódi társadalmi szerepét azok az egyházi alkalmazottak, önkéntesek képviselték, akik a hivatásos nővérek munkáját segítették Kelet-Szlovákia egyes településein. Például az eperjesi kórházban öt katolikus pap szállt be az emberek ápolásába.

Több esetben már csak a haldokló emberek utolsó pillanatait tették könnyebbé. Az erősítésre azonban nagy szükség volt, Eperjesre szállították Kassáról és környékéről is a regisztrált betegeket is. Mindeközben a kassai kórház udvarán már hűtőkocsikat helyeztek el, mert folyamatosan nőtt az elhunytak száma. Csak február első felében 164 halottat számoltak meg. 

A múlt hét közepén 3547 új fertőzést regisztráltak, ami szlovákiai kontextusban a január 12-e óta a legmagasabb szám volt. A kórházba utaltak száma is rekordgyorsasággal nőtt, a múlt hét szerdán ez a szám meghaladta a 4800-at. Összehasonlításképp: aznap a majd kétszer több lakosú Csehországban ugyanez a szám 6800 körül mozgott. A növekvő fertőzöttségi és megbetegedési adatok mellett riasztóan gyorsan beteltek a kórházi ágyak is.

Ez volt az oka, hogy Igor Matovič kormányfő az EU tagállamaihoz fordult segítségért. Románia szinte azonnal felajánlotta segítségét és 15 ápoló küldésére tett ígéretet. A nővérek három hétig fognak segíteni. Ausztria katonai egészségügyi személyzetet ajánlott fel keleti szomszédjának. Lengyelország szükség esetén szabad kórházi ágyakat ajánlott fel. A dél-lengyelországi települések, mint például Nowy Targ, készen állnak a szlovákiai betegek fogadására. Ez azt jelenti, hogy a szükséges felszereléseket, kórházi személyzetet már áthelyezték. Összesen kétszáz kórházi férőhelyet ajánlottak fel a lengyelek. Ivan Korčok külügyminiszter vakcinát is kért az EU országaitól, de erre egyelőre nem érkezett felajánlás.

Az általános egészségügyi helyzet romlásával párhuzamosan a Matovič-kormány február közepén még a korlátozások esetleges lazítását fontolgatta. Felmerült az orosz Sputnik V vakcina behozatala is. Matovič ellentmondásos, néhol hazug narratívával érvelt a Sputnik V mellett. Kijelentette például, hogy Magyarországon már tömegesen oltanak vele, holott február közepén csak néhány ezer embert oltottak be az orosz vakcinával. De az autoriter politikusok előszeretettel hivatkoznak egymásra is. Magyarországon Orbán Viktor érvelt a Szputnyik vakcina magyarországi engedélyezése kapcsán egy EU-n kívüli országgal, Szerbiával. Szlovákiában, hasonló logika alapján, Matovič érvelt sajtótájékoztatóján a Szputnyik mellett, hogy az EU egyik tagállamában már regisztrálták, ezért engedélyezhetnék Szlovákiában is.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!