Katona Klári A cselekvő filozófus

Kevesek fejezték ki annyira egyértelműen az alkotásuk, művészi megnyilvánulásuk miértjeit, mint Hundertwasser. Mindazt, amiért élt és alkotott. Esetében ezért szükségtelen a műértők magyarázata és az elemzők kifejtéseire sincs túl nagy szükség. Mert életében nem csak folyamatosan leírta, de manifesztumaiban tisztán láttatta az ökológiai meglátásait.

Minden lehetséges módon terjesztette, a nyilvános beszédeiben demonstrálta a környezettan problémáinak felszámolására használható elgondolásait. Ezek jórészt az életterek megváltoztatásáról szóltak. Egyetlen cél érdekében, azért, hogy az ember nagyobb harmóniába kerülhessen környezetével. Nem véletlenül tartják az építészet felől közelítő környezetvédelem korai szószólójának. Mikor már festői munkássága komoly elismeréseket hozott, akkor fordult az építészet felé. A művész, aki az élet minden területén elítélendőnek tartotta a pusztán funkcionalista létrehozást, annak gátlástalan burjánzását és ennek a társadalmi beilleszkedés nevében való alkalmazását. Talán, mert ennyire egyértelműsítette szándékait, vele kapcsolatosan szinte fel sem merül, hogy tetszik-e, amit létrehozott.

Művei – melyeket a festészet és az építészet alapelveinek figyelembe vétele nélkül alkotott –, mintha egyenesen a józan észt szólítanák meg a rá figyelőkben. Képi és formai felvetései bevonnak, elgondolkodtatnak. Még mielőtt a tetszés-nemtetszés latolgatásába kezdenénk, megértjük szándékát: az emberért száll síkra. Sosem mondhatná senki, hogy alkotásai öncélúak. Az érthetetlen választások mentén zajló emberi cselekedeteket látva figyelmeztet a következményekre és azonnali megoldásokat kínál a világ rossz irányba haladásának enyhítésére. Félreérthetetlenül. Korát megelőzőn, a kor emberének kihagyó figyelmét ébresztgetve.

Alig harminc évesen „Fáradtak a szemeim” címmel kikel a kocka-építkezés, mint az emberi lét alapvető veszélybe sodrása ellen. Őrületnek gondolja, hogy tanult építészek teszik ezt. Emberi lényeket börtönöznek be egy üres, változtathatatlan, színtelen, lélekölő formába, mely az emberi léttől teljesen idegen behatároltságot kényszerít minden benne élőre. Arról nem is beszélve – mondja –, az effajta ketrecszerűséggel biztos, hogy az építésznek semmilyen kapcsolata sem lesz. Hisz fogalma sincs, kinek készül az épület igazán. A kőművesnek sem lesz kapcsolata hozzá, hisz minden egyedi elképzelését, ötletét háttérbe kell szorítania, különben elveszíti a munkáját. A bérlőnek, a későbbi bármilyen jogcímen ottlakónak sem lesz köze az épülethez, hisz építéséhez, elkészültéhez semmi köze sincs. Csak beköltözik. Emberi szükségleteken alapuló vágyai, a számára szükséges tér, annak érzete szóba se jön, így semmilyen szinten sem juthat érvényre. Márpedig az ember alapvető vágya az építés, ezért az építésznek, a kőművesnek és a lakónak egységet alkotva kell építkeznie. Csak ebben az esetben beszélhetünk építészetről, amúgy csak bűntényről – teszi hozzá.

Bármilyen szokatlan a felvetés, a figyelmeztetés – akárcsak szóhasználatában – pont az, amit annyira megosztandónak gondolok, ha róla esik szó. A mindenkori miért megjelenő ténye. Ez az, ami annyira meghatározza szemléletét. Ami legapróbb szokásait is áthatotta. Mondjuk, a festékhasználatát is. Mert bár festményeinek jelentős részét vízfestékkel festette, egyik jellemzője volt, hogy egy képen többfajta festéktípust is használt. Ezeknek az utolsó cseppig való elhasználására technikákat dolgozott ki. Ezzel zárva ki a pazarlás minden esélyét. Az építészetben is meghatározó volt számára ennek szem előtt tartása. A formaiságukban mindentől eltérő, megálmodott épületek előállítása minden esetben olcsóbb volt, mint az ismert módon való házépítéseknél.

Ami talán mindennél jobban zavarta, az az egyenes vonal. Egyszerűen istentelennek és erkölcstelennek gondolta. Az a természetben nem létezik. Ott nincs, nem található, hogy lenne hát isteni?

1968-ban már arról ír, ami manapság vetődik fel úgy, ahogy talán meghallható. Végre olyan komplex összefüggéseket láttatva, amik nélkül figyelmünk könnyen elterelődne. Amit annyian megérthetnek, hogy az elegendő lesz a haladási irány megváltoztatásához az emberiség egyelőre még lefelé vivő spirálján. Óriási a tét. Amit ő már akkoriban átlátott.

Az építészet filozófusa „Call to All Resident” írásában arról beszél, hogy a paradicsomi állapot várásának ideje lejárt, itt az idő, cselekedni kell. A meddő beszélgetésekre már nincs idő. A felügyelet szükségtelen. „Visszaadom a házakat az embereknek. Nem csak formálisan, teljes egészében, hogy a börtönszerű dobozaikat, saját kezükkel átformálják. Kívül-belül. Az építészek dolga, hogy elvárják a lakóktól személyes jogaik gyakorlását az épületek átalakításához.” Miért mondja ezt? Egyrészt azért, mert úgy gondolja, enélkül sosem lesz béke az építészek lelkében. Másrészt, mert ezek az épületek elvesznek minden élet- igenlő kreativítást, álmodozási képességet az életek megtervezésétől, a környezet kialakításától, a hazaérkezés jó érzéséig.

Micsoda szimbólum, a dolgok helyére kerülésének fontosságát tekintve. Mert szinte észre sem vettük és átadó lett mindenünk. A testünk feletti kontroll éppúgy, mint a termőföld vagy a tengerek egészsége esetében. Vagy a gyerekeink nevelését illetően. Akinek van, istenhitét is közvetítőkre bízta. Pedig itt van a Paradicsom – így mondta Hundertwasser. Azt hiszem, nem tévedett. Felemás zokniban, vagy ugyanúgy, kétféle cipővel a lábán sem feledkezett meg arról, hogy csak magunkra gondolva igen sok minden kiesik látóterünkből. Amíg nem hajlunk arra, hogy a másik szempontját a magunkéval összevessük, az önzés felszámolhatatlan.

…és az Építészet Doktora felajánlotta Bécs városának, Ausztriának szolgálatait. Bebugyolálta a Távfűtő Művek épületét, sapkát tett a kéményére és színes mozaikkal borította szegényes elképzelésű, szürke épületét. Ingyen. Megújított templomot, felépített saját tervezésű, fákkal beültetett, fűvel borított tetejű, spirál alakú, sliccelt szemű, teraszos épületeket, belőlük kikandikáló fákkal, belső keringési rendszerrel, ami a természet körforgásán alapul. Betont keverve, a kőművesekkel dolgozva, ablakokat passzítva az épületekbe. Bécs harmadik kerületében szinte zarándokhely az egyetlen egyenes vonalt sem mutató épületegyüttese, apartmanháza, a Hundertwasser Haus, aminek kivitelezésében Joseph Krawina volt segítőtársa. Néhány utcával arrébb áll a Kunsthaus Wien, mely a világon egyetlen helyként, állandó kiállításának is otthont ad. A házon belül minden helyiségben egyenetlen padlózattal, csak az éberség megtartása érdekében.

Élt hajón a velencei lagúnákban, majd Új-Zélandon. Japán, Amerika, Ausztria, Izrael, Spanyolország, Németország, Hollandia, Svájc és Új-Zéland városaiba kerültek épületei az építészfilozófusnak. Aki azért gondolkodott, hogy cselekedjen. Miközben a földi léthez ezt a gondolatot szerette volna tudatosítani: „a természet vendége vagy – viselkedj”.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.