A rock and roll jövője

Bruce Springsteen és a Born to Run

Németh Róbert | 2020.09.06. 17:49

Címkék:

pop

Olvasási idő kb. 7 perc

Vannak, ugye, a klasszikus sorsfordító művek. Azok, ahol az alkotó megmutatja, nem kétséges értékű tehetség már, hanem úgynevezett nagybetűs művész, ahonnan kezdve komolyan veszik, amitől kezdve tényleg tétje van annak, amit csinál. A beérkezés. A pontra az i. Ahol a helyére kerül az utolsó hiányzó képkocka. És hasonló közhelyek. Ilyen alkotás Bruce Springsteen Born to Run című nagylemeze, ami néhány nappal ezelőtt ünnepelte 45. évfordulóját, vagy, hogy egy sokkal modorosabb fordulattal éljek: a 45. születésnapját.

Springsteen mindenféle karrierkezdő küzdelmek és különféle zenekarok után 1972-ben szerződött le a Columbia lemezkiadóhoz, miután menedzserei beajánlották a legendás zeneipari mogulnak, John Hammondnak, aki lehetőséget látott a fiatal New Jersey-i dalszerző-énekesben (ő szerződtette éppen egy évtizeddel korábban ugyanehhez a céghez Bob Dylant). Első nagylemeze, melynek a címe, Greetings From Ashbury Park, N.J. képeslapfeliratba oltott karriernyitó statement, ráadásul nem csak ezért startkő, hanem azért is, mert ezen a lemezen zenélt vele először az az együttes, amit itt még nem hívtak The E Street Bandnek, de már nagyon is az volt. Több kritikus is Bob Dylanhez hasonlította az elsőlemezes Springsteent, a 60-as évek második felétől a 70-es évek végéig működő amerikai zenei magazin, a Crawdaddy szerzője szerint pedig egyszerre volt benne jelen „az utcai szakadék és a könyvmoly”.

Egy év sem telt el, és máris megjelent Springsteen második nagylemeze, a The Wild, the Innocent & The E Street Shuffle, amit ugyan ismét dicsért a kritika – volt persze, aki csak udvariasan: „olyan lemez ez, amihez klassz lesz majd visszatérni, ha Springsteen tovább fejlődik” –, de nem aratott különösebb kommerciális sikert. Főként az volt a gond, hogy az album ugyan jól teljesített Springsteen „környékén”, észak-nyugaton, az énekes-dalszerzőből helyi hős lett, de nem tudott továbblépni az országos siker felé – pedig hát az elvárás minden bizonnyal ez lett volna. A The Wild, the Innocent & The E Street Shuffle aztán amúgy érdekes utat járt be: évekkel később többen is mesterműnek és alulértékelt lemeznek nevezték.

A Born to Runt 1974 májusában kezdte el felvenni Bruce Springsteen és zenekara. Ugyanebben a hónapban, nagyjából a lemezfelvételek első fázisában koncertezett a zenész a massachusetts-i Cambridge-ben található Harvard Square Theatre-ben; itt látta őt a lemezkritikus-producer-menedzser, Jon Landau, ez után a fellépés után írta a bostoni The Real Paper nevű újságba ezeket a rocktörténeti sorokat: „Láttam a rock and roll jövőjét, a neve: Bruce Springsteen. Egy olyan estén, amikor fiatalnak kellett éreznem magam, olyanná varázsolt, mint aki először hall zenét”. Landau neve nem csak ezért érdekes és nem csak ezért citáljuk ebbe a cikkbe: ő volt az, aki producerként végül segített összehozni Springsteennek pályafutása valószínűleg legfontosabb nagylemezét. És ő volt az is, aki ezen a ponton Bruce Springsteen új menedzsere is lett.

A Born to Run make or break lemez volt a New Jersey-i zenész pályáján – azaz vagy összejön az áttörés, vagy ki tudja, az is lehetett volna, hogy egy újabb kritikuskedvenc, de az országos siker radarja fölé emelkedni nem képes album után Springsteen megy a levesbe, megmarad tehetséges, de inkább csak nem túl sokak magánügyének számító dalnoknak. De nem így történt. Valószínűleg a Columbia is érezte, hogy érdemes még egyszer nagyot álmodni, hiszen elképesztő büdzsét biztosítottak az új Bruce Springsteen-nagylemeznek.

Az album, melynek dalait Springsteen a korábbiaktól elérően nem gitáron, hanem zongorán írta meg, rettenetesen sokáig és rémesen körülményesen készült. A zenészek 14 hónapot töltöttek a stúdióban, csak a címadó dallal fél évig szarakodtak, miközben Springsteen, akit kerülgetett a düh és frusztráció – többek közt, mert érezte, vagy most megcsinálja a nagy művet, vagy maradhat szerethető New Jersey-i gitáros-énekes –, úgy érezte nem tudja a többiek számára elmagyarázni, mik azok a hangok és a hangzások, „amiket fejében hall”. És hogy mit hallott? „Mintha Roy Orbison énekelne Bob Dylant, miközben az egészet Phil Spector producerelné” – ami az utóbbit, mármint Spectort illeti, a jelenleg egy kaliforniai börtönben tartózkodó nagybeteg producerlegenda által kifejlesztett grandiózus wall of sound hangzás volt az egyik legfontosabb minta a Born to Run készítői számára.

Minden más mellett itt állt össze a klasszikus E Street Band is (bár a Born to Run még mindig nem a Bruce Springsteen and The E Street Band név alatt fut): megérkezett és máris Springsteen egyik legfontosabb zenei partnere lett, Steve Van Zandt, azaz Little Steven, ekkor került be a bandába Max Weinberg dobos (aki egyébként a 90-es évek óta a különféle Conan O’Brian Show-k zenekarának a vezetője; egy ízben éppen ezirányú elfoglaltságai miatt fia, Jay helyettesítette egy Springsteen-turnén), és innentől zenél Bruce Springsteen mögött Roy Bittan billentyűs.

A többi pedig történelem. Az 1975. augusztus 25-én megjelent Born to Run – aminek oldalait Springsteen a kitörésről szóló felemelő nyitódalokkal (Thunder Road, Born to Run) és a keserűséget, árulást, veszteséget megéneklő számokkal (Backstreets, Jungleland) keretezett – hatalmas sikert aratott: top 10-es album lett, aranylemez, Springsteen felkerült a Time és a Newsweek címlapjára. Springsteennek mindeközben a hócipője tele lett lemezkiadója által pörgetett „a rock jövője promócióval”. Londonban, a Hammersmith Odeon halljában például saját kézzel tépte le az ezzel mondattal ellátott plakátokat. Az album, melynek egyébként az Eric Meola által készített lemezborítófotói is emblematikusak, Springsteen számára végre elhozta a szélesebb körű amerikai ismertséget – joggal, és nem csak a Columbia ügyes promóciója miatt. Nem csak azért nagyszerű lemez, mert tele van emlékezetesnél emlékezetesebb dalokkal, hanem mert mint egy igazán jó film vagy egy erős regény, pompás történetmesélés és narráció, képes egyszerre okosan, érzékenyen és árnyaltan, mégis nagyon sok és sokfajta számára keretezni, megjeleníteni, elmesélni azt, amiben vannak. A Born to Run – és akkor itt gondoljunk vissza arra, amit pár évvel korábban írtak Springsteenről, az egyszerű srác az utcáról és könyvmoly izgalmas keveréke – az amerikai életről mesél egyszerre színes, szélesvásznú és sötét, borongós, noir megközelítésben.

Tíz év sem telt és ugyanez a kevercs még nagyobbat durrant, azzal az albummal, aminek a címében az első szó ugyancsak az, hogy born.

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés