Ezüstkor

A Rolling Stones majdnem-remekműve, a Goats Head Soup

Németh Róbert | 2020.09.27. 19:46

Címkék:

Rolling Stones zene

Olvasási idő kb. 8 perc

A nevét stílszerűen egy Muddy Waters-bluestól (Rollin’ Stone) kölcsönző angol zenekar kezdetben nagyobbrészt blues-, soul-, és rock and roll-feldolgozásokkal töltötte meg saját lemezeit, első olyan kislemezdaluk, ami nem egy korábban már létező dal feldolgozása volt, pedig egy Lennon-McCartney-szerzemény, az I Wanna Be Your Man 1963-ban. 1965-ös December’s Children (And Everybody’s) című lemezükön a számok fele már saját szerzemény volt, míg az egy évvel később kiadott Aftermath című albumon már kizárólag Mick Jagger és Keith Richards szerzeményei szerepelnek.

A nagyszerű Between The Buttons és a kor pszichedelikus szellemére, de leginkább a Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című lemezére reagáló (egyesek szerint azt majmoló) Their Satanic Majesties Request félsikere után az 1968-as Beggars Banquettel Jaggerék visszatértek a rhythm and blues-os gyökerekhez, és nem is tehettek volna ennél jobbat. A Rolling Stones-nak ekkorra már kialakult a saját zenei nyelve (a Stones-logóból ismert nyelvre még kicsit várni kellett, az 1971-ben érkezett meg, akkor Mick Jagger javaslatára John Pasche grafikus készítette el a kultúrtörténeti alkotást, melyet a hindu istennő, Kali ábrázolásain a szájából kikandikáló érzékszerv ihletett) – mint a legtöbb felnövőben vagy alakulóban lévő előadó vagy zenekar esetében, itt is az történt, hogy az alkotók az őket ért legfontosabb hatásokat, a Stones esetében a bluest, a soul, a rock and roll és a countryt rendezgették újra, saját (brit) kontextusukba helyezve, saját képükre formálva az elemeket.

Ebben az időszakban kezdődött a zenekar együttműködése az akkor a húszas évei közepén járó amerikai (brooklyni születésű) producerrel, Jimmy Millerrel, aki korábban dolgozott a Spencer Davis Grouppal (ő volt a zenekar Gimme Some Lovin című slágerének a producere), majd Steve Winwood új zenekarával, a Traffic-kel is. Viszont volt valami más, aminek meg ez a periódus hozta el a végét: a zenekar alapítója, a kezdetben megkérdőjelezhetetlen vezérnek számító Brian Jones, aki aztán egyre inkább a Rolling Stones perifériájára szorult, a Beggars Banquet megalkotásában már csak alig-alig vett részt, a gitárrészek nagyját Keith Richards játszotta fel, és ugyanez folytatódott a következő, egyébként hasonló szellemben felvett Stones-album, a Let It Bleed munkálatai alatt is, melyek 1968 végén kezdődtek el. Jones helyzete teljességgel tarthatatlanná vált, 1969 júniusában aztán ki is pörgött a zenekarból, egy hónappal később, július 3-án pedig rejtélyes körülmények között belefulladt a háza udvarán található medencébe (ezt dolgozza fel egyébként a Stoned című 2005-ös mozifilm). Ekkorra már egy új gitáros, a brit blues-sulinak számító John Mayall’s Bluesbreakersből érkezett Mick Taylor pengetett a zenekarban, akivel még inkább erősödött, markánsabb lett az előző lemezzel elindított szálkás, karcos, roots Stones-hangzás. A Let It Bleed nem csak kreatív, hanem kommerciális siker is lett, Angliában listavezető, Amerikában a slágerlista harmadik helyéig jutott fel.

A folytatás pedig egyenesen a Rolling Stones életművének csúcsdísze, a Sticky Fingers, aminek a fényét nem csak a bombaslágerek – a Brown Sugar, a Wild Horses, a Sister Morphine vagy a Bitch – és a tökéletesen eltalált hangzás, a gitárokra ráengedett dögös fúvósok, hanem még az emblematikus borító, az Andy Warhol által elkészített híres farmeres-cipzáras borító (plusz a már emlegetett nyelves logó) is emeli. A Stones-aranykort aztán egy ötletektől túlcsorduló, kreatív őrületben megfürösztött lemez, a jelentősrészt a francia Riviérán, egy Keith Richards által kibérelt udvarházban felvett – majd Los Angelesben befejezett – dupla album, az 1972-es Exile On Main Str. tetőzi be. A cím nem kizárólag költői kép, vagy inkább nem az: Jaggerék 1971-ben, részben adózási konfliktusok, részben mindenféle zűrös ügyeik miatt leléptek Angliából és Franciaországba költöztek át (Richards a már említett nellcôte-i villában, Jagger új barátnőjével, későbbi feleségével Biancával Párizsban élt, a többiek meg erre-arra Dél-Franciaországban). A felvételek egyfajta jelenidejű rock and roll-performanszba csúsztak át, 24 órás parti, Richards napi szintű heroin-júzer lett, a felvétel helyszínén pedig olyan hírességek adták egymásnak a kilincset (meg nyilván mást is), mint az író William Burroughs, John Lennon vagy az amerikai country-hős, Gram Parsons (aki Keith Richards-zal barátkozott össze abban az időben, és közreműködött a Wild Horses című Stones-klasszikus megírásában is, bár hivatalos szerzői kreditet nem kapott). A felvételek laza plazmaállapotban zajlottak, Bill Wyman például, aki nem nagyon bírta a miliőt, csak a lemez dalainak egy részében szerepel, és néha a producer, Miller ült be a dobok mögé Charlie Watts helyett.

A most mindenféle különlegességekkel, eddig ki nem adott felvételekkel megspékelve újrakiadott Goats Head Soup egy évvel később készült el, és meglehetősen jellemző rá az album egyik számának a címe: Coming Down Again (Jagger a napokban egyébként azt nyilatkozta a Rolling Stone magazinnak, hogy ez a dalcím az egyetlen direkt drogreferencia az 1973-as lemezen). A megelőző turbulens őrület után kiadott album talán értelemszerűen nem ugyanazon a hőfokon izzik, mint az Exile vagy akár a Sticky Fingers, de ettől még egy kisebb remekmű, ami most simán hathat az újrafelfedezés örömével (e sorok szerzője legalábbis így van vele).

A lemez, melyen a zenekar 1972 novembere és 1973 februárja között Jamaicában, egész pontosan a fővárosban, Kingstonban dolgozott – ebben az időszakban komoly adminisztratív nehézséget jelentett számukra a belépés az Egyesült Államokba, ahol az új lemezt fel akarták vinni, ezért választották a karibi szigetországot, hogy aztán 1973 tavaszán és koranyarán végül Los Angelesben és Londonban alakítsák készre a lemezt – más szempontból is korszakzárás. Ekkor dolgoztak utoljára az együttes legfontosabb periódusának hangzását meghatározó – egyébként, magyar vonatkozás, az LGT amerikai pályáját is egyengető – Jimmy Millerrel, akin ekkorra egyre durvábban hatalmasodott el a drogfüggőség. A dolog iróniája, hogy a zenekar története során hogyan hullanak ki újabb és újabb emberek a gyakorlatilag biológiai csodának tekinthető Keith Richards és az akkoriban még ugyancsak kevéssé példás életet élő Mick Jagger, meg a többiek mellől.

A lemezen ott van minden, amitől a Rolling Stones nagyszerű, a húzás, a Dancing With Mr. D vagy a Silver Train, meg a szplín, az album (és a teljes életmű egyik) legnagyobb slágere, az Angie – aminek a keletkezéstörténete is rejtélyes; egyesek szerint David Bowie exfeleségéről, másik szerint Jagger excsajáról, a csodás énekesnőről, Marianne Faithfullról szól –, mégis: végig érezhetjük a valami után lenni, a csúcs utáni lefelé haladás, a másnaposság hangulatát. Ez persze nem dráma és nem is egyedi eset, hanem mondhatni, bocsánatos bűn egy alkotói pályán, vagy még az sem, olyat ugyanis még nem nagyon látott a kultúrtörténelem, hogy bármely alkotó folyamatosan hegymenetben vagy fennsíkon haladjon vagy csúcsfordulatszámon pörgesse a kreatív motorját.

A hetvenes évek második fele ezüstkor a Rolling Stones pályáján, amit a New Yorkban szárba szökkenő punk és diszkó által ihletett 1978-as Some Girls koronáz meg. Három évvel később aztán még jött egy kiemelkedő album, a Tattoo You, rajta a Start Me Up, ami ugyancsak Stones-alapszám, utána azonban a korrekt, ám már kevéssé revelatív lemezek mellett inkább csak a koncertszínpad, a nagyszabású turnék, az életmű újra- és újraprezentálása jelenthette az igazán nagy örömöt a Rolling Stones-rajongók számára.

Még több olvasnivaló a témában.

A szétválás lett az ellenzéki csodafegyver az összefogás helyett

Lakner Zoltán

Tíz hónappal a katasztrofális választási vereséget követően az ellenzéki pártok igyekeznek azt a benyomást kelteni, hogy hamarosan készen állnak a tizenhárom hónap múlva esedékes újabb megmérettetésekre. Az előző parlamenti ciklust meghatározó együttműködési törekvésekkel szemben most az önállóság hangsúlyozása áll a középpontban, az eggyel korábbi, 2014-2018 közötti periódushoz hasonlóan. Az eredmények mindegyik esetben ismertek, s mostanra egy minden korábbinál szűkebb ellenzéki szavazói közeg várja pártjaitól a játszmaváltó fordulatot.

Elolvasom

Léggömbfrász – Blinken nem megy Pekingbe

Krajczár Gyula

A nemzetközi közvélemény feszülten várta, hogy öt év szünet után ismét amerikai külügyminiszter utazik Pekingbe. Hát nem utazik. Montana felett ugyanis nagy magasságban haladó, kínaiként és feltételezhetően hírszerzési célúként azonosított ballont, léggömböt fedeztek fel, s Anthony Blinken útját lemondták, illetve elhalasztották. A kínai fél gyorsan reagált, elismerte, hogy az övék a léggömb, de eltévedt meteorológiai célú eszköznek nevezték.

Elolvasom

Vig Dávid: A kormány bírósági csomagja még rosszabb állapotot teremt

Tóth Ákos

A kormány közzétette azokat a javaslatokat, amelyekkel az Európai Unió által meghatározott feltételeknek kíván eleget tenni az igazságszolgáltatás területén. Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet azt állítja, hogy ez a csomag messze nem tesz eleget az EU elvárásainak, pedig azok világosan kijelölik azt az utat, amelyen vissza lehet térni a független igazságszolgálatáshoz. Vig Dáviddal, az Amnesty International Magyarország igazgatójával beszélgettünk.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

EU-Ukrajna csúcstalálkozó: örömóda helyett légiriadó

Fóti Tamás

Az EU-Ukrajna kétnapos csúcstalálkozó nem a kijevi reményekkel ért véget: a zárónyilatkozat homályos ígérete a csatlakozási tárgyalások kezdetéről csalódást kelt az ukrán politikusokban és a közvéleményben. Ugyanakkor az uniós vezetők a szolidaritás jegyében további konkrét támogatásokat jelentettek be.

Elolvasom

Grósz Károly, az elfeledett utód

Lakner Zoltán

A Grósz Károlyról szóló könyvén dolgozó Medgyesi Konstantin történész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kutatója és a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa e munka leágazásaként külön könyvben tárja az olvasók elé Kádár János 1988-as menesztésének és Grósz hatalomra kerülésének hátterét. Apagyilkosság című kötetét az Open Books adta ki tavaly év végén, mi pedig arról beszélgettünk vele, miben állt Kádár és Grósz politikusi képessége, s miért csúszott ki mégis a kezükből a hatalom.

Elolvasom
Keresés