A változás csendje

Sound of Metal (2019)

Személyes világunk törékenységéről szól Darius Marder első fikciós nagyjátékfilmje, amelyben egy dobos élete egyik napról a másikra megváltozik: a négy éve tiszta ex-heroinista Ruben (Riz Ahmed) számára barátnője, a szintén terhelt múltú Lou (Olivia Cooke) és közös zenekaruk jelentik a stabilitást, de boldogsága és kiegyensúlyozottsága pillanatok alatt szertefoszlik, amikor a turnéjuk során egyik reggel arra ébred, hogy nem hall semmit. A Sound of Metal intim és érzékeny dráma útkeresésről és elengedésről.

Ruben foggal-körömmel kapaszkodik addigi életéhez, nem hajlandó elfogadni hirtelen megváltozott állapotát. Magáénak akarja tudni mindazt, amit az elmúlt években megszerzett és meg is tartott: sikereket, szerelmet, egyensúlyt, motivációt. Végül barátnője nyomására (aki attól fél, hogy a traumát követően fiúja újra drogozni kezd) csatlakozik egy siket közösségen belül létező, függőknek szóló programba. A részvétel a külvilág teljes kizárását jelenti, így a szerelemesek külön válnak.

A Sound of Metal arra keresi a választ, mit csinálunk akkor, ha hirtelen minden, ami addig az életünk része volt, szertefoszlik. Ruben lába alól kicsúszik a talaj, korábbi kapaszkodóiból semmi nem marad. Egyedül kell szembenéznie problémáival, illetve teljesítenie kell a legfontosabb feladatot, azt, hogy megtanuljon siketként létezni. A filmbeli közösség tagjainak hozzá hasonlóan, egyenként kell megvívniuk ezt a harcot. Ruben csoportjának vezetője, Joe (Paul Raci) szerint az itt tartózkodásának az egyik fő célja, hogy megtanuljon nem „hátrányként” tekinteni saját állapotára.

A sztori nem csak a szituációk természetessége miatt válik hitelessé, a megformált karakterek is egytől egyig életszerűek és árnyaltak. Riz Ahmed átélhetővé teszi a végtelen dühvel és tehetetlenséggel küzdő főhős helyzetét, aki nehezen engedi el múltját és nem tesz le a „régi” életébe való visszatérésről. Végig maga mellett tart, hallgatása pedig sokszor beszédesebb, mintha mondana valamit. A brit-pakisztáni színészt számos filmből és tv-sorozatból ismerhetjük, 2017-ben Emmy-t kapott az Aznap éjjel című HBO-miniszériában nyújtott alakításáért. Idei jelölésével pedig ő az első muszlim, aki a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjért versenyez.

A Lou-t alakító Olivia Cooke karaktere valódi vadóc, aki mögött egy kislány bújik meg. Rubennel való kapcsolatukban a másikba kapaszkodva találtak vissza önmagukhoz. Elválásuk így többről szól, mint két szerelmes búcsújáról, hiszen eddig a legsötétebb pillanatokban is ott voltak egymásnak.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!