Kormos Lili A varázsló levelei

Van benne valami misztikus, valami titkos és sötét. Valami, amihez egyszerre szeretnénk közel férkőzni, de ugyanakkor jó volna előle elbújni. Élvhajhász, morfiumfüggő, nőfaló fürdőorvos és író. Mint egy orvosi diplomát szerzett rocksztár a világháború előtti Budapesten. Vagy mégsem. Nem több, nem kevesebb, sőt minden áll, amit fentebb írtam róla, csak máshogy igaz.

Csáth Géza leveleinek válogatott kiadásával gyakorlatilag egy sorozat záróepizódjához érkeztünk. A tananyagban csak választható tételként szereplő, a gimnáziumi magyartanárok személyes szorgalmára bízott, legendáktól övezett, titkos és tilalmas szerzőtől a kötve-fűzve kiadott naplókon, az életművet és az életrajzot parallel vizsgáló monográfián és a most Smaragd asztal címmel kiadott levelezés-gyűjteményen keresztül jutunk el egy olyan Csáth Gézáig, akivel szemben minden felhozott vád igaz, csak valahogy mégsem úgy igazak, ahogy először gondoltuk őket. Kiábrándító? Nem, ezt így nem mondanám, vagyis annak, akinek az a Csáth Géza (született, ifj. Brenner József), akit ebből a sorozatból megismer, kiábrándító, igazán mindig csak a legenda lehetett valójában fontos. Inkább úgy fogalmaznék, hogy elolvasni ezeket a válogatott leveleket, különösen, ha valaki hozzáolvassa a fent említett kiadványokat is, olyan, mint igazán közel menni egy három lépés távolságból nagyszerűnek tűnő festményhez, és észrevenni a hibákat, a hajszálrepedéseket, hogy ami messzebbről nézve izgalmas torzulás az arcon, az közelebbről már megbicsaklott ecsetvonás. Valójában az alkotó szándékával teljesen szembe megy, de ám legyen, mondjuk akkor azt, hogy kifejezetten így akarta.

 

A Molnár Eszter Edina és Szajbélyi Mihály által összeállított kötet (a teljes fennmaradt levelezésnek nagyjából a negyede található a könyvben) egyfelől azért rendkívül izgalmas alkotás, mert tényleg kirajzolódik belőle egy sokak számára (számomra is) eddig ismeretlen Csáth Géza. Az egész ott kezdődik, hogy a levelek Brenner Józsefnek íródnak vagy Brenner József küldi őket, és bár tudjuk, hogy mit rózsának hívunk, bárhogy is nevezzük, éppoly illatos, azért a névhasználatnak, ebben az esetben legalábbis, óriási jelentősége van. A Varázsló kertjének, az Anyagyilkosságnak, az Egy elmebeteg nő naplójának a szerzője Csáth Géza. A Szabadkáról Budapestre költöző fiú, aki némi vacillálás után megkezdi tanulmányait az orvosin, aki precíz listában vezeti, hogy milyen szennyest küld haza és hány vég tiszta ruhát kér vissza, aki fillérre elszámol az apjától kapott zsebpénzzel, az meg a Brenner József.

Pedig hát a kettő egy és ugyanaz, és mégis nehezen fér össze, számomra legalábbis valamiféle új időszámítás kezdődött, amikor az első olyan levélhez érkeztem, amit már Csáth Gézaként jegyzett, mert úgy éreztem, hogy ez már az az ember, akit én is ismerek, vagy ismerni vélek, akiről tanultam Gál Ildikó tanárnő irodalom fakultációján, aki a Witman fiúkról írt. És elkezdtem keresni benne mindazt a sötétet, mindazt a borzongatót és dekadenst, amit a tanulmányaim során a nevéhez társítottam, mire rájöttem, hogy ezek nem Csáth Gézával születtek, hanem ott gyökereznek Brenner Józsefben. A korán elvesztett anyában, a melankóliára, az elmúlás szépségére és fájdalmára való fogékonyságban, a csalódottságban, hogy sem a zenei, sem a képzőművészi pálya nem jött össze, az addiktív alkatban, az ebből következő, mindent felőrlő morfiumfüggőségben és így tovább… Csáth sokszor volt törődő, gondoskodó, de az apjának címzett levelekben felvillan az engedelmes és szerető gyermek is. A Weiner Leóval vagy épp Babits Mihállyal váltott levelei a rajongó arcát mutatták meg, életének fontos nőivel történt levélváltásaiban pedig egy kevésbé rokonszenves Csáth képe rajzolódik ki. Persze, ezt is érdemes kontextusában nézni, hogy mi vezetett az akár Schneider Irénnel, akár Jónás Olgával szembeni rémes viselkedéséhez. Száz év távlatából már megtehetjük, hogy így is vessünk egy pillantást erre a történetre.

A másik nagyon különleges tulajdonsága ennek a könyvnek, hogy nem csak az iskolában tanult Csáth-képet tudja meghaladni, de magát az „írói levelezés” műfaját is egészen új színben tünteti fel. Utóbbiról ugyanis az rögzül, hogy ebben a műfajban szerzők írnak egymásnak, jól körüludvarolják a másik munkásságát, aztán megkapják a viszontválaszt, hogy igen barátom, te is nagyszerű vagy és ez megy a végtelenségig. Csáth azonban nagy levelező volt, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a családjával, a barátaival, a kor jelentős újságíróival, művészeivel, későbbi pácienseivel, ami egyrészt lehetőséget kínál arra, hogy egészen sokféle Csáth Gézát megismerjünk, másrészt kinyitja ezt a csak és kizárólag az alkotó személyére fókuszáló kört és beemel másokat is. Ennek köszönhető, hogy ugyanazt az esetet több nézőpontból is megismerhetjük, hogy árnyaltabb képet kaphatunk arról, miről hogyan gondolkodtak a századforduló idején ezek a kulturális életben pezsgő emberek, végül pedig segítenek abban, hogy ezt a legendáktól övezett, misztikus Csáth Gézát embernek lássuk. Olyannak, aki rajongott a zenéért, mégsem lett zeneszerző. Aki rajongott a képzőművészetért, mégsem lett festőművész, aki író lett, kicsit talán jobb híján, kicsit mert valóban tehetséges volt ebben is. Aki minden oldallal kevésbé lesz misztikus, sokkal inkább egy olyan figura, akinek minden adottság a kezében lenne, hogy nagyon jól csinálja a dolgait, hogy egy igazán pazar életet élhessen, valahogy mégis mindig a rossz sarkon fordul be, hogy aztán az utolsó rossz kanyarnál tényleg mindent, mindent elveszítsen.

„Kedves Dezskőm!

Kató-ügyben mindenre jól emlékszel. Persze hogy megmondhatod, hogy fürdőben. Gézi, két Bedő, Záli, mint ügyvédem írja (sőt Wilhelm is), be lesznek idézve. Figyelmeztesd őket (esetleg) a kérdésekre, de e ponton kérdezd meg előbb apát. Ilát Pesten hallgatják ki.

Schubert hegedűszonátáit nem hoztam el. Pesten maradtak. Ilyenformán legnagyobb sajnálatomra nem küldhetem őket. Toscát kölcsönadtam. Nincs itt. Vidéken van. Egy asszonynál. Azt hiszem, hogy csak őszre küldi vissza.

Vészi lányoknak csak ennyit írj: „Üdvözlet Palicsról. A fürdőről, amelyet bátyám novelláiból az unalomig ismernek. Ebben a saisonban még sokkal unalmasabb. Kézcsókkal, J. D .273”

Ady-dalokról valószínűen írni fogok. 274 Kurvaságból. Ti. látom, hogy Osi nagyon szeretné, és őszre a novelláskötetem ügye miatt kedvébe akarok járni. Ó, gyalázat! (…)”

(Csáth levele Brenner Dezsőnek, 1910.)

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.