Rubin Eszter írt már szakácskönyvet, olyan igazit, gyulladáscsökkentő vagy épp a hisztamin intoleranciával kompatibilis receptekkel, és írt regényeket is, olyan igaziakat. Utóbbiakban ráadásul kivétel nélkül mindig nagy szerepet kapott a gasztronómia. Rubin hősei időről időre sütnek, főznek, legyen szó lüktető kelt tésztáról, házilekvárról vagy épp grillezett karfiolszeletekről, az ízek, az ételek, az illatok legalább olyan fontosak az életükben, mint a család vagy épp a szerelmek.

Mindezek után csupán idő kérdése volt, hogy mikor találkozik a kettő egy könyvben. A Barhesz, a Bagel, az Árnyékkert vagy a Minek szenved, aki nem bírja magukban hordozták a lehetőséget, hogy egy nap a bennük fel-felbukkanó receptek önálló életre keljenek, és saját könyvet alkossanak.

A Mit esztek ti otthon, mannát? ­– irodalmi szakácskönyv, egy mesét egy recept követ, amitől az egésznek van valami beavatás jellege. Nem azt mondom, hogy feltétlenül kezdőknek ajánlott könyv, bár azt sem, hogy lelkes indulók számára kivitelezhetetlen, évtizedes rutint kívánó receptek ezek. A beavatást számomra egész más dimenzióban idézi fel a könyv. Olvasva a recepteket és a novellákat, felrémlett előttem anya és lánya vagy a nagymama és az unokája, ahogy az egyik ölébe vonja a másikat, mesél neki egyet, majd kézenfogva kivezeti a konyhába és azt mondja, gyere süssünk kalácsot, csináljunk bagelt reggelire. Az a szép, kicsit titkos, és a kiváltságos kevesek számára ismerős folyamat elevenedik meg, ahogy csöndben, figyelve öröklődik a tudás. Ahogy anélkül áll rá a kéz egy mozdulatra, egy mennyiségre, a száj egy ízre, hogy különösebb felhajtást kerítenénk hozzá.

Mert hát főzni végtelenül egyszerű, de nagyon is misztikus valami. Egyszerű, hiszen lépésről lépésre le van írva a receptben, hogy miből mennyi kell, mit hány fokra kell állítani, és a lépéseket betartva, jó eséllyel ott lesz a finom végeredmény. Emellett varázslatos is, mert recept ide vagy oda, mi teremtjük meg a saját ízeinket, mert az ételekhez történetek tartoznak, mert egy levest, egy süteményt nem lehet akármilyen tányérból enni. Bizonyos ételek körülményektől függetlenül képesek felidézni az otthont, mások pedig csak otthon esnek jól igazán.

Rubin Eszternek a zsidó konyha által inspirált receptjei ebben az egyszerre varázslatos, és teljesen hétköznapi világban kavarognak, teltek, fűszeresek, illatosak, a természetes fényben, szabadtéren készült fotók pedig máris főzésre csábítanak. A babka, bagel, különböző saláták, vagy épp a töltött, sült fogások közt lapozgatva kedvünk támad ruganyos kelttésztát gyúrni, megszagolni a kezünket egy csokor friss zöldfűszer felszeletelése után, vagy épp hagyni, hogy az otthonunkat betöltse a fűszerek, a zöldségek, a gondosan válogatott hozzávalók összeolvadásának illata.

Ha már otthon. Persze, ahányan vagyunk, annyi definíciója létezik. Ki helyhez köti, ki érzésekhez, más személyfüggő dolognak tartja. Számomra az otthon érzést ételek, ízek, és illatok is meg tudják teremteni.  Sőt, sokat elárul nekem egy otthonról, hogy a benne élők mit és hogyan esznek. Ezek a receptek egy zajos, meleg, hol nevetéstől, hol sírástól hangos otthon képévé állnak össze. Ahol néha nem könnyű együtt, néha tartani kell a másikat, máskor pedig teljes a harmónia, de ahol mégis egésszé tudunk összeállni. Ahol a különböző lelkek épp úgy tudnak harmóniát alkotni, mint az eltérő ízek, színek, textúrák egy jól megkomponált ételben.

Erre a fajta biztonságra pedig most talán nagyobb szükségünk van, mint bármikor. Igen, akár az illúziójára is. Persze nem mondom, jelen körülmények között elkészíteni, nyomdába küldeni és kiadni egy gazdagon illusztrált, több mint ötszáz oldalas szakácskönyvet, az aztán olyan, mint tizenkilencre lapot húzni. A tény, hogy mindezek dacára mégis megjelenik, maga az optimizmus, de költőibben szólva, mondhatnám úgyis, hogy a remény.

A remény, hogy nem csak túlélésre játszunk, hanem jól vagy legalábbis jobban szeretnénk élni, annak a reménye is, hogy ezért tenni is hajlandóak vagyunk. A cselekvés pedig kezdődhetne gondoskodással, a gondoskodás pedig lehetne az otthon maga. Ahol várnak minket szeretettel, jó szóval, és egy tál étellel, ha úgy van.