Aludjunk csak, ők álmodnak

Juhász Tamás | 2021.06.19. 17:55

Címkék:

irodalom

Olvasási idő kb. 10 perc

Kezdő íróknak kezdő időpont jut. Péntek délután kettő, a Margó Irodalmi Fesztivál épp csak ébredezik. Budapest meg dolgozik. A Városmajori Szabadtéri Színpad bejáratában védettségi igazolványt kérő gorgóktól egy arra járó anyuka megkérdezi, milyen programok lesznek ma. Láthatólag fogalma sincs a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjátadóról, de azért lelkesen bemegy, magával rángatva a szemre hét éves gyerekét. Hadd szedjen magára némi kultúrát.

A Mastercard a Könyves Magazinnal szakmai együttműködésben hirdette meg idén először Alkotótárs ösztöndíját. Azokat a pályakezdő, negyven év alatti írókat szeretnék vele támogatni, akiknek egy, maximum két kötete már megjelent. Ahogy az ösztöndíj promóciós videójában Grecsó Krisztián elmondja, egy könyvnyi történetet mindenki össze tud szedni. Ha máshonnan nem, az életéből. A másodiknál, de főleg a harmadiknál aztán elfogy az alapanyag. Ekkor dől el igazán, kiből lesz író.

– Nekem szerencsém van, mert a részmunkaidős állásom elég rugalmas. –meséli Mécs Anna, az Alkotótárs ösztöndíj döntőse még az esemény előtt. – Júliusban kimegyek másfél hónapra Krakkóba, a V4-ek irodalmi ösztöndíjával. Emiatt ugyan fizetetlen szabadságra kell mennem, de azzal a biztos tudattal jövök haza, hogy van munkahelyem.

Ritka kiváltság. Az is, ha valakinek elég az írás mellé egy részmunkaidő. Még a befutott írók sem csak a könyv-megjelenős lábukon állnak. A legtöbb pályakezdő írónak szüksége van egy polgári foglalkozásra a rezsihez. Ez rengeteg energiát von el az írástól. A Mastercard ezt a szétforgácsolódást szeretné megelőzni egy férfi és egy női írónál azzal, hogy tíz hónapon át, fejenként összesen kétmillióval támogatja őket.

A laza hangulatú díjátadón először a Mastercard képviselője beszélt. Elmondta, szerinte sok közös van a bankkártyák és az irodalom között.

– A bankkártyák embereket, intézményeket kötnek össze anyagi értelemben. Az irodalom pedig szellemi téren. A történetek, versek, összekapcsolnak, közös élményeket, identitást adnak – mondja.

Míg ezt hallgatom, mögöttem a kulturálódni hozott gyerek zörögni kezd egy chipses zacskóval, majd hangosan közli az anyjával, szívesebben evett volna ceruzát. Mivel az anya ezt figyelmen kívül hagyja, még néhányszor megismétli, majd dobogni kezd a dobogón, gondolja, azért hívják így. Ez egy pillanatra a színpadon beszélőt is kibillenti. Ekkor az anya rászól a gyerekre.

Ezután Valuska László, a Könyves Magazin főszerkesztője veszi át a szót. 50-60 pályázatra számítottak, ehelyett 81 érkezett. Ebből választotta ki az ötfős zsűri: Grecsó Krisztián, Tóth Kriszta, Szabó T. Anna, Simon Márton és Máté Gábor a tíz jelenlévő döntőst, illetve a két díjazottat. A döntősökkel készült egy 5-6 perces videó. Ezt az eredményhirdetés előtt még szeretnék levetíteni. Ám ekkor kiderül, az eseményre a technika ördöge is hivatalos. A videó elején hallható elektronikus zene többször megakad, majd újrakezdődik. Ez Valuska Lászlót egy David Guetta koncertre emlékezteti.

Sokadik próbálkozásra végül sikerül az ördögűzés.

Az egyik díjazott André Ferenc költő, slammer. A 29 éves szerzőnek eddig két műve jelent meg. 2018-ban a Szótagadó a Jelenkor kiadó gondozásában és egy verses gyerekmese a Koronavírusról Bújócskaverseny címmel, a kolozsvári Koinóniánál. Az ösztöndíjra Európai álomparalízis. Kepler könyve című munkatervével pályázott.

Simon Márton laudációját azzal kezdi, régi vágya egy olyan verseny, ahol a feladat a Rubik kocka színeinek minél művészibb összekeverése lenne. Egy ilyen versenyen André Ferenc jó esélyekkel indulna.

– André Ferenc költészete úgy szintetizálja a lírai hagyomány igen távoli irányait is, olyan erővel, ahogy a hurrikán kap fel városokat, fenyveseket, ovis csoportot, üvegcserepet, éticsigát, Arany Jánost. Olyan természetesen, azzal a könnyedséggel – az eredmény pedig egy párját ritkítóan nagy költészet, aminek valódi távlatait meglátni, meggyőződésem, az eljövő évtizedek egyik legizgalmasabb irodalmi tapasztalata lesz mindannyiunk számára – fejtegeti.

A másik díjazott az 1987-ben született Czakó Zsófia. Első kötete 2019-ben, a Scolar kiadónál jelent meg, Nagypénteken nem illik kertészkedni címmel. 

Most Szívhangok című regényének tervével pályázott. A történet Annáról szól, aki nehezen dolgozza fel első terhességének elvesztését.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Fizess elő a Jelen online cikkeire,
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés