Legutóbb a Hirado.hu-nak nyilatkozott arról, hogy „Fenntarthatatlan és túlburjánzó kulturális intézményrendszerünk van, amit mindenképpen racionalizálnunk kell. Meg kell néznünk, mire érdemes közpénzt áldozni, és mi az, ami működik piacai alapon… Egy olyan válság rúgta ránk az ajtót, amely már nagyon régen érlelődött, csak mi nem vettük komolyan. Ez a válság a fogyasztói attitűdöt építi le, mert az embereknek vagy nem lesz pénzük megvenni azt, amire nincs szükségük, vagy nem lehet kapni az adott terméket. Ugyanebben a válságban nagy lehetőségek vannak… Látok egy nagy lehetőséget a könyvkultúrában is: kis túlzással az olvasáshoz nem kell sem fűtés, sem áram… Persze lesznek vesztesei is ennek, mert az emberek kevesebb pénzt lesznek hajlandóak könyvekre áldozni, ezt pedig olyan könyvekre fogják költeni, amelyik róluk szól, vagy fogódzót nyújt a nehéz időkben. Reményeim szerint életszagúbbá fog válni az irodalom. Ki fognak kopni azok az öncélú mutatványok, amelyeket irodalomnak szoktunk nevezni és amelyek miatt egymás vállát veregetve ismerjük el egymás nagyságát. Egyszerűen nem lesz rá fizetőképes kereslet… Most az élet kényszeríti a döntéshozókat arra, hogy meghozzanak nehéz döntéseket… túl sok a kőszínház, független színház, filharmonikus zenekar, nem biztos, hogy minden településen kulturális intézményhálózatot kell fenntartani.”

Azért aggodalomra a PIM főigazgatójának nincs oka – van, amire mindenképpen van pénz. A ránk rúgott válság – jórészt az orosz energiafüggőségünk és az elmúlt tizenkét év gyalázatos gazdaságpolitikája miatt – nyilván nem érinti a Petőfi bicentenáriumot, és megalapozott volt a döntés, hogy most jött el az ideje a Károlyi-palota felújításának és annak is, hogy összenyissák az udvarát a Károlyi-kerttel, így a Magyar Nemzeti Múzeumtól az Egyetem térig nyíljon egy passzázs, és az új, állandó Petőfi kiállítást – stílusosan – a születésnapján, szilveszter éjfélkor nyissák meg, jó nagy buli keretében.