Katona Klári Aretha útja

Régóta gondolom, hogy ízlésről nem hogy vitatkozni, jobbára beszélgetni sem érdemes. Zenei ízlésről végképp. Be kell látni, hogy a felénk áramló hangok hatása nem tud bennünket azonos hangulatban, azonos érzékelésben, azonos megélésben elérni. Jól esne, vágyjuk, hiszen a tovább oszthatóság az egyik legjobb dolog a világon, de nincs az a zsenialitás, az a tehetség, mely olykor-olykor nem akadna fenn a fogadóin. Érzelmi és briliáns technikai magasságok bejárása ellenére is. Ha a fogadó oldalon valaki nincs készen, nincs állapotban az érkező hangok fogadására, minden mindegy. Meggyőzhetetlen marad. Azok által leginkább, akik épp hallják, meghallják, értékelik, veszik, élik, megélik, mert a feléjük küldöttet tökéletesen képesek fogadni.

Én pedig tökéletesen értem David Rooney mondatát: „Bárki, akit nem indít meg az a fájdalom, szenvedély, izzás, amit (Jennifer) Hudson felénk közvetít az Amazing Grace éneklésével, az kőből van.” A Hollywood Reporter vezető filmkritikusának nem ez az egyetlen mondata, ami idézhető lenne azok közül, amit a Respect című, életrajz-ihletésű film kapcsán leírt. Respect – mondom Aretha Franklin módra. Tisztelet – amiért egy (nekem) hasonlíthatatlan nagyság életéből húsz évet átívelő történet megvalósításából, a létrehozók szándékaiból, a rendező elgondolásából, az operatőri munkából, a kosztümök megálmodójából, a fő- és mellékszereplők filmbéli létezésének értéséig bezárólag, valamennyiük megnyilvánulásából azt és csakis azt vette észre, azt érzékelte, írásában is azt emeli ki, ami a filmet nézve bármelyikünket elkápráztathatna. Úgy igaziból. De tudható, hogy már vannak és biztos vagyok benne, hogy lesznek is, akikre nem így hatnak. Akiket sem elkápráztatni, sem meggyőzni nem lehetne. Jó érzéssel tölt el, hogy – bár évtizedekig képtelen voltam rá – ma senki meggyőzésébe sem kezdenék. Az igazán jó cél ellenére sem. Pedig ami engem filmnézés közben elért, amit átéltem, azt mindenkinek csak kívánni tudom.

Aretha Franklin.

A törékeny karizmatikus.

Aretha Franklin.

Az elnyomásból kiszabadulás csodája.

Aretha Franklin.

Éneke a lélek imája.

Ha kérdeznék, nem tudnék arra felelni, hogy tizenháromévesen mitől hallottam meg mindezt a hozzám érkező hangjaiból. De meghallottam. Elsőre. Semmit sem tudtam róla.

És mindent. Mert ha a tényszerűségek nagy részével csak a film láttán találkoztam is először, a lélek-imája éneklése mindent elmondott. Megtanított zenét hallgatni, azzal a saját hangok megformálására gondolni, a mások felé fordulás kapuinak kitárásához. Indirekt módon. Nincs is ennél szebb tanítása a művészetnek. Ami sosem tanít. Mutat. Hittel teli szándékkal. Amivel minden módon azt üzenné: van máshogy. Erről szól a film.

„Bátor számvetés az önmegvalósítás formálásával telt húsz évről, Liesl Tommy életrajzi tényeket követő filmje, ami a szeretet ajándéka, gazdag komplexitással, spiritualitással, a feketék öntudatáról, a csak futóhomokszerűn laza talajba kapaszkodó nőmozgalomról nem tanítani akaró mondatokban, hanem személyes megélésekben felmutatva. Természetesen az időtlen zene által felfokozva, amiben mégis a személyes erőfeszítés és küzdelem hordozza a történet lényegét.” Respect – tisztelet ezért is, David Rooney. Mert erről szól a film. A komplexitása pont olyan, mint Aretha Franklin zeneisége. A függés és függetlenítés libikókája, amiben az ember az adott körülményekkel egyensúlyba kerül. Aztán kibillen, de újrakezdi, újra eléri. Kibillen és helyreállít. Fáradhatatlanul. Újra és megint. Ahogy ő tette. A világhírnévvel nehezítve. Határvonalakat húzva megosztandó és megoszthatatlan között. Érzékkel. Sebezhetőségében, törékenységében, esendőségében is. Menetközben a partvonalra szorulva is. Respect. Újra és újra csak: tisztelet.

Azért is, ahogy a filmben felfedett életdarabkáinak nyilvánossá tételéről még életében döntött. Ez teljesen nyilvánvaló. Ahogy arról is gondoskodott, hogy Jennifer Hudson legyen az, aki őt minden tekintetben megtestesítheti. Tudta, kit választ. Csodálkoznék, ha a gyerekkori énjét játszó kislányt nem ő választotta volna. Skye Dakota Turner – tíztől tizenhárom éves koráig mutatja nekünk, milyen volt Ree, a kislány Aretha – egyszerűen lenyűgöző. Éneklése vagy a színészi képességei tökéletesebbek? Eldönthetetlen. Magával visz az egykor történtekbe. Nem szánjuk, nem csodáljuk, vele élünk. Respect. Tisztelet a tizenkétévesnek.

Az éneklése közben átforduló kamera hozza elénk Jennifer Hudson felnőtt Aretha-figuráját. Tiszta és ártatlan, amilyen megbecstelenítése után is maradt a kislány Aretha. Az igazi nagy döntésekig – történjen közben bármi is – csendes és lassú lázadási folyamata. Kedvességgel teli. Aztán, ha megelégeli a szelídsége okozta visszaéléseket, lép. Sokáig nem menne szembe senkivel. Egyszer-egyszer túl hosszan nem tette. Aztán igen. Pedig minden azt mutatja, pontosan tudta, mit akart. Végtelenül pontos volt az irányzéka. Ahogy, amíg hagyta magát, akkor történtek az arculcsapások. Magánéletében, szakmájában. De mindegyiken felülkerekedett. Respect. Mekkora áron?

Respect. Respect. Respect.

Jennifer Hudson rengeteg hasonlóságot lát bejárni való útjaik között. Biztos vagyok benne, nem mondaná, ha nem így lenne. Játssza, éli, énekli az áthallásokat. Őt látom a vásznon, aki tudat a meggyőződéséért, a szakmaiságáért, női létéért, a szabad létért, a jó módon való integrálódásért élt énekesfenoménről. Minden hangjával róla, érte mesél. Ez nem az átlényegülés filmje. Aretha Franklin a felmutatott.

Tisztelettel.

Respect.

Éneke szárnyal. Ezerféle szenvedély, kétség, bizonyosság, erő, szelídség, kísértés, aggodalom, öröm és újabb bizonyosság járja át lényét. Felmutatja azt, aki mindezeken át járta az önmegvalósítás önzetlen útját. Mert önzetlenség nélkül sosem adhatott volna ennyit. A családnak, az egyháznak, a feketék közösségének, Martin Luther King eszmeiségének támogatásához. Díjai, elismerései időben érkeztek. Aretha Franklin egyenes csapást tisztított fel magának, hogy mások örömére lehessen.

Sikerült.

Mindennek ellenére.

Respect.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.