Katona Klári B&B: Barbra&Beyoncé

Mit hallgatok? – kérdezik tőlem újra meg újra. Mindent. Műfajtól, előadótól függetlenül. Szabadságot kapva. Mert a műfajoktól való függetlenítés engedett először igazi különleges zenei élményekhez jutni. Rájuk találni, az élményt megélni: fantasztikus. Megosztani valakivel, pedig a legnagyobb örömök egyike.

 Hatvankét – a Grammy díjak történetében példátlan – jelölése volt azóta, hogy kilenc éves korában megalapította, majd néhány év múlva sikerre vitte a Destiny’s Child lánycsapatát Beyoncé. Az első Grammy díjat is velük nyerte a huszonháromból, amit pályafutása alatt mostanáig kapott. A 2010-es díjkiosztó gálán hat kategóriában tüntették ki. Többek között a Legjobb Női Előadó, Az Év Dala, a Legjobb R&B Album díja is hozzá került. Női előadóként, egyetlen este még senki sem gyűjtött be ennyit, a szakmai elismerések legjelentősebb díjából. Kivételes adottságai méltán emelték a világ leghíresebbjei közé. Zenei pályafutása mellett egy figyelemre méltó filmszínészi karriert is magáénak tudtat. Sikeres zeneszerzőként, énekesnőként ambíciói szinte kifogyhatatlannak látszanak. Előremenetele töretlen. 

A Kennedy Center gáláján nagyrabecsüléssel teli, a szakmaiság legmagasabb szintjeit bejáró tisztelgése Barbra Streisand előtt, példamutatásként is lenyűgöző.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!