Budapest, ahogy még sosem láttam

Kormos Lili | 2022.11.14. 17:17

Olvasási idő kb. 9 perc

Nekem Budapest nem volt első látásra szerelem, sőt voltak idők, amikor korántsem voltam biztos benne, hogy hosszú távon dolgom lenne itt. A várost végül a történeteim tették otthonná, a puszta tény, hogy az utcák megteltek az emlékeimmel, hogy a szavaim, a nevetésem vagy épp a bánatom még mindig ott cikázik a házfalak között, segített megtalálni a helyem, Budapest végsősoron befogadott. Én viszont még mindig nem tudok túl sokat az ő történeteiről, és bár igyekszem ledolgozni a hátrányomat, valahányszor megjelenik egy újabb Hosszúlépés könyv, mindig rájövök, hogy milyen rosszul állok.

Szerencsére Koniorczyk Borbála és Merker Dávid, a Hosszúlépés.Járunk? alapítói viszont mindent tudnak Budapestről, és egy ideje már nem csak a városi sétáikon osztják meg a tudásukat, de könyvekben is mesélnek. Legújabb, a Hosszúlépés a körúton túl című kötetük Újpesten, Józsefvároson, az ostrom alatt álló Budán és Dél-Pesten viszi végig az olvasót, szórakoztató, megindító és néha egészen reménytelen történeteken keresztül. Ez a könyv egy kicsit más, a Hosszúlépés Budapesten sokkal kalandosabb, izgalmasabb arcát mutatta a városnak, most jobban látszik a sötétebb oldala, a fájdalmas emlékek, a kilátástalanság – és valahogy mégis könnyebb kapcsolódni hozzá.

Ezek a történetek most valahogy ismerősebbek, evilágibbak, több a valóság, és kevesebb a legenda. Ami nem azt jelenti, hogy ne lennének közéjük szőve azok a szép, színes szálak, amik meghatározzák egy-egy városrész történelmét, és segítenek megtörni a hétköznapok zakatolását. Csak most olyan, mintha ezek nem teljes mértékig elvarrt szálak lennének, sokkal inkább olyanok, amelyek a jelent a múlttal összekapcsolják.

A könyv bemutatóján elvittek bennünket Újpestre, azon kevés városrészek egyikébe, amelyhez az ég egy adta világon semmi közöm nincs. Legalábbis sokáig ezt hittem, de erről később. Szóval nem laktam Újpesten, nem dolgoztam Újpesten, alig-alig fordult elő, hogy ott lett volna dolgom, így hát a IV. kerület létezett valahol, a tudatom peremén, de csak egy homályos foltként a térképen. Pedig gyanakodnom kellett volna, hogy van itt valami a levegőben, és nem a bőrgyárak örökségére gondolok. Hanem arra, hogy akit csak megismertem erről a környékről, az mind olyan hihetetlen ragaszkodással viseltetett a lakóhelye iránt, ami egyfelől csak az igazán elkötelezettek sajátja, másfelől viszont, lehet akarni a kötődést, körömszakadtáig is akár, de ahhoz a hely is kell. Egy szó, mint száz, gyanakodni kezdtem, hogy Újpestben lehet valami különleges, s hiába gondoltam azt, hogy nincs közöm hozzá, valaminek kell lennie benne, ami engem is megérint.

Például a színházalapító Papír Sándor története, aki Babits Mihállyal egy időben érkezett Újpestre. Papír Scherbach Oziás néven látta meg a napvilágot, és önerőből vált ismert és népszerű színésszé. Na de Papír nagyot álmodott, olyan igazán nagyot, egy akkora színházat Újpestre, amely nagyobb, mint az akkor legnagyobbnak számító Víg Színház. Ahol estéről-estére több mint ezeregyszáz néző szórakozhat, ahova a Magyar Királyi Operaház műhelyében készítettek díszleteket, és ahova Párizsból hozattak főszabászt, noha a korszak színészei jellemzően a saját ruháikban álltak színpadra. Egy szó mint száz, Papír komolyan gondolta, hogy egy színvonalas, szórakoztató előadásokat kínáló intézmény lesz az Újpesti Népszínház, és a pozitív sajtóvisszhangra sem lehetett panasza, de ettől még a várt siker elmaradt. Papír egyáltalán nem értett az üzlethez, a nézők nem jöttek, a heti öt premierrel operáló színházat pedig sorra hagyták ott a szerződtetett művészek. Papír Sándor álmait még a felesége, későbbi özvegye sem tudta megmenteni, az Újpesti Népszínház tönkrement, bezárta a kapuit, de azért a finálé igen nagyszabásúra sikerült. Papírt egy átmulatott éjszaka után saját ágyában érte a halál, a temetésére pedig nem kevesebb, mint hétezer ember jött el, vagyis mindenki, akiket estéről estére hiába várt a színházába. Én azt feltételezem, hogy Papír Sándorné Kornai Margitnak nem lehetett akkora élmény ez a fajta kreatív önmegvalósítás, főleg, hogy neki két kicsi gyerekért is felelősséget kellett vállalnia.

Apropó, nem tudom, ismerik-e Papír Sándor lányát, Papír Magdát? Nem? Na és ha úgy kérdezem, hogy Szepes Máriát? Na, ugye. Belátva tehát, hogy Papír Sándor történetétől nem mindenkinek lábadt könnybe körülötte a szeme, engem mégis meghatott ez a naivitás, hogy ezt akkor és ott meg lehetett csinálni. Ma be sem tudná az ember fejezni a mondatot, valaki megkérdezné, hogy egyébként normális-e, ilyet kitalálni?! De akkor, a századfordulón, Újpesten, lehetett.

És ha már Babitsot említettem, aki magyar-latin szakos tanárnak jött ide Fogarasról: az ő története se nem romantikus, se nem különösebben tragikus, már ami az újpesti fejezetét illeti. Viszont jó példa rá, hogy nem lehet mindenhol otthon lenni, vannak helyek, ahol egyszerűen nem lehet gyökeret ereszteni, amiket nem lehet megszeretni. Ilyen is van, ő is így járt. Babits talán egy másik Budapestre készült, Újpest talán csalódást okozott neki, és alig várta, hogy tovább állhasson. Előfordul az ilyen, én sem tudtam megvetni a lábam a Wekerle-telepen.

Volt egyébként Újpesten még bankrablás is, mindjárt az első Európában, de innen indult Wigner Jenő pályája, sőt mi több, a Sziget fesztivál elődjének is Újpest adott otthont. 1926-ban ugyanis a Magyar Cserkészszövetség egy többhetes rendezvénysorozatot álmodott a Népszigetre sátorvárossal, színházi előadásokkal, beszélgetésekkel, filmvetítésekkel, épp csak nem tették hozzá, hogy „kell egy hét együttlét”. Az árvíz miatt végül más helyszínre került a rendezvény, ráadásul nem tudtak belőle sorozatot sem csinálni, de ettől még óriási vállalás volt. Sőt annak, aki esetleg olvasta Ottlik Buda című művét, annak még ismerős is lehet.

Nyilván nem lehet elmenni Újpest mellett anélkül, hogy ne esnék szó az UTE-ról és az 1930-ban szerzett bajnoki címről. Egy kerületi vagy városi focicsapatnak elképesztő összetartó ereje van, a könyvben is az áll, hogy a helyiek előbb voltak UTE szurkolók és csak aztán zsidók, keresztények, iparosok, földművesek, bármik. Ahogy nem lehet nem beszélni arról sem, hogy egy olyan környéken, ahol a polgárokat alapvetően nem veti föl a pénz, ahol látástól vakulásig dolgoznak, de nem álmodhatnak túl nagyot, ha szórakozásról van szó, mégis, mivel töltsék a szabadidejüket?

A Népsziget volt az első kötődésem Újpesthez, egy a kelleténél kicsit nehezebb nyár után, egy kora szeptemberi estén, a barátaim születésnapját ünnepeltük a vízparton, és a Duna közelsége, a fák, az a másfajta, egészen mély sötét, ami egy idő után ráborult a környékre, ott és akkor hihetetlenül jól esett, és azóta is szeretek visszajárni. Ugyanúgy kiszakadás volt az egyre csikorgóbb hétköznapokból, ahogy kiszakadást jelentett megannyi újpestinek is, akár sétáltak, akár meccsre jöttek, akár ettek egy isteni halászlevet Illik Viktornál, ennél a fél szemére megvakult veteránnál, aki már akkor tudta, hogy a jó étterem titka, főleg itt, ahol a vendégek lehetőségei végesek, nem a kilométerhosszú étlap. Épp ellenkezőleg: kétféle ételt kell csinálni, de azt a lehető legjobban. Illiknél tehát volt halászlé, rántott hal meg túróscsusza és slussz, még kenyeret is otthonról kellett hoznia annak, aki tunkolni vágyott. Az ő közönségének viszont épp erre volt szüksége, és ő a lehető legjobban csinálta.

Mikor a kötet bemutatóján én is ott ültem a Duna-parton, egy tál Illik-féle halászlé fölött, arra gondoltam, hogy talán kell is, jobban, mint bármikor, hogy az övéhez hasonló sztorikra emlékeztessenek minket. Olyan idő jön, hogy helyben és kevesebből kell majd boldogulni, legalábbis én ezt hiszem, és jó ha tudjuk, hogy hova fordulhatunk néhány órányi nyugalomért, vagy ha tisztában vagyunk vele: láttak már a budapesti házfalak kilátástalan pillanatokat, mégis itt vagyunk, itt leszünk tán ezután is.

Még több olvasnivaló a témában.

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Győri diák nyerte az Európai Unió esszépályázatát

Fóti Tamás

Az Európai Unió kis- és közepes méretű vállalatainak idei éves találkozóján, Prágában hirdették ki a fiatalok számára kiírt esszépályázat győztesét. A beérkezett több mint 30 pályamű közül meghívták a nemzetközi zsűri által legjobb háromnak ítélt szerzőjét, és közülük került ki a győztes. Idén magyar siker született, Vass Viktória nyerte el a legjobb pályázat díját.

Elolvasom

Szupermérföldekre került az uniós pénztől a magyar kormány

Lakner Zoltán - Tóth Ákos

Az Európai Bizottság egyrészt továbbra is fenntartja a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összeg egy részének visszatartására vonatkozó javaslatát, másrészt jóváhagyta az úgynevezett helyreállítási tervet, amelynek célja a Covid-válság hatásainak enyhítése. A kohéziós alapok kapcsán az Európai Bizottság a jelek szerint ezúttal nem hagyta átverni magát, míg a helyreállítási alap esetén a magyar kormány számos pozícióját feladta, így például jöhetnek a szélerőművek és számos, a közoktatás deszegregációját szolgáló intézkedést is végre kell hajtania. Nagyon úgy tűnik, hogy a kontroll folyamatos lesz, minden egyes fillér, illetve euró csak a beruházás végrehajtásának ellenőrzése után érkezhet.

Elolvasom
Keresés