Láng Zsuzsa Budapesti Őszi Fesztivál – egy szabad város örömünnepe

ITT ÉS MÁS – ez az idei, szám szerint 30. őszi fesztivál szlogenje, és a kéthetes rendezvénysorozat programját ismertető tájékoztatón, a Városháza udvarán a szervezőktől azt is megtudhattuk, hogy miért.

A szeptember 26. és október 10. közötti tizenöt nap alatt a legváratlanabb helyeken, elhagyott kirakatokban, parkolókban fesztiválrendezvényekre bukkanhatnak az érdeklődők. Színpaddá válnak a terek Budapest-szerte, 30 helyszínen 150 élmény várja a közönséget – ebből azonnal ízelítőt is kaptak a jelenlevők a Városháza udvarán az Örkény Színház, valamint a Budapest Sound Collective művészei jóvoltából. Jól illusztrálta a rendezvénysorozat várható hangulatát az is, amikor Mészáros Máté táncos-koreográfus táncra hívta a publikumot.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes köszöntőjében arról beszélt, hogy a kultúra szerves része a kísérletezés, a mozgás, a változás, s ahogy a valóság-, úgy a városteremtés sem befejezett folyamat.

A fesztivál a programjaival arra ösztönöz minket, hogy nyissunk az újra: nézzünk friss szemmel a környezetünkre, hallgassuk egymás kíváncsisággal, alakítsuk ki a közösségi együttlét aktív formáit, hiszen mindannyian kortársak vagyunk – hangsúlyozta Faix Csaba, a fesztivált szervező Budapest Brand vezérigazgatója, aki azt is elmondta, hogy hosszú idő után először állami támogatás nélkül rendezik meg a rendezvénysorozatot. Mégsincsenek azonban egyedül, hiszen megtalálták azokat a partnereket, akikkel közösen gondolkozva valóban különleges programokat tudtak létrehozni. Idén négy fővárosi kerülettel, az I., a II., a VIII. és a IX. kerülettel együttműködésben jött létre a Budapesti Őszi Fesztivál.

A négy kerület jellegzetességeire építő, és ott is megvalósuló, de minden látogató számára élményt nyújtó rendezvénysorozatokról Gáspár Máté, a fesztivál programigazgatója beszélgetett az érintett városrészek képviselőivel. Újbudát Bakai-Nagy Zita alpolgármester, Józsefvárost Pikó András polgármester, a Budavári Önkormányzatot V. Naszályi Márta polgármester, a II. kerületet Őrsi Gergely polgármester képviselte.

A fesztivál színes programjában ősbemutatók, és más, egyszeri, megismételhetetlen produkciók is várják a közönséget – ezek közül választottunk ki néhányat, a teljesség igénye nélkül.

A Budapesti Őszi Fesztivál nyitókoncertje Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepli a Városmajori Szabadtéri Színpadon, dupla bemutatót tart az Örkény Színház Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében, Mészöly Miklós műveit eleveníti meg a Rumbach zsinagógában Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska. A 700 éve elhunyt Dante aktualitását Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg.

Performanszok, installációk helyszíne lesz egyebek között a Bartók Béla út és a Margit-negyed, lesz szabadtéri divatbemutató a Soharóza jóvoltából, és kirakatot kelt életre a Jurányi.

A zárónapon a Budapest Maratonnal közös színpadokat állítva és a street-art legkülönbözőbb alkotóit bevonó bulival ér véget az idei fesztivál – amiről ha valaki lemarad, akkor ki is marad.

Ami azért nagy kár lenne.

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.