Katona Klári Carole King-érvényesség

Mit hallgatok? - kérdezik tőlem újra meg újra. Mindent. Műfajtól, előadótól függetlenül. Szabadságot kapva. Mert a műfajoktól való függetlenítés engedett először igazi különleges zenei élményekhez jutni. Rájuk találni, az élményt megélni: fantasztikus. Megosztani valakivel, pedig a legnagyobb örömök egyike.

Emlékszem, milyen jó volt dalaira rátalálni. Régen volt, amikor Carole King különös hangjának simogatása elért. Nem tudtam, hogy saját közegében mennyire tartják jelentősnek, azt sem, hogy az albumát más milyennek hallja. Nekem mindegy volt. Már megszerettem. Összetéveszthetetlen zongorázásával együtt. A lemez egyébként abban az évben tizenöt héten át vezette az amerikai slágerlistát és tizenötmillió példányban kelt el. Számított volna, ha tudom? Értettem őt.

Azóta azt is tudom, hogy albuma, a „Tapestry” aztán több mint hat évig a listán maradt és, hogy női előadóval húsz éven át nem történt hasonló. Azt is megtudtam, hogy Angliában az1968 és 2005 közötti időszak  legsikeresebb női zeneszerzőjeként jegyzik, aki hatvanegy dalával volt folyamatosan jelen a szigetország kislemezeinek top listáján.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!