Csak egy kis nosztalgia

Kormos Lili | 2023.01.18. 20:10

Címkék:

irodalom

Olvasási idő kb. 7 perc

Aki szeret olvasni, annak megvannak a jól bevált szerzői, műfajai a nehezebb napokra. Azok a könyvek, amelyek képesek megnyugvást hozni, elsimítják a szorongásokat és megszüntetik a nyomasztó külvilágot néhány óra erejéig. Jobban belegondolva, azon csodálkozom, hogy nem mindenki ilyen regényeket forgat mostanság állandóan. Az én vésztartalékaimat Agatha Christie és Raymond Chandler krimijei, Rejtő Jenő, P. G. Wodehouse Wooster és Jeeves történetei jelentik, illetve azok a könyvek, amik így vagy úgy, de képesek felidézni a gyerekkoromat. Hiszen mitől nyugodhatnék meg jobban, mint azoknak az időknek az emlékétől, amikor még nem kellett aggódnom semmi miatt?

A gyerekkoromra visszagondolva, a legélesebb emlékképeket a nagyszüleim lakásáról őrzöm. A zománcos lábasok, a hatalmas tollpaplanok, nagypapám hajnali motozása a fürdőszobában, na meg a Sokol rádió recsegése, és ahogy a nagymamáim esti mesét olvasnak nekem. Én odáig voltam a királylányos mesékért, és mikor mama egyszer azt mondta, hogy kiolvastuk az összes hercegnős történetet a Benedek Elek mesekönyvből, végtelenül csalódottnak éreztem magam. Anyai nagymamám polcán ott álltak anyu gyerekkorának relikviái, a mára már gyűjtők szenvedélyévé és antikváriumok kincseivé vált pöttyös könyvek. Ezek a sorozatban kiadott ifjúsági regények, amelyekről mama mindig azt mondta, hogy milyen jó lesz majd, ha már nagylány leszek, és tudok olvasni, mert akkor én is lapozgathatom azokat a köteteket, amelyeket anya is úgy szeretett annak idején. A pöttyös könyvek így hát egyet jelentettek számomra a felnőttség valamiféle homályos ígéretével, belépővel egy olyan világba, ahova csak kiváltságos keveseknek van bejárásuk. Végül a pöttyös könyvek árván maradtak. Amikor igazán fogékony lettem az olvasásra, mindent letarolt a Harry Potter, aminek kétségkívül megvolt az a pozitív hatása, hogy mint oly sokakat a generációmból, engem is az olvasás szerelmesévé tett, de az ifjúsági irodalom akkori klasszikusaitól fényévekre sodort. Sokáig eszembe sem jutott, hogy foglalkozzam velük.

Aztán egy este Eszter barátnőm azt mondta, hogy ha egy regényhőst kéne mondani, akivel ő igazán, minden sejtjéig tud azonosulni, akkor az Illés Bori. Talán látta, hogy elég bambán nézek rá, úgyhogy gyorsan hozzátette azt is, Szabó Magda Születésnap című regényéből. Akkor ért utol a felismerés, miszerint az Abigélen kívül az ég egy adta világon semmit nem olvastam Szabó Magda ifjúsági könyveiből. Nem ismerem azokat a regényeket, amelyek generációk sorának jelentenek közös élményt, amelyeknek a szereplői, a főbb motívumai ugyanolyan erős, kollektív tudássá váltak, mint mondjuk a Szaffi vagy a Macskafogó. Hirtelen nagyon elszégyelltem magam, és amilyen gyorsan csak tudtam, beszereztem a Születésnapot, természetesen a klasszikus, pöttyös kötésű kiadásban.

Önmagában a kötetet kézbe venni, lapozgatni a kissé már megsárgult lapokat, nézni a korszakra jellemző tipográfiát, már az is olyan volt, mint egy időutazás. Hirtelen eltűnt minden, és maradt az Eperjes Benjámin utca, az iskolapad, a töltőtoll, a copfos Illés Bori, a szinte már felnőtt nőnek tűnő Auer Szilvi, Jutka, Cila, Galambos néni, Varjas meg a többiek. A történet onnan indul, hogy Bori épp betölti a tizennégyet, és úgy érzi, kész igazi, felnőtt nagylánnyá válni. Amihez elengedhetetlen a közeli áruházban kinézett nagylányos ruha, és a magassarkú cipő. Mert ha ez meglenne, akkor aztán már igazán felnőtt nő lehetne, függetlenül attól, mit mondanak a szülei, akiknek egyébként fogalmuk sincs semmiről, legfőképp arról nem, hogy milyen érett, komoly nő is már az ő kicsi Borijuk. Nem írom le a teljes történetet, részben azért, mert feltételezem, mások nem egy kő alatt töltötték az ifjúságukat, és olvasták, részben azért, mert nem annyira a történet az érdekes ebben az egészben.

Fogalmam sincs, hogy hatott volna rám ez a könyv, ha kamaszként olvasom. Azt tudom csak, milyen volt felnőtt fejjel követni ennek a kislánynak a bukdácsolását, és persze mellette állni annál a mellbevágó felismerésnél, hogy a felnőttség nagyon más dolgokban rejtőzik, mint amikben addig ő kereste, és ahogy az örömök is mások, a csalódások is másképp, máshogy támadnak, mint gyerekkorban. Azt tudom, hogy olyan volt kicsit, mintha magamat kísértem volna újra végig a kamaszkoromon. Nekem is volt Auer Szilvim, én is elhittem, hogyha valami kívülről szép és csillog, az belülről is értékes, és szeretetreméltó. Egész kamaszkoromban más szerettem volna lenni, olyan csodálatos és nagyszerű, mint amilyennek az általam bálványozott Auer Szilviket láttam. Most azt mondanám, mennyi időt vesztegettem el ezzel, és talán igazam is volna. Mégis arra kell gondoljak, ha akartam volna sem tudtam volna másképp csinálni. Szabó Magda regénye 1962-ben jelent meg, több mint hatvan évvel ezelőtt, és ha a díszleteket kihúzom és kicsit frissebbeket tolok a helyükre, akkor ma is tökéletesen megállja a helyét. Egyfelől, még mindig ámulatba ejt, milyen jól ismerte az embereket, milyen tökéletesen tudott rátapintani azokra a finom hálókból szőtt viszonyrendszerekre, amik családokat, barátságokat, szerelmi kapcsolatokat összetartanak.

Másfelől, számomra ez azt mutatja, hogy gyorsul ugyan a világ, változnak a dolgok, és igen, ma egy tizennégy éves kamaszlányra is leselkednek nagyobb veszélyek annál, minthogy egy idősebb barátnő telebeszéli a fejét, a saját, szintén gyerekes bolondságaival, de az egész mélyén viszont mégis ugyanaz van: a káosz, az őrült bizonytalanság, az azt sem tudom, mihez kapjak érzés, amit tizenévesen érezni szokás. Az az értetlenség, hogy mégis, mi a fene történik most velem? Amiből hova is lehetne máshova menekülni, ha nem a felnőttségbe? Ahol anya is ott van meg apa is ott van, akik szemlátomást mindig urai a helyzetnek, mindig, mindenre tudják a választ. Én persze már jobban fogom tudni náluk, hiszen most is jobban tudom, de attól még úgy tűnik, hogy arra vezet az egérút, ebből a zűrzavaros és bizonytalan kavalkádból. És ez igaz volt ’62-ben is, 2002-ben is meg igaz most is. Sietünk felnőni, és nem vesszük észre, hogy azért esünk-kelünk ebben az egészben, mert gyerekfejjel a felnőttet játszani szó szerint játék. Mint amikor mamánál felkaptam a körömcipőt meg a pöttyös szoknyát, és abban parádéztam nagyságosasszony módjára a folyosón. Aki viszont túl komolyan veszi a játékot, az előbb-utóbb nevetségessé válik, ahogy az anya magassarkújában csetlő-botló kislányt is megmosolyogja a környezete.

Aztán valahogy mind belenövünk a kabátba. Van, akinek egész gyorsan megy, másoknak, például nekem is, idő kell hozzá, és addig esünk-kelünk, próbálkozunk. Talán ezt az egészet nem lehet megúszni. Azok a hatalmas pofonok, amikbe végtelen elszántsággal beleszaladunk, ahogy beleszalad Illés Bori is vagy Vitay Gina, hogy egy másik Szabó hősnőt említsek, de ezek elkerülhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a végén stabilan álljunk a lábunkon. Óriási szerencse, hogy nem egyedül kell végigcsinálni. Hogy vannak szülők, nagymamák, nagypapák, a kaotikus kamaszlelkeken is átlátó tanár nénik és bácsik, gondoskodó felnőttek és igazi barátok is, akikre lehet támaszkodni. Meg vannak csodálatos írók és nagyszerű történetek, amelyek segítenek felnőni.

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés