Először is arról, amiről nem akarok sokat beszélni.

„Én vagyok a tanú rá, hogy a szentté válás küszöbén állt a két bőröndjével.” (Nádas Péter)

Öt évvel ezelőtt, A bilincs a szabadság legyen címmel jelent meg a Polcz Alaine–Mészöly Miklós házaspár 1948-1997 közötti levelezéseit összegyűjtő kötet. A levelekből kirajzolódó, sokszor viharos, de mégis eleve elrendelt, és épp ezért megmásíthatatlannak tetsző kapcsolat már önmagában is olyan erős élmény, hogy úgy tetszik, nem lehet hova fokozni, de a kötetet záró Nádas-esszének mégis sikerül. A Bármi jó című szövegben egyetlen pillanatból, egy feszült és döntő fontosságú helyzetből bomlik ki kettejük egész kapcsolata, ami másképp súlyos, ha csak az ő szavaikon keresztül próbáljuk rekonstruálni, és másképp akkor, ha egy külső szemlélő meséli el. Nádas ráadásul Mészöllyel nem csupán barátságot ápolt, hanem mesterének tekintette, ugyanakkor Polcz Alaine-hez is szoros barátság fűzte. Segített német szakszövegeket fordítani, tanulmányokat felkutatni az asszony tanatológiai kutatásaihoz, s mint írja: „Hosszú évekig az volt az életfeladatom közöttük, hogy mindenfajta részrehajlás nélkül mindkettőjüket megértsem.” Hát így meséli el azt a jelenetet, amikor Polcz Alaine fogott két bőröndöt, és el akarta hagyni Mészöly Miklóst. El akarta hagyni, hogy immár egész lényével a munkájára figyelhessen, hogy folytathassa a megkezdett kutatásait, pontosabban, és itt megint Nádas szavait hívom segítségül, „Miklós személye és őrült hivatása az aszketikus életvezetési praxisába immár nem fért bele. Holott teljesen nyilvánvaló volt, hogy a saját hivatásaként űzött munkának, most oda tudja adni az életét, s adja is. Ment volna a két bőröndjével, hogy hivatásrendje kívánalmait bárhol teljesítse.” Végül nem ment sehová. Leéltek együtt több mint ötven évet, mert…

Mert ez volt elrendelve? Ennyire szerették egymást? Ilyen erős volt Mészöly ragaszkodása? Vagy mindez együtt? Nem tudom, nem is dolgom megválaszolni. Nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni, konyhapszichológiai módszerekkel felületes összefüggéseket eszkábálni múlt, traumák, kötődési problémák témakörében, és végül, nem akarok Polcz Alaine-nel, mint Mészöly Miklós feleségével foglalkozni. Persze, szinte lehetetlen róla úgy beszélni, hogy ez a kapcsolat ne kerüljön szóba, már csak azért is, mert ötvenhárom évet kitett az életéből, és egy ekkora fejezetről nem lehet hallgatni. Mégis azt gondolom, megérdemli, a saját jogán, hogy vele, azzal a komplex, erős, empatikus személyiséggel foglalkozzak, aki ő volt. Azzal a majdnem szenttel, aki ott állt a városmajori műteremlakásban, két bőrönddel a kezében, hogy aztán mégse induljon el. Nem lépte át a küszöböt, nem lett szent, mert ember volt. Annak, mondjuk, egészen kivételes.