Egy szorongó New York-i kézikönyve az élethez

John Wilson tanácsai (2020)

Egy New York-i lakos, egyben dokumentumfilmes szemszögén keresztül tárul fel előttünk az amerikai nagyváros a John Wilson tanácsai című sorozatban, amelynek bemutatkozó évada nem csak az egyéni látásmódja, de sajátságos humora miatt is izgalmas néznivaló.

A széria előzetesében John Wilson – aki egyébként az epizódokat is végig narrálja – elmondja, hogy mivel az HBO nem igazán tudja megfogalmazni, miről is szól a dokusorozata, ezért most ő tesz egy kísérletet erre. A felütés jól összegzi mindazt, amit kapunk: személyes tartalmat, humort, és legfőképp valami olyasmit, amivel nem igazán találkozunk minden nap az online streaming platformokon.

John Wilson ugyanis a mindennapok banalitásaiban találja meg témáit, olyan hétköznapi szituációkban lát potenciált, amik mellett a legtöbben csak úgy elsétálnánk. Milyen funkciója van a mindenhol megjelenő állványozásnak, és mitől félnek a városlakók? Miért csomagolja be néhány New York-i a bútorait egy átlátszó műanyag rétegbe? Vagy éppen: miről érdemes beszélni és miről nem, ha egy idegennel kell szóba állnunk? Miközben kamerájával a várost járja, saját életének nehézségeit is beleszövi annak mindennapjaiba.

Az egyszemélyes show kamerája mögött álló filmes és házigazda egy adott epizódon belül nagyrészt egyetlen fő motívumra építi fel a sztorit, de érzékenyen reagál a spontánul alakuló szituációkra is – így a téma sokszor tágabb perspektívát kap. A kézzelfogható dolgok mellett az alkotó az élet nagy kérdéseire is választ keres. A hat részből álló évad harminc perces epizódjainak mindegyike önmagában is értelmezhető, az összetartó erő a filmes személyes életének vonatkozásai és a folyamatos jelenléte, illetve a város, ami köré a történeteit építi.

Vajon mennyire lehetnek ezek az anyagok előre megírtak, mekkora szerepet kap a rögtönzés, illetve mennyiben valós egy-egy adott epizód idővonala a kamerán keresztül látottakhoz képest? Egy, a vulture.com-on megjelent interjúban John Wilson azt mondja, hogy általában vannak fő irányok a fejében, s ezek alapján kezd el dolgozni, forgatni, de változó, melyik megszólaló, melyik kép végül hol lesz felhasználható. Előfordul az is, hogy régi felvételek kerülnek elő és találják meg a helyüket. Van, hogy egy képhez ír utólag szöveget, vagy éppen fordítva, néha pedig vissza kell menni, forgatni egy adott poénhoz.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!