Elhunyt Lou Ottens, aki megváltoztatta a zenét

Dömötör Endre | 2021.04.10. 17:00

Címkék:

pop zene

Olvasási idő kb. 12 perc

A zene akkor kezdett – az önkifejezés, a szórakoztatás és a műalkotás mellett – iparág lenni, amikor az angol parlament törvényt hozott a szerzői jogról, 1710-ben. Kereskedelembe akkor került, amikor 1810-ben egy londoni zongoraárus elindította a kottásfüzetek árusítását. Ebből lett a rögzített zene, amit a technológia fejlődése hajtott és hajt a mai napig. Akusztikus eszközök a 19. század közepétől – fonoautográf, fonográf, gramofon és a sellak lemezek. A 20. század első évtizedeitől az elektronikus korszak a rádióval, az elektromos gitárral, az erősítéssel, a mikrofonnal, majd az évszázad közepén a mikrobarázdás lemez megjelenésével. Közben jött a mágneses éra a második világháború után népszerűvé váló szalagos rögzítéssel, ma pedig, ugye, a hetvenes évek vége óta tartó digitális korszakban élünk, ami a cd-vel indult és lett belőle mostanra mindent uraló digitális zene előbb mp3-mal, majd letöltéssel, végül streamingeléssel. Ne gondoljuk, hogy ez a végállomás, a technikai fejlődés ugyanis örök, és minden korábbi nagy – amúgy az előző, valamint a következő korszakkal átfedésben alakuló – találmány ezt gondolhatta magáról. 1948 óta hallgathatunk mikrobarázdás vinyl-lemezt (magyar mérnök, a színes televíziózásban is úttörő Goldmark Péter Károly fejlesztette ki a Columbia Recordsnál), ezt a formátumot hagyta le népszerűségben a nyolcvanas évek elejétől a magnókazetta, azt meg a kilencvenesek elején a cd. Amit meg az mp3 söpört el, de ma már gigabájtokat sem kell vennünk, a streamingszolgáltatók a neten tárolják nekünk a világ zenéjét. Korántsem az összest, nehogy higgyünk az ellenkezőjét elhinteni akaróknak.

Szóval a formátum változott, de mindig az aktuális hanghordozó jelentette a zenét. És ebben a történetben az egyik kulcsszereplő Lou Ottens és az ő kazettája, ami a nyolcvanas-kilencvenes években volt meghatározó, hogy a kétezres évek második felére, a 2010-es évek elejére szinte teljesen eltűnjön, majd az elmúlt években szépen lassan újra kezdjen visszaszivárogni az életünkbe. A mágnesszalagot 1928-ban találták fel a németek, a BASF cég volt az orsós magnetofonszalag, az AEG cég az orsós magnó nagy fejlesztője, de ezeket a szalagokat kényelmetlen volt tárolni, használni a nagy orsókon, így előbb Amerikában igyekeztek tokba illeszteni (1958-ban az RCA cartridge néven), majd a holland Philips cég. Ahol Ottens előbb 1960-ban az első hordozható orsós magnót (Philips EL 3585) fejlesztette ki, aztán – még kisebb méretre fókuszálva – 1962-ben feltalálta a compact cassette-et, magyarul magnókazettát és hozzá az első lejátszót, a Philips EL 3300-at, amit a következő évben mutattak be. A kazetta sikeréhez hozzájárult, hogy az RCA cartridge-nél is lényegesen kisebb, praktikusabb méretre szabták, továbbá, hogy más gyártóknak (a Sonynak és a Nationalnak) ingyen adták tovább a szabványt, így gyorsan az egész világon ez lett a standard – könnyedén legyűrte az amerikai versenytársat, az elsősorban autómagnókra tervezett, szintén testesebb 8-track szalagot is.

Ottens később a Philips és a Sony közös fejlesztésű digitális hanghordozójának, a compact disc-nek, azaz a cd-nek a tervezésében is részt vett, hatása tehát minden, a 20. század második felétől élő zenehallgató életére felbecsülhetetlen. Találmánya persze gyorsan önálló életre kelt. 1966-ban jelentek meg az első műsoros kazetták, a hetvenes évektől pedig jelentős mértékben fejlődött az üres szalagok és kazetták minősége is. A formátum progressziójának sokat jelentett, hogy a hetvenes évek elején megjelentek az első komolyabban szóló deckes lejátszók. Az 1979-ben bemutatott Sony Walkman, azaz hordozható sétálómagnó pedig egyenesen kilőtte a kazók sikerét. Ma már természetes, hogy a telefonunkon ott van velük a zene mindig és bárhol – ez a forradalom itt indult. Mindezek hatására az USA-ban 1984-ben már több műsoros kazettát adtak el, mint vinyl-lemezt (abban az évben több mint 300 milliót), és a formátum Amerikában 1991-ig (ekkor már több mint 400 milliós évi eladással), Nagy-Britanniában pedig 1992-ig volt a legnépszerűbb, amikor is a cd váltotta az élen. Valójában azonban még sokáig velünk maradt és igazából – nyilván olcsósága miatt – minden másnál több fogyhatott belőle. Hogy pontosan mennyi, azt senki sem tudja, hiszen az 1996-ban, a már zenitjén túl levő kazettapiacon is elkelt úgy 5-600 millió műsoros a hivatalos nyugati statisztikák alapján (ennél minden bizonnyal nagyságrendekkel több a világ többi részén, illetve hamisítványban), és csak ebben az évben több mint kétmilliárd üres kazetta, amire valahol, valakik, valamilyen zenét felvettek – szóval összesen biztosan sok száz milliárd talált máig gazdára.

A kazetta egyik nagy érdeme tehát hogy szélesebb körben jutatta el a zenét az emberekhez. Főleg a nyolcvanas évektől, a hordozható magnók egyre praktikusabbá válásával – a Walkmannel pedig ugye mi jutottunk el bárhová a kedvenceinkkel, ahová csak a korabeli reklám szerint görkorizó kedvünk elgurított. Másrészt, a kazetta az üres szalagokkal a végtelen lehetőségeket jelentette. Az alapötlet az volt a hatvanas években, hogy a kis hordozható magnóval és kazettával könnyen rögzíthetünk beszédet, de persze hamar világossá lett, hogy vinylről, később cd-ről és persze más kazettákról házilag, nagyon egyszerű módon másolhatunk át zenét, amit máskülönben nem tudnánk megszerezni. Egy műsoros kazetta is lényegesen olcsóbb volt, mint a nagylemez, pláne később a cd, ám egy üres kazetta, amire bármit felvehettünk, még annál is kevesebbe került. A hetvenes-nyolcvanas években lényegében pont úgy demokratizálta úttörő módon a zenét, ahogyan azt manapság mondják a digitális terjesztésre, a streamingplatformokra. Rádióból rögzítve, barátoktól átmásolva, végtelenszer hallgatható örömforrás lett a zene.

 

Persze sok más módon jelentett még újdonságot, ért el komoly hatást. Az üres kazetták egyénre szabták a zenét. Elég volt egymás után másolni a kedvenc dalainkat és megkaptuk a tökéletes playlistet, amit nem egy lemezcéges szaki (vagy ma az algoritmus) próbál ránk tukmálni válogatáslemez formájában. Lehetett csak azt hallgatni, amit tényleg szerettünk. Ott van aztán a mixtape, a válogatáskazetta, amit szerelmes levélként tudtunk kiválasztottunknak adni: tessék, ezek a kedvenc dalaim, ez vagyok én, szeretsz? Vagy persze: ezekkel a dalokkal mondom el, hogy mennyire szeretlek. Zeneipari szempontból a punk, a hiphop és a house/techno fejlődésében volt megkerülhetetlen szerepe, az induló előadók ezen a könnyen elérhető, olcsó formátumon jelentették meg első dalaikat, küldték zenéiket a dj-knek, rádióknak, árulták a házilag sokszorosított, fénymásolt borítós mixtape-eket az utcán, csereberélték a dj-szetteket, illegálisan rögzített koncerteket. De ez később is, máig igaz maradt az underground zenére. Egyáltalán: forradalmasították az házi zenerögzítést, a demózást. Hirtelen nem kellett lemezstúdióba menni, hogy visszahallgasd, mi az, amit alkottál, és nagyon könnyen tudtad terjeszteni első próbálkozásaidat a megfelelő kezekbe. Ma már tudjuk, a kazettamásolás nem ölte meg a zenét. Sokkal inkább személyessé tette, aminek persze hasznára vált, hogy az üreskazi-gyártók – Sony, TDK, Maxell, Fuji, Hitachi, BASF, Philips, AGFA, Denon, Memorex, Scotch és társaik, plusz Magyarországon a Polimer és a BRG – egymást túllicitálva varázsolták egyre színesebbé, dizájnosabbá a kazettatesteket, amiket persze a felhasználó tehetett rajzolt zenekari logókkal, különféle betűformákkal egyedivé.

A formátum a 2000-es évek végére – amikor a digitális letöltés és az iTunes már a cd-t is alaposan lenyomta – szinte teljesen eltűnt. Üres kazettát is alig lehetett kapni eddigre, ám ahogyan a világon szinte mindennek, ennek is eljött a nosztalgiája és mára szép lassan a reneszánsza is. 2010 körül már ismét voltak jelentősebb előadóknak kósza kazetta-megjelenései. A Record Store Day, azaz a lemezboltok és a vinyl-megjelenések ünnepének mintájára 2013-ban elindult a Cassette Store Day nevű kazetta-ünnepnap, 2015-ben pedig már újra mérhető volt a kazettaeladás (126 ezer példány az USA-ban), ami azóta minden évben jelentős mértékben növekszik. Nagy-Britanniában például több mint kétszer annyi kazettát adtak 2020-ban (157 ezer darabot), mint 2019-ben. Lady Gaga, 5 Seconds Of Summer és Yungblad a három bestseller, tehát nem az öregek nosztalgiáznak, más kérdés, hogy ezek a kazetták sok esetben nem kerülnek magnóba, hanem szobadíszként végzik. Az idősebbek számára máshogy jelent nosztalgiát a kazetta-reneszánsz, bár ez esetben is szobadísz lesz belőle. Meglepő, de nagyon erős a piaca a hetvenes-nyolcvanas évekből származó, lehetőleg bontatlan minőségi üres kaziknak, amelyek sorsa aztán egy vételezés után szintén nem a magnóba vezet, hanem az eredetei csomagolású kazetták gyűjteményébe. A zsáner királynője a TDK első IV-es típusú, metal-szalagja (volt ugye a normál, a krómos és a legjobb hangminőséget produkáló, a metal-szalag), az 1979-ben bevezetett MA-R típusjelzésű, amiért manapság sérülésmentes eredeti csomagolásban úgy 50 ezer forintot kell leszámolni. Magyarországon is újra felkapott lett a dolog, számos underground kazettakiadó alakult, sikk lett kazettán is megjelentetni az új lemezt. Ha akkora mértékű nem is lesz a kazettázás visszatérése, mint a tíz éve folyamatosan újra egyre népszerűbb vinyl reneszánsza, ez a történet most még bőven a felszálló ágban van, ismét.

A kazetta még mindig magában hordozza a lehetőséget. Egy gyári csomagolású, 1986-ban gyártott Maxell XL II, egy 1987-es Sony HF-ES, egy 1988-as évjáratú TDK SA-X vagy egy 1989-es BASF Chrome Maxima II mind gyönyörűen dizájnolt és kivitelezett tárgy. Szépek így is, örökre pormentesen, celofánba bújtatva. Látványuk, szaguk visszaidézi a kort, amelyben létrejöttek, ahogyan megpillantottuk őket egy bolt kirakatában. De van ezeken egy kis fül, amit megrántva megindul a csomagolás, és előtűnik a tok, benne a 60 vagy 90 (netán 120) percnyi lehetőség arra, hogy zenét rögzítsünk rá. És ez olyan, mintha saját kézzel préselhetnénk a nagylemezünket. Az lesz rajta, amit csak szeretnénk, de amiért meg is kell dolgozunk, tehát többre becsüljük, mint ami csak ott van egy gombnyomásra, bármikor. Kilencven perc boldogság. Én a múlt héten egy interjút rögzítettem kazettára diktafonnal, pont úgy, ahogyan az előző húsz évben mindig. Az előtte lévő héten pedig vettem egy műsoros kazettát a nyolcvanas évek lakodalmas rock világából egy másik cikkhez – mondom, közel sincs fent minden zene a Spotifyon. A kazetta máig hasznos, szerethető és remélhetőleg még sokáig velünk marad. Surrog, néha nyúlik, ritkán beragad, de lehet tekerni-pörgetni egy ceruzával is.

Lou Ottens a 95. életévében hunyt el. A kazettázás tartósít.

 

 

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés