Emelkedő zuhanás

Soós Nóra kiállítása a Műcsarnokban

| 2020.11.16. 18:06

Címkék:

kiállítás

Olvasási idő kb. 9 perc

Szabadság. Sokfajta képzőművészeti attitűd lé­tezik. Ez a műcsarnoki kiállítás jól példázza ezt: ha végigmész a termeken, láthatod, mindenki más koncepció szerint közelít a művészethez. Én hiszek abban, hogy a kortárs művészetnek látleletet kell adni a koráról. Ezt látom a saját kortársaimon is, hogy bár sokfajta irány van, de még a legabsztraktabb képekben is ott rejlik a korszellem. Az én fókuszom szűk volt. Amikor elkezdtem a pályámat, nagyon is személyes fókusz volt, a saját személyes környezetem. Az utána következő folyamat a felnőtté válásomé, gyerekem lett, így felelősséget vállaltam egy újabb életért, és a világban zajló történéseket már nem tudtam magamon kívül hagyni. Az én világom markáns, fölismerhető, sokfajta réteg kerül a képekre. Ezek gondolati rétegek, amelyeknek szükségük van a nézőre, a befogadóra, hogy azok fejtsék föl őket. Ettől bomlik ki az értelmük, ami lehet közgazdasági, szociológiai, gendertéma, vagyis politikai, még ha nem is szájba rágósan, mert mindig megpróbálom elemelni, hogy a festészet színtiszta festészet maradjon még akkor is, ha nem vagyok meggyőződve arról, hogy Kelet-Európán kívül valóban mindenki érti, még ha a stílus kötöttségeken és határokon kívüli is. Szabad.

 Zuhanás. A kiállítás címe Absturz. Németországban tanultam egy ideig, Münchenben, szeretem a nyelvet. Tehát Absturz, vagyis zuhanás vagy bukás, ami létállapot, amiben most nemcsak mi vagyunk, de szerintem az egész emberiség. Mintha a zuhanás venne át a mindennapi létezésünkmenetét, ahogy a Mrozek-novellában, a Zuhanásban, ahol két ember dumál, miközben zuhan, zuhan, zuhan – de nincs becsapódás. És ennek a szónak van valamiféle keménysége, katonás csengése, ami erre a magyaros gondolkodásmódra is utal egyben, erre a közibénk tartozás érzésére. Itt van ez a kép, a címe is az, hogy Absturz, de valójában itt már a zuhanás után vagyunk, ha úgy tetszik. Ez egy utasszállító roncs. Pszeudo-roncs. Mint egy jelenés, és ez az újításom benne, hogy elkezdtem a szénrajzot is behozni a képekbe. Ezek a figurák pedig, amelyek mindig szinte térnélküliek, csak úgy vannak, pasztózusabbak lettek. A motívumok nagyon tudatosak, ha akarod, akkor az ott egy Szűz Mária szobor széttörve, rajta a dollárjel, ott van egy lie felirat, van egy sztetoszkóp, amellyel mintha a Föld hangját hallgatnánk – ezeknek a szimbolikája nagyon-nagyon-nagyon fontos. Azt gondolom, olyan világban élünk most, ahol elveszett az igazság, ha van egyáltalán olyan. Az igazságba vetett toposzaink, hiteink szétporladnak.

Húsdaráló. Hazai Attila mondta azt, hogy háromféle jelen van, jelen a jelenben, jelen a jövőben és jelen a múltban. Ez abszolút a jelenünk. H. G. Wellsnek van egy írása, amelyben a főszereplő elmegy egy országba, ahol csupa vak ember van, és ő, aki lát, elmondja nekik, hogy milyen gyönyörű a naplemente. És akkor ő lesz a bolond, kiátkozzák és meg akarják vakítani, mert nem hisznek neki. A kép alsó rétegében ott van egy nagy húsdaráló, meg van rajta messzelátó, szarvasbogár, és akkor megint összeállt egy szimbólumrendszer, mert ott vannak a kisdobosok is abban a korban, amikor mindenki csinálta, tette a dolgát, ha meg nem, hát mentek a fasírtba. Ez az én múltam, ez a kádárizmus poshadt, savanyú levegője, de a felső rétegben ott van Sári, a kislányom is, akinek talán jobb élete lesz – ez az én idealizmusom, ha úgy tetszik.

Soós Nóra önálló kiállítása a Műcsarnok nagytermében a korlátozások feloldása után lesz újra látható

A Műcsarnok ajánlója szerint „a szingularitás korszakának küszöbére érve, mintha egy folyamatos és végeláthatatlan zuhanásban léteznénk.

A minket körbevevő globális kihívások megoldatlanságai, a kapitalizmus önfelszámoló mechanizmusai, a klímakatasztrófa kétségbeejtő kezelhetetlensége, a politikai sovinizmus és etnonacionalizmus egyre inkább radikalizálódó tévútjai, mind-mind elsuhannak mellettünk, miközben mi magatehetetlenül lebegünk egy kontextusok nélküli, a realitást és irrealitást végleg egybemosó történelem utáni időben. Mint egy lezuhant repülőgép ezer felé szóródott roncsai, hétköznapi tárgyak és szituációk darabkái, a jelen és múlt egymásra hullott emlékképei. Áttűnnek egymáson, egymásba fordulnak, keresztezik egymást, és mégis magányosak, együtt vannak egyedül, létezésük értelmét keresve szüntelen naivitással. Soós Nóra legújabb festményei ennek a holisztikus zuhanásnak a pillanatait rögzítik és transzformálják transzparens- képi kérdésekké a szemünk előtt. A válaszok lehetőségei pedig bennünk nézőkben újabb és újabb kérdéseket generálnak folyamatos érzékeny párbeszédet teremtve a festmények látható valósága, és minket körbevevő világ tapasztalati valósága között.”

Versenyfutás. Itt egy teknős, ott meg Achilleus. Íme, Zenon paradoxona. Achilleus, a leggyorsabb hadvezér, versenyt fut a teknőssel. Ad neki száz láb előnyt, de mégis, mivel a teknős előbb indult el, mindig előrébb jár az időben is, így aztán soha nem éri utol. Sosem tudjuk utolérni magunkat, sosem tudjuk utolérni az időt, az idő mindig legyőz minket, mindig kifutunk az időből, vagy ha tetszik, zuhanunk az időbe – ezen a képen pedig nem is zuhannak, hanem Zénon paradoxitásának megfelelően – inkább emelkednek fölfelé. A zuhanás közti állapotban lévő embereknél ez tényleg csak nézőpont kérdése. Ez itt a Turbulencia, amit a vírus idusán festettem, ami abból a szempontból érdekes, hogy hozzászoktunk a zuhanáshoz, de tavasszal csak bezárkózás volt. Most meg zuhanunk, mert hozzászoktunk, fölvesszük a maszkot, éljük az életünket.

Buborékfújás. 2008-ban a világgazdasági válság idején kezdtem el buborékokat festeni. Ez végül egy hozzám nagyon kötődő sorozat lett. Az ötlet, hogy a színes, absztrakt formák megszemélyesítődnek azáltal, hogy figura kerül rájuk, aki az arcunkba fújja ezt a pacát. A buborék művészettörténeti toposz, mindenki megpróbálkozott vele, az illékonyságot szerették volna naturalista módon megfesteni. Tehát ez festészeti truváj, de az alapgondolat, hogy a buborék mennyire hasonlatos a világhoz, amelyben élünk, a létünk kitettségéhez, ellényegtelenedéséhez, időtálló. Ha például megnézzük, hogyan reagáltak a különböző országok most a válságra, Magyarország a művészeket hogyan támogatja, nos, igen, egy szegényebb országban ez a legutolsó szempont… Miközben ott vannak a too big to fail cégek, miközben szerintem én, mint művész, vagyok annyira fontos, mint a Coca Cola meg a Nike, meg a nem tudom mi. Az én alapállásom, hogy engem nem lehet így lefújni, mert nagyon fontos, hogy a művészek érezzék azokat a rezgéseket, amelyek a világban zajlanak. Churchill is, amikor háborút indított, akkor azt mondta, a művészetért kell élni-halni, mert nincs értelme háborúzni, ha a művészeinket magunk mögött hagyjuk, vagyis, ha elfújják őket, mint egy buborékot.

Maszk. A zuhanástól a kiállítás végére eljutunk a záró képekhez – ezeknél már nem a zuhanás a lényeg, mert az eseményhorizonton túl vannak. Az űrhajó bejutott a fekete lyukba, egy másik dimenzióba került. Mindenkin maszk van, a személyiség eltűnik mögöttük. Mint ahogy a hullahopp karika is elzár másoktól. Benne vagy, jól érzed magad, de kizárja a külvilágot, akár a maszk. Ez borzasztó, mert a gyerekek világa elvileg még romlatlan, meg még nincsenek bennük a felnőttek dogmái, de valahogy mégiscsak bevonódnak ebbe, és nekik is át kell élniük azt, amit nekünk, felnőtteknek. és próbálják ők jól érezni magukat, akárcsak a hullahopp karikában, de nekik is el kell fedniük az arcukat. És az a kislány, akin nincs maszk, szamárfejjel, kinéz ránk, kezében fagyival, és nagyon szemrehányóan néz. És rászolgáltunk.

Névjegy

Soós Nóra
festőművész

  • 1979-ben született
  • 2004-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
  • 2001-ben elnyerte a Barcsay-nívódíjat
  • 2005-ben elnyerte a Strabag festészeti díját
  • 2008-ban Prima Primissima Junior díjat kapott

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés