Fullasztó problémák a fedő alatt

Philip Barantini / Forráspont (2021)

Egysnittes, azaz vágás nélküli filmet készíteni olyan, mintha a stáb tagjai táncolnának. Mindenki egyetlen koreográfiát követ, főképp az operatőr, aki valós időben rögzíti az eseményeket, a szereplők pedig, mint egy színházi előadásnál, elejétől a végéig, egyben eljátsszák azt. Ilyen Philip Barantini rendező feszült drámája, amelyben a kamera folyamatos jelenléte és keringése teremti meg a film végtelenül intenzív és feszült légkörét.

Akció

A Forráspont egy felkapott londoni étteremben játszódik, az év legforgalmasabb estéjén, karácsonykor. A rendező személyes élményeiből táplálkozó nagyjátékfilm másfél óra eseményeit mutatja be a konyhán dolgozók munkájára koncentrálva. Beleértve a folyamatos stresszt, a teljesítménykényszert és a rájuk nehezedő nyomást, hogy bármilyen körülmények között is, de mindig ugyanazt a minőséget kell nyújtaniuk.

A film érzékletesen mutatja be azokat a tényezőket, amelyek erre az alaphelyzetben is feszültséggel teli munkára rakódnak. A kiélezett szituációkat, a hibákat és az azokból fakadó konfliktusokat, illetve a magánéleti nehézségeket, amik akaratlanul is hatással vannak a munkára. Mert a film másik fontos összetevője ez a személyes faktor, ami a cselekményben is már az első jelenettől kezdve hangsúlyos.

Philip Barantini színészként (Az elit alakulat, Csernobil) kezdte pályafutását, emellett konyhán is dolgozott éveken át, egy idő után séfként. Szeretett volna erről a közegről filmet is csinálni, ebbe a sztoriba pedig sok mindent belerakott saját magából. Élményei és a szakmával kapcsolatos benyomásai mellett egykori magánéleti problémáit is.

Andy Jones (Stephen Graham) remek szakács és határozott, szigorú konyhafőnök, ám az utóbbi időben privát, illetve munkahelyi nehézséggel is küzd, és egyre dekoncentráltabb. A pörgős estén felbukkan az étteremben egy régi barátja, ma már riválisa, a menő sztárchef, Alastair Skye (Jason Flemyng), aki jelenlétével végképp felzaklatja az amúgy is frusztrált főnököt.

A valós időben rögzített, körülbelül másfél órás film forgatókönyve dialógok nélkül íródott, csak rövid útmutatót tartalmazott arról, miről is szóljon a párbeszéd. Így a színészek teret kaptak az improvizációra, ami fontos pont volt a rendező számára. Minden mellékszereplőnek emlékezetes karaktere, szerepe és története van. Azonban a sok súrlódás, konfliktus mégsem viszi el a fókuszt a főhős, Andy Jones személyéről és problémáiról.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!