Katona Klári Hangi bravúrok Whitney-től

Mit hallgatok? – kérdezik tőlem újra meg újra. Mindent. Műfajtól, előadótól függetlenül. Szabadságot kapva. Mert a műfajoktól való függetlenítés engedett először igazi különleges zenei élményekhez jutni. Rájuk találni, az élményt megélni: fantasztikus. Megosztani valakivel, pedig a legnagyobb örömök egyike.

 

A cím mellé zárójelbe az került: Whitney Huston dal. Mert Amerikában elsődlegesen az előadóval azonosítják a dalokat. A magyar gyakorlat szerint – az igazságot alapvetőbben tükrözőn – gyakrabban említjük azokat a szerzőkhöz kapcsolva.

A „Run to You” Jud Friedman és Allan Rich szerzeménye, amit Whitney Huston énekelt lemezre a Bodyguard fiilmzenéjének albumára. Az teljes zenei anyagból negyedik kislemezként adták ki és ahogy több helyen is olvasható, nem talált különösebben lelkes fogadtatásra. Whitney azonban a Bodyguard koncertturné minden állomásán elénekelte, így a dal kezdeti hűvösebb fogadtatása után, mégis a közönség által legszeretettebb dalai közé került. Olyannyira, hogy új előadóknál szinte biztos, hogy hangi adottságaik megcsillantásához ez lesz az egyik választott. 

A világ két végén egy fiú és egy lány ugyanazt gondolta: bemutatkozásukhoz ez az egyik legjobb, legalkalmasabb dal.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!