Könyvajánló

Holnap már nincs nap

Berényi Anna: Richter

Tóth Bea | 2021.07.04. 08:05

Címkék:

könyvajánló

Olvasási idő kb. 7 perc

Ha a filmek elején meghallom, hogy „megtörtént események” vagy „igaz történet alapján készült”, akkor abban a pillanatban megvett a forgatókönyvíró. Tudom, hogy nem feltétlenül minden úgy történt, ahogyan mutatja, mégis, szeretem a filmet a maga valójában befogadni. Legfeljebb a végén konstatálom, hogy mit tartok túlzásnak, szándékos „homályba feledésnek” vagy a mából visszanézve, hogyan nyer más értelmet a történet. Így vagyok az életrajzi könyvekkel is. Az igazságtartalma, mint a kámfor: tisztábban és élesebben olvasom a kötetet. A memoár egyszerűnek hangozhat, hiszen nem kell feltalálni a spanyolviaszt, a történetet csak meg kell írni az adatok alapján. Mégis, a legnehezebb úgy megírni a tényeket, hogy azok ne nyomják el az élményt, az igazat pedig úgy, hogy szükség van az írói fantáziára is. Mindeközben az sem baj, ha az író a saját személyiségét is belefűzi a könyvébe.

Berényi Annának forrásból nem volt hiánya, de például Richter vagy felesége, Nina személyiségére vonatkozó magánjellegű információja alig-alig akadt. Richter második lányunokája is meghalt 2019-ben, dédunokája az üzenetére nem válaszolt, a gyógyszermágnásról is csak két fénykép maradt fönn, mivel halála után a tőkésosztály emlékét megsemmisítette a regnáló hatalom. Így a szereplők mélyebb vonásait a tetteik és döntéseik határozták meg. És mint a könyvbemutatón kiderült, egész jól. A résztvevők között néhányan megerősítették, hogy a Richter-gyárban dolgozó nagyszüleik úgy emlékeztek az öreg Richterre, mint egy a munkájában következetes, megfontolt személyre, aki soha nem adta volna fejét állami és banki befektetésekre vagy hitelre. Sokszor egész családokat alkalmazott, háborús időkben megmenekítve a férfiakat a frontra küldéstől. Sőt, korát meghaladva, nagy szerepet adott a nőknek, nem volt még egy olyan gyár, ahol ennyi nő dolgozott volna. Gondja volt például az akkor 15 éves Farkas Saroltára, aki a vágóhídon dolgozott – személyesen biztosította mindenki előtt, hogy a védelmére kel, ha bárki rosszul bánna vele.

Nem volt ellenvetése akkor sem, amikor Nina – a nagybetűs zsidó nő archetípusa – hozott olyan szakmai döntéseket, hogy kit alkalmazzon maga mellé. Nina pedig korabeli humánerőforrás-szakemberként már egy hamvadó cigarettavégből vagy a porceláncsésze ügyetlen, de tisztelettudó fölemeléséből megállapította, hogy egy vegyész vagy mérnök mennyire megbízható. Fiuk, László a lehetőségeihez mérten mégis jóval szerényebb sikereket ért el. Apja pótolhatatlan figyelmét kereshette a Hyppolit, a lakáj színésznőjében, Fenyvessy Évában, az érdekbarátokban, a kifizetetlen, irgalmatlan összegű váltókban és az alkoholittas éjszakákban. Richter és Nina imádták őt. Ha kellett, ügyvédekkel takarították el a romokat utána, s minden eszközzel próbálták a józanság útján tartani – jobbára eredménytelenül. Hogy ebben mi a Richter házaspár felelőssége, az számomra nem derült ki világosan.

A könyv korlenyomat. A 20. század elején egymást érik a találmányok szabadalmaztatásai: bicikli, fényképezőgép, telefon, lift, Lancia autó, mozi. Mintha a korabeli budapesti fekete-fehér fotók filmszerűen elevenednének meg. A fejezetek végén a cselekmény függőben marad, már-már muszáj tovább olvasni, mintha egy sorozat következő részére kellene kattintanom. Spáh Dávid elismert filmjét korábban nem láttam, ezért magam osztottam ki a karakterszerepeket, hogy ki játszaná Ninát, Herr Pape vegyészt vagy Wolf Emilt, a Chinoin igazgatóját, Richter riválisát. Mindez nem az én agyszüleményem, Berényi Anna el is mondta a könyvbemutatón, hogy tudatosan dolgozott a „hollywoodi”, cliffhanger-módszerrel, a konfliktus- és érzelemközpontú mesélést választotta. S bár soha nem kilóra mérem a könyvet, de talán jobban szerettem volna a feszesebb történetet, és akkor sem sérült volna a tartalom, hiszen az írónő rendkívül alapos kutatómunkát végzett. Kiderült például, hogy még egy bizonyos Neumann Jancsi is mulatozott Lászlóval a zürichi villájukban. Az ilyen meglepetéseknek szinte kisgyerekként tudok örülni.

A nyelvezet használata dilemmát jelentett az írónőnek, mert például egy-egy szikár parancs a cselédnek vagy az, ahogy a munkások némán meghajolnak Richter előtt, akár ellenszenvesen is hangozhat. Ezért a 20. század elejére jellemző kommunikációt úgy alakította át, hogy annak üzenete könnyen értelmezhetővé váljon ma is. És ha ezzel nem is lett volna problémám, a kémiai szakszavakkal egész biztosan. De megugrottam. Tetszett annak leírása, hogy egy sikeres kísérlet mennyire lelkesítette a vegyészeket, mint amikor például a Kalmopyrint megalkották, mert a beteg Lacika nem tudta bevenni az Aspirint annak mellékhatásai miatt. Vagy ahogyan az állati belsőségekből, a mellékvese-hormonból nyerték ki az adrenalint.

A Richter-gyárat a Hyperol fertőtlenítő tette egy csapásra hadászatilag fontos üzemmé az első világháborúban. Mindeközben Richter jól lavírozott a szükséglet-kereslet között, majd a gyár leányvállalatai behálózták a kontinenseket. Több-kevesebb veszteséggel átvészelték a Tanácsköztársaságot, a spanyolnáthát, a Fekete csütörtököt, a nagy gazdasági világválságot. Talán ezért sem gondolta Richter, hogy amikor a napilapok mínuszos híreiből Hitler a címlapra került, és végül kitiltották a gyárából, az számára végzetes lesz. Hisz annyi mindent túlélt már, és ha van is baj, megoldódik. Nina már sokszor elindult Svájcba, de Richter még marasztalta, hiszen 72 évesen neki itt van dolga, itt a gyára és az emberei.

A második numerus clausus után, amit és akit tudott, mindent és mindenkit mentett – csak magát és feleségét nem. Egyszerre érthető és érthetetlen az a naivitás és önáltatás, hogy a zsidótörvény csak egy törvény, a világ nem lehet ennyire gonosz vele, egy gyógyszergyár tulajdonosával, aki életmentő gyógyszereket küld a frontra. Másnap újra lehet alkotni, újabb sikert elérni, majd a pénzt megosztani a hadi özvegyekkel és a Vöröskereszttel. „Mindig csak a következő napra figyelünk. Amíg az egyik nap nincs mitől félnünk, addig a következő reggel is ugyanúgy kelünk.” Ez a gondolat a koncentrációs táborban a rivális Wolf Emilnek a túlélést jelentette, Budapesten Richternek a vesztét. Másnap nem kelt föl a nap – a nyilasok 1944. december végén éjjel a Dunába lőtték, felesége megmenekült. Sokszor csak egy törvénnyel kezdődik minden.

Még több olvasnivaló a témában.
Ez is érdekelheti még

Orbán Viktor történelmi bűne lenne az uniós pénzek elvesztése

Tóth Ákos

Kizárólag Orbán Viktor és az általa működtetett rendszer hibája az, ha Magyarország elesik akár egyetlen, neki járó eurótól is – mondja lapunknak Cseh Katalin, aki szerint van esély annak elérésére, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb arányban érkezzenek közvetlen források Brüsszelből a településekhez, civil szervezetekhez. A Momentum EP-képviselőjével az ellenzék helyzetéről és a Momentum jövőjéről is beszélgettünk.

Elolvasom

Hogyan emeljük a benzinárat 33 százalékkal, politikai kockázat nélkül?

Vető Balázs

2021. november 15. óta volt érvényben Magyarországon az üzemanyag árakat maximalizáló szabály. Bár többször szűkült a jogosultak köre, de a magyar autósok többsége 480 forintért juthatott hozzá a benzinhez vagy a gázolajhoz. Mármint, ha éppen lehetett kapni. 2022 utolsó negyedévében egyre gyakrabban hallhattunk arról, hogy a kutak jelentős részén nem lehet hatósági áras üzemanyagot kapni. December első napjainak egyik vezető híre pedig már az volt, hogy szinte sehol nincs nemhogy hatósági áras üzemanyag, de semmilyen más típus sem. A legtöbb szakértő szerint a hiányt az árszabályozás okozza. Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani úgy, hogy az Orbán-kormány felelőssége fel se merüljön?

Elolvasom
Keresés