Katona Klári Időtlenség

Mi lehet egy pár mondatban elmondható, gyermekeknek szánt történet titka, ami száztíz éve varázslatosan hat? Mi lehet az, ami sorait világunk eseményei, háborúk és a mindenkori társadalmi változások fölé emelik, hogy azoktól függetlenül járja be útját? Mert Frances Hodgson Burnett történetmesélésében A titkos kert újra és újra megérinti a világába lépőket. Pedig – ha nagy részét írói képzelet szülte is – egy élethelyzetről mesél. Egy csodálatos lény, szörny, különleges képességű állat, beszélő tárgy, repdeső ember megjelenítése nélkül. Mégis, gyakran a huszadik század legjobb gyermekkönyveként emlegetik. „Mert gyógyító.” Ezt írta róla valaki, aki a történetben rejlő titkot kereste.

Gyönyörűen hangzik angolul: healing. Bizonyosan az is. Meg a gyermeki józanság története. Az érintetlené. A befolyásoltságoktól szabad, kétségektől el nem nehezült cselekvések üzenetével. A változtatások varázsának könyve. A remény valódiságáé. Hát hogyne lenne gyógyító.

A kislány története egyben egy nem kívánt gyermeké is, aki a kiemelt jólétben élő brit szülőpárhoz érkezve, korai halálukig tapasztalja a feleslegesség érzetét, a szeretetlenséget. Még csak tíz éves, amikor a kolerajárvány pusztításában, egyik napról a másikra árván marad. Szülei nélkül Indiában, ahol dadák pótszeretésében cseperedett, otthona sem marad. Beleegyezése sem kell, hogy Angliába küldjék. Sorsát egy ismeretlen, távoli rokonra bízva. Megözvegyült nagybátyjához kerül, aki bejárhatatlannak tűnő kastélyából saját élethelyzete elől hosszú utazásokba menekülve hagyja hátra újra meg újra otthonát, beteg fiát, és Mary Lennox érkeztével most már a kislányt is, mint az életébe csöppent újabb terhet. Ki másra, a szolgálókra.

A kislány jólét-sivársága újabb fejezetet vesz. A kilátástalanság, céltalan bolyongásai a házban, a kertben morc, a felsőbbrendűségig durva modorát csak erősítik. Magára hagyatottságban sínylődik, mígnem egyik éjjel furcsa hangokra ébred. Addig kutat, amíg meg nem találja a napokig azonosíthatatlannak tűnő hangot. Megleli a rejtett szobát és vele a hang forrását. Titkolt kapcsolatba lép nagybátyja kisfiával, aki ágyhoz kötötten, az apjától örökölhető púposság fenyegetettségében él.

Már van kinek fenekestül felforgatnia az életét...

Mert a kislány természetesen semmitől sem tart. Sem az állapot fenyegetésétől, sem a kezeléseket adóktól, sem a felvigyázó személyzet szigorától. Főleg nem az árnyéktól, ami – mások félelmei miatt – a fiúgyermek életén ül. Azt már saját jogon rég kiismerte. Egy józan ésszel megáldott, fiatal szolgálólányra hallgatva barátságot köt a lápvidéket a hajnal, a nappal, az évszakok változásaiban ismerő fiútestvérével. Ettől kezdve a beteg fiúnál, Colinnál tett titkos, többnyire éjszakai látogatásai mellett, nappal egyre több időt tölt a szabadban. Az élettel teli Dickon bevezeti a természet, a mindennapi lét apró rejtelmeibe, még az állatokkal köthető barátságba is. Így történhet meg, hogy egy vörösbegy hívogatását észlelve rátalál a titkos kertre. Ettől mindannyiuk élete megváltozik.

Persze minden az ő saját változásával kezdődik. Onnan ered, azzal indul.

Talán épp ez a titok. A mese-valóság titka. Ez az egyszerű igazság. Ami megkérdőjelezhetetlen. Ami nem sérülhet. Amit az erkölcs, a morál félreértelmezései, alkalmazásai, átmenetileg ki tudja mi mindennel feloldható szabályai sem ingathatnak meg. Az igazság, amit legbelül valamennyien hordozunk. Amiben biztosak vagyunk, ha néha figyelmen kívül hagyjuk is. Az, aminek előtérben tartása sosem engedné a másra mutogatást. Az egyértelműség. A helyesség záloga. Ami a történetet olvasva, teljes igenlésével visszhangzik bennünk. Mert más nem lehet. A Yorkshire Moors, a lápvidék vagy a Misselthwaite Manor, az urasági kastély, amelyeknek a nevét sem tudtam tízéves korom körül kiejteni, nem lehettek a titok nyitja. Nyilván másokra sem a helyszín, a szereplők hatottak gyógyítólag a történetben. Abban biztos lehetek. Tényleg nagyon kicsi voltam, amikor először olvastam, mégis, máig úgy érzem, elsőre is az írás lényegisége ért el hozzám. Mary Lennox története senkit sem érdekelt a környezetemben. Magamban hordoztam hát annak csodáit. Örök példája maradt bennem az újrakezdés, az önmagamon való felülkerekedés kifogyhatatlan szükségességének.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!