Itt a díj, pofa be!

Láng Zsuzsa | 2022.09.29. 15:31

Olvasási idő kb. 6 perc

Abból még nem lett volna botrány, hogy Vilmányi Benett nem vette át a Junior Prima-díját. Részint azért, mert hazánk népességének (sajnos) csak szabadszemmel láthatatlan töredéke ismeri a nevét és a rangos díjat teljes joggal kiérdemelő eddigi munkásságát, részint pedig azért, mert a hivatalos kultúrpolitika még az esélyét sem adja meg a hozzá hasonló tehetségek pályájának kiteljesedésére. A balhé abból a gesztusból tört ki, hogy a fiatal művész percekkel az ünnepélyes átadás előtt utasította vissza a kitüntetést.

Díj át nem vételből, kezet nem fogásból, postafordultával való visszaküldésből eddig is jók voltunk, a nemzeti együttműködési rendszer ásta (nagyjából Mariana mélységű) árok mindkét partjáról ismerünk érintetteket – ami viszont ebben az esetben igazán próbára tette a véleményformáló értelmiségünk amúgy is kirojtosodott idegeit, az a visszautasítás indoka. A fiatal művész ugyanis azt mondta, nem előre megfontolt szándékkal állt ellen a megtiszteltetésnek – és a 7 ezer eurós csekknek. De amikor a rendezők nyomatékosan arra kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, már érezte, hogy ebből baj lesz. Úgy tervezte, két mondatot mond összesen, de az nem volt éppen mentes a politikától, hiszen hogyan lehetne anélkül bármilyen művészetről beszélni… És mivel elsőként szólították színpadra, még lehiggadni sem volt ideje, így elég indulatos szavakkal tekintett el a díj átvételétől.

Izmosabb demokráciákban ebből az egész történetből egy árva szót nem értenének az olvasók, mert szabad országban szabad emberek nem azt mondanak, amit megengednek nekik, hanem azt, amit akarnak. Alkotmányos joguk a szólás- és véleményszabadság, de már most látszik, hogy ennek a mondatnak mifelénk a világon semmi értelme, már csak az izmos demokrácia meg az Alkotmány hiánya miatt sincs.

Volt időnk megszokni ezt az amúgy mindenki feszélyező helyzetet, nyilván ebben szocializálódtak a korábbi Junior Prima-díjasok is, akik közül sokan hangot adtak azon véleményüknek, hogy „a díj elnyerésének nem feltétele a politikai hovatartozás, az elbírálás módja pedig egyértelműen törekszik arra, hogy demokratikus legyen. Az ünnepség előtt a szervezők részéről megfogalmazott kérés, miszerint a nyertesek köszönő beszédeikben lehetőleg tartsák tiszteletben a díj függetlenségét, pusztán azért hangzott el, hogy a díj megőrizhesse szakmai hitelességét és méltósága sértetlen maradjon. Eben a közegben kardot rántani indokolatlan és felesleges, Az üzenet félrement, a kollégánk pedig cselekedett, ahogy jónak látta. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a döntésével nem a jelen valódi cenzorainak vagy a rendszernek intett be, hanem azoknak a színészeknek, aki leadták rá a voksukat, azoknak a zsűritagoknak, akik lobbiztak érte, és azoknak a fiatal alkotóknak, akik szintén megkaphatták volna ezt a díjat és boldogan átvették volna. Nagyon sajnáljuk, ami történt és bízunk benne, hogy ez az eset nem veszélyezteti a díj presztízsét!”

Felkiáltójel.

Huszönöt – igazán jól csengő – név, az aláírók névsora a fiatal magyar színházcsinálók színe-java, akik valamennyien hangsúlyozzák, hogy szintén „elkötelezett hívei a vélemény- és szólásszabadságnak, tisztelik a bátor és egyenes kiállást, de nem érzik hősiesnek, ha valaki ellenséget kiált egy olyan helyen, ahol barátok veszik körül”.

Pont.

Ezt olvashatja még a cikkben:

Mit mondtak azok, akik nem értettek egyet az elhatárolódókkal?

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Győri diák nyerte az Európai Unió esszépályázatát

Fóti Tamás

Az Európai Unió kis- és közepes méretű vállalatainak idei éves találkozóján, Prágában hirdették ki a fiatalok számára kiírt esszépályázat győztesét. A beérkezett több mint 30 pályamű közül meghívták a nemzetközi zsűri által legjobb háromnak ítélt szerzőjét, és közülük került ki a győztes. Idén magyar siker született, Vass Viktória nyerte el a legjobb pályázat díját.

Elolvasom

Szupermérföldekre került az uniós pénztől a magyar kormány

Lakner Zoltán - Tóth Ákos

Az Európai Bizottság egyrészt továbbra is fenntartja a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összeg egy részének visszatartására vonatkozó javaslatát, másrészt jóváhagyta az úgynevezett helyreállítási tervet, amelynek célja a Covid-válság hatásainak enyhítése. A kohéziós alapok kapcsán az Európai Bizottság a jelek szerint ezúttal nem hagyta átverni magát, míg a helyreállítási alap esetén a magyar kormány számos pozícióját feladta, így például jöhetnek a szélerőművek és számos, a közoktatás deszegregációját szolgáló intézkedést is végre kell hajtania. Nagyon úgy tűnik, hogy a kontroll folyamatos lesz, minden egyes fillér, illetve euró csak a beruházás végrehajtásának ellenőrzése után érkezhet.

Elolvasom
Keresés