Katona Klári Jeff Bridges, a megtaláló

Jeff Bridges azon kevesek egyike, aki a zen, a zene, a fotografálás, a festészet, a színjátszás, a férfi lét nem akármilyen megélése, de az apaság, a testvéri kapcsolat, a fiúgyermekség átélésének előremutató momentumain keresztül is bemutatható. Egyenként bármelyiken és valamennyin keresztül is. Mert mindenben talált olyasmit és annyit, ami bárki életét egésszé tenné. Túl filozofikus megállapítás? A kifogásokkal élőknek bizonyára az. Azoknak biztosan, akiknek egy másik embert hallgatva hamarabb lesz a másikról véleményük, mint megértésük.

Jeff Bridges másokkal ellentétben – akik úgy, mint ő, szeretnék értve élni az életet és keresőnek nevezik magukat – önmagát megtalálónak tartja. Senkitől sem hallottam még hasonlót sem. Bár a pénzzel kapcsolatos szóhasználatban már rég feltűnt nekem az az óriási különbség, amit a hozzá való viszonyulásban az mutat, hogy mi „keressük”, az angol anyanyelvűek viszont „csinálják” a betevőre, a megélhetéshez kellő pénzt. De bevallom, a kereső ember kifejezést hallva, eddig mindig csak a legjobb hozadékai jutottak eszembe. Az önmagukért tenni akaró emberek, a jó irányba fordulás szándékával élők. Mindazok, akik képesek kiállni a sorból. Jó helyen, jó időben, hogy fordítsanak a sorsukon. Arra azonban még sosem gondoltam, hogy a kereső állapot hangoztatásával egyre inkább folyamatossá tett keresés mögött micsoda tátongó kilátástalanság teremtődik. Jeff Bridges érttette ezt meg velem. Ezt mondta: „Megtalálónak tartom magam. Akként gondolok magamra, aki mindent megtalál a környezetében azok közül, amiket mások keresnek. Az értelmet, a boldogságot és bármit, amit ezekkel együtt említeni szoktak.”

A fiúgyermeksége legideálisabb megéléséhez édesanyja segítette. Végtelenül nagylelkűek voltak a szülei. Otthonukban és az otthonukon kívül is. Édesanyjuk különleges és következetes elgondolása pedig életre szóló ajándékot adott mindhármójuknak. Időt. Igen. Időt. Naponta kaptak olyan időt, amit csak nekik járt. Egyenként. Megzavarhatatlan időtöltést. Kettesben vele. Amit bármire használhattak. Dorothy Dean Bridges különleges asszony volt. Ahogy fia mondja, állandó fejlődésben élt. Korán nyitottá tette erre gyermekeit is. Spirituális tanítások legkülönbözőbb formáinak befogadására ösztönözve őket. Ő maga, kilencven éves kora körül még a buddhizmus gyakorlásába kezdett. Tizennyolc éves korától írt naplót. Huszonegyedik születésnapjukon gyermekei útravalóul a róluk szóló részletek másolatát kapták, hogy anyjuk megfigyeléseit látva dönthessenek arról, mit tartanak meg, min változtatnak személyes létük kiteljesítéséhez.

A testvéri kapcsolat megélése ilyen alapokról indult. Bátyja, Beau Bridges – aki önmaga szerint színész, szerző, rendező, producer, zenész, testvér, kertész, vegán, férj, apa, nagyapa – sokat adott testvérének. Sosem lettek riválisok. Híres színész apjuk jósága mindkettejüknek irányzékká lett. Egymáshoz való viszonyulásuk megbonthatatlan alapja. Több, mint kilencven filmszerep után, Jeff Bridges a színjátszásra ösztönzést apjának, a színjátszás rejtelmeibe való bevezetést pedig örökre bátyjának köszöni. Ahogy a kezébe adott fontos könyveket és a baseball komoly szinten való elsajátítását is.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!