Katona Klári Jeff Bridges, a megtaláló

Jeff Bridges azon kevesek egyike, aki a zen, a zene, a fotografálás, a festészet, a színjátszás, a férfi lét nem akármilyen megélése, de az apaság, a testvéri kapcsolat, a fiúgyermekség átélésének előremutató momentumain keresztül is bemutatható. Egyenként bármelyiken és valamennyin keresztül is. Mert mindenben talált olyasmit és annyit, ami bárki életét egésszé tenné. Túl filozofikus megállapítás? A kifogásokkal élőknek bizonyára az. Azoknak biztosan, akiknek egy másik embert hallgatva hamarabb lesz a másikról véleményük, mint megértésük.

Jeff Bridges másokkal ellentétben – akik úgy, mint ő, szeretnék értve élni az életet és keresőnek nevezik magukat – önmagát megtalálónak tartja. Senkitől sem hallottam még hasonlót sem. Bár a pénzzel kapcsolatos szóhasználatban már rég feltűnt nekem az az óriási különbség, amit a hozzá való viszonyulásban az mutat, hogy mi „keressük”, az angol anyanyelvűek viszont „csinálják” a betevőre, a megélhetéshez kellő pénzt. De bevallom, a kereső ember kifejezést hallva, eddig mindig csak a legjobb hozadékai jutottak eszembe. Az önmagukért tenni akaró emberek, a jó irányba fordulás szándékával élők. Mindazok, akik képesek kiállni a sorból. Jó helyen, jó időben, hogy fordítsanak a sorsukon. Arra azonban még sosem gondoltam, hogy a kereső állapot hangoztatásával egyre inkább folyamatossá tett keresés mögött micsoda tátongó kilátástalanság teremtődik. Jeff Bridges érttette ezt meg velem. Ezt mondta: „Megtalálónak tartom magam. Akként gondolok magamra, aki mindent megtalál a környezetében azok közül, amiket mások keresnek. Az értelmet, a boldogságot és bármit, amit ezekkel együtt említeni szoktak.”

A fiúgyermeksége legideálisabb megéléséhez édesanyja segítette. Végtelenül nagylelkűek voltak a szülei. Otthonukban és az otthonukon kívül is. Édesanyjuk különleges és következetes elgondolása pedig életre szóló ajándékot adott mindhármójuknak. Időt. Igen. Időt. Naponta kaptak olyan időt, amit csak nekik járt. Egyenként. Megzavarhatatlan időtöltést. Kettesben vele. Amit bármire használhattak. Dorothy Dean Bridges különleges asszony volt. Ahogy fia mondja, állandó fejlődésben élt. Korán nyitottá tette erre gyermekeit is. Spirituális tanítások legkülönbözőbb formáinak befogadására ösztönözve őket. Ő maga, kilencven éves kora körül még a buddhizmus gyakorlásába kezdett. Tizennyolc éves korától írt naplót. Huszonegyedik születésnapjukon gyermekei útravalóul a róluk szóló részletek másolatát kapták, hogy anyjuk megfigyeléseit látva dönthessenek arról, mit tartanak meg, min változtatnak személyes létük kiteljesítéséhez.

A testvéri kapcsolat megélése ilyen alapokról indult. Bátyja, Beau Bridges – aki önmaga szerint színész, szerző, rendező, producer, zenész, testvér, kertész, vegán, férj, apa, nagyapa – sokat adott testvérének. Sosem lettek riválisok. Híres színész apjuk jósága mindkettejüknek irányzékká lett. Egymáshoz való viszonyulásuk megbonthatatlan alapja. Több, mint kilencven filmszerep után, Jeff Bridges a színjátszásra ösztönzést apjának, a színjátszás rejtelmeibe való bevezetést pedig örökre bátyjának köszöni. Ahogy a kezébe adott fontos könyveket és a baseball komoly szinten való elsajátítását is.

Miközben mindhárman meghatározó egyéniségei lettek a filmipar fellegvárának, történetükkel szinte minden ismerni vélt Hollywood-jellemzőt áthágtak, kikerülnek.

Mert önmagában a zene és a sok más megnyilvánulási forma felé fordulás és azok fenntartása sem jellemzője a filmipar szerencsésebbjeinek. Ahogy a családi kötelékek hűségben, elkötelezettségben való megélése sem. De ők mindketten ily módon léteznek. Ráadásul testvéri szövetségben.

A zen. Ettől kerülhet képbe? Amiről zen mester barátja azt mondja, a szó hallatán ne a meditálásra gondoljunk rögtön. A zen cselekvés. Cselekvőség. Rosszokozás nélküli életet élve a világban. Magunk és más lények hasznára. Túl filozofikus? Nem. Lecsupaszítottan gyakorlati. Mindenkinek a választott tevékenységén keresztül megélhetőn. Mert a zen nem kiváltság – ezt értem egyre tisztábban abból, ahogy a két férfi, a két barát a zen lényegiségét beszélgetésükben fejtegeti, feltárja. Amiben a „semmi elvárásom sincs” elmeállapotot is lefordítják a cselekvés természetességére. Annyira zen – gondolom, mert annyira mindennapi. Minden mondatában igazi, érzékeny, érző, esendő és valódi Bernie Glassman és Jeff Bridges beszélgetése. A barát, az első amerikaiak egyike, aki Maezumi Roshi japán zenmester tanításait – repülőmérnöki állását feladva – tovább adhatta. Kettejük mély barátsága maga a nem ártás művészete. Mitől? Hogyan? Szándékaik miatt – mondanám gondolkodás nélkül. Ennél persze biztosan összetettebb az egész. Vagy pont, hogy egyszerűbb? Mint Jeff Bridges mamájának osztatlan figyelme, ami miatt gyermekeinek sosem kellett kiábrándulásokkal teli vágyakozásokba csúszniuk. Mert minden ott volt. Megtalálásra. Ez lenne a zen?

Hosszú, egy kötetnyi beszélgetésük vége felé Bernie, a mester azt mondja: „Egyébként, hol lennél Sue nélkül, barátom? Aki kimagaslón benne van nem csak a könyvben, de a teljes életedben. Aki teret ad ahhoz, hogy ott legyél, ahol csak akarsz és azt tedd, amit csak akarsz.” Micsoda mondat! Ehhez kell csak a zen igazán…Különben könnyen oda a barátság. Mert Sue, a feleség.

Sue. Az elsőlátásra szerelem. Aki teljesen lenyűgözte. Szépsége és a rászegeződő nyugodt, fekete szempár. Még a pár nappal korábbi autóbalesetben eltört orra sem ronthatott semmin. De a lány nemet mondott. Aztán igent. Együtt voltak. Már az örökre szóló igenre is készen lett, annak kimondásától viszont Jeff Bridges tartott. Édesanyja figyelmeztette: Lépjen. Minden hiánytalan. Ez lenne a zen? Összeházasodtak. Negyvennégy éve.

És mindenhez van tér. Lehetőség.

Felmerülő feszültségeik feloldására kitaláltak egy módszert. Egymással szemben ülve kiválasztják, kettejük közül ki kezd beszélni. Aztán beszél. Addig, amíg úgy nem érzi, hogy mindent elmondott. Akkor cserélnek. Onnantól a másik beszél. A megelégedésig. Addig folytatják így, amíg mindketten úgy nem érzik: minden kisimult. Zen? Én úgy értem: igen. Cselekvőség. A rossz okozásának felszámolásával.

Jeff Bridges Oscar-díjas színésztől tudhatón. Dorothy és Lloyd Bridges fiától. Cindy és Beau Bridges testvérétől, Sue Bridges férjétől, Isabelle, Haley, Jessica Bridges apjától tudhatón. Nem egy világtól elzárt szerzetestől. Hanem egy az életet megélő, karrierívet író férfiembertől. Gyakorlati síkra hozva.

Egy az életet, az élet lehetőségeit védő, a megtalálástól teljesedő embertől.

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.