Katona Klári Lehetőségek

Már az első képkockák pergése is különlegesen jó filmélményt ígér. Önmagában már ez is jó érzést ad, de miután pillanatok alatt egy létrehozás folyamatába kerülök, tudom, hogy sokkal több vár rám. A képernyő előtti elcsendesedésben befogad a szemem előtt zenévé formálódó szándék, indíttatás. A megosztott részletek egybefűzéséből alakuló történet pedig tényleg egyre többről és többről mesél.

A dokumentumfilmként kategorizált alkotást nézve azt figyelem, mi mindent ad a történésekbe való betekintésen túl. Mert miközben a képeken érkezések, találkozások, egymásra hangolódások pillanatképei peregnek előttem és az összpontosítás, létrehozás folyamatát is láthatom, addig valami megfoghatatlan is történik. Egy láthatatlan szál mondanivalója erősíti a képsorokon láthatókat. Amit szinte észrevétlenül, de ugyanúgy megosztanak velünk. Az együttműködés egyértelmű szándékára, az egymásnak adott és fenntartott bizalomra, a szavakkal induló, zenei hangokkal továbbgördített párbeszédekre gondolok. Ami együttzenélésüket áthatja, átszövi. Az ezáltal egésszé lett egymás közötti megélésük élménye lehet így a miénk is: huszonhat művész találkozását láthatjuk, hallhatjuk, érzékelhetjük.

A létrehozás kezdeményezője – negyvennegyedik stúdióalbumaként – Lehetőségek címmel, saját neve alatt adta ki az ebből készült zenei anyagot és a hozzá tartozó, az alkotói folyamatba betekintést engedő filmet is. Herbie Hancock nekünk ezzel a fogadásához teremtett lehetőséget adja. S hogy melyik csatornán érkezik hozzánk együttműködésük üzenete? Inkább halljuk, látjuk, esetleg más módon érzékeljük? Befogadásunk, befogadási készségünk függvénye. Rajtunk áll. Egy biztos: amit a formabontó lehetőséggel a zenészeknek, önmagának és nekünk teremtett, átadott, sokkal több egy újabb lemezanyagnál, egy dokumentumfilmnél.

Ki az, akiben ilyesmi születik meg? Ki az az ember, akinek a másik szempontja ennyire fontos? Aki elgondolásában olyasmit érlel, ami egyszerre válik javára mindenkinek? A létrehozás befogadóinak épp annyira, mint a létrehozásban résztvevőknek. Önmagát is beleértve. Egész attitűdjének az alapja ez. Úgy látszik, innen indul minden megnyilvánulása.

„Sokáig úgy véltem, zenész vagyok” – így kezdi pár mondatos önvallomását a film vége felé. Hihette. Eredményei fiatal korától mind-mind ezt erősítik. Tizenegy évesen még klasszikust, egy Mozart zongoraversenyt játszott a Chicago-i Filharmonikus Zenekar kíséretével, huszonhárom évesen pedig már a Miles Davis Quintet tagja, ezzel egy csapásra – ahogy erről a korszakáról írnak – a modern jazz-improvizáció egyik úttörője lett. Amúgy Miles Davis zenekarában játszani a kihívások kihívása, ahogy erre valamennyi, egykor nála és vele játszó muzsikus gondol. Nyilván neki is, hisz Herbie Hancock ottlétekor, az e korszakában született zenei újításait máig világszerte tanulják a felnövekvő zenészek. A hetvenes években lemezre került zenei anyagaiban formabontó módon ötvözte az electric jazz-t funk elemekkel és rock hangzásokkal. Újításának nem csak a platina lemezeladást hozó Future Shock lett az eredménye, de munkája egy teljes évtizeden át hatást gyakorolt a zenei élet alakulására, az album egyik szerzeménye pedig, a Rockit, a break dance és korai hip-hop kultúra része és himnusza lett. 1987-ben valami teljesen másért, a Round Midnight filmzenéjéért kapott Oscar-díjat. Pályája során tizennégy alkalommal kapott Grammy-díjat. Szóval, volt miért zenészként gondolnia magára. Az önvallomás azonban így folytatódik: „Sokáig így gondoltam. Már egyáltalán nem gondolom ezt. Mert – a lelkigyakorlatok miatt – rájöttem, hogy elsősorban egy emberi lény vagyok. Zenészségem az az, amit csinálok, nem az, ami vagyok.”

Senkitől sem hallottam még ilyet, főleg olyan embertől nem, aki szakmájában az elképzelhetetlennél is több és magasabb régiókat járt be. Szinte magától értetődő önmagunkat a foglalkozásunkkal azonosítani. Sokáig észre sem vettem az állítás furcsaságát. Csak amióta rájöttem – egyetlen olyan sincs köztük, melynek akár a legmagasabb szintű gyakorlása kiválthatná a legjobb emberi minőséghez elengedhetetlen fejlődésünk szükségességét –, azóta csodálkozom, hogy így hisszük.

Őt látva, hallgatva, érzékelve élesedik a kép a lehetőségek gazdagságáról, amit a zenei anyag létrehozásához meghívott művészeinek ad. Ahogy említettem, huszonhat zenésznek szánva. Közöttük vannak olyan megkérdőjelezhetetlen világsztárok, mint Sting, Christina Aguilera, Annie Lennox, Paul Simon vagy Carlos Santana. Vajon miért? Ők maguk is a lehetőségek birtokosai. Azok, akik lehetőségeikkel nem csak élni tudtak, de újra meg újra meg is teremtik maguknak. Meghívásukat az teszi érthetővé, amit Herbie Hancock a film első perceiben mond erről. Együttműködésre törekedett. Olyan területeket bejárva, amelyeknek meghódítását sokszor az elért siker akadályozza leginkább.

A sikert hozó zsánerek – ahogy a műfaji sajátosságokat nevezi – újraismétlésre sarkallnak, megkötnek, nem igazán engedik az adottságok további, szabad megnyilvánulásait. Ezzel nekem azt mondja: a lehetőségre mindenkinek szüksége van. Kezdőnek, haladónak, látszólag helyén lévőnek, beérkezettnek. Rájött. Hát teremtett belőle. Éltető lehetőséget. Ki más tette volna meg, ha nem ő, aki önvallomását így folytatja: „Az életem tökéletesítése mindennél jobban érdekel”. Ehhez tevőlegesség kell. Túlkerült az elvárásokon, a „mi minden járhatna még” állapotán. Amit önmagának teremt, azt másnak is segít megteremteni, hogy önmaga tökéletesítését élhesse. Saját épülésének a másiké is záloga. Mekkora nagylelkűség, tisztánlátás, józanság kell ehhez... Nyugalom. Elhivatottság. Elkötelezettség. A Herbie Hancock Institute elnökeként is így tesz. Higgadtsággal. A Grinnel College egykori diákja, aki annak idején két főtárgyat vitt, a zenetanulmányokét és a mérnökségét, most intézményében a zenét a tudományok fejlődésének szolgálatába is állítja. Önmagát pedig: „Az életem valójában az emberiség szolgálatává vált. Rájöttem, hogy a zenélésemnek is ez célja, az emberiség szolgálata”.

Nagy szavak? Neki nem. Tőle nem. Így tesz, ezt éli.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.