A tehetség nem kiváltság

Lét-elem

Katona Klári | 2020.06.04. 11:04

Címkék:

tehetség

Olvasási idő kb. 7 perc

…hogy ez a véleményem? Lehetne, de nem.

Ítélete –legyen az a magamé,vagy másé – sorsdöntő lehet. Hát megtanultam figyelmen kívül hagyni. Ha ez nem történik meg, alig tudtam volna valamire jutni. Amit megláttam, létrehoztam, amiért tettem, dolgoztam, amire visszaigazolást kaptam ahhoz a vélemény kevés lett volna. Megfigyelés, megértés, cselekvés nélkül, semmire sem mentem volna.

Hosszú folyamat volt, mire rájöttem, mennyire szükségszerű az értékesnek, a szabadság egyik fokmérőjének tartott vélemény fölé emelkedve – gyakran a sajátomat is kicselezve– eljutni az igazsághoz, a tények valódisághoz, a valósághoz. Akár nagyobb döccenések árán is. Tudva, milyen óriási értéket tulajdonítunk neki.

Felnőtté formálódásom idején még én is feltétel nélkül hittem benne. Pedig addigra már egy szakemberekből álló zsűritől hangi adottságaimról olyan véleményt kaptam, ami miatt nem hogy külföldi, de itthoni színpadok egyikére sem álltam volna fel soha. Amit, ahogy akkor és ott mondtak, azok után egész biztos, hogy nem. Csak nagysokára jöttem rá, hogy a gyermekeknek készített, a zenetanulást segítő anyagaim egyik leglényegesebb szempontja nem véletlenül lett az, hogy azt a legkisebbek is önállóan tudják használni, és eközben – véleményezés nélkül – megtapasztalhassák saját adottságaikat. Örömben.

Tehetségességük átélésének örömében. Akár háromévesen. Lehetetlen? Nem az. Csak a vélemény, a véleményezés miatt gondoljuk lehetetlennek.

„Hogyan ítélhetnék meg magukat, ehhez amúgy szakember kell” –hallom az alapérvelést. Mert valahogy így hangzana. Tudom, hogy sokan így is gondolják. Persze, hisz a legtöbben már rég elhitték: a tehetséget, a tehetséged valaki másnak kell felfedezni benned. Már, ha egyáltalán van. Hát ez az! Azt hiszem, ebből adódik minden félreértésünk a tehetségességet illetően.

Ha egyáltalán van? Ember nincs, akinek ne lenne.

Állítom.

  Unsplash

 

Az élet megélésének alapját adja. A föld megműveléséhez, eszközeink készítéséhez, a nyelvhasználathoz, a családi lét megszervezéséhez, a helyi élet megélési lehetőségeinek megteremtéséhez, a gyermekek felnőttlétbe segítéséhez, a szűkösség, a bőség, a katasztrófák, a szerencse, a boldogság megéléséhez, az alkalmazkodáshoz, a szükséges találékonysághoz kellő tehetség. S akkor a teremtés, a mindenkori létrehozás, a test, a szellem műveléséhez kapcsolódó, a művészi szintre emelt megálmodás tehetségét sok más mellett, még nem is említettem.

Tehetség nélkül nincs lét, nincs élet. Nem is volt. Nem is lesz.

De vajon így látjuk-e?

Mondhatom, nem. Ráadásul azt is állítom, valamennyien több mindenben is tehetségesek vagyunk.

Mitől nem hisszük el?

A felnőtt világ idejekorán gondoskodik a kétségek kialakulásáról. Az óvodás évek idején a tehetségességet a rajzolni és az énekelni tudással azonosítják. Akinek egyik sem megy, aki nem tudja megvédeni gyönyörűnek látott, pirosra festett kutyáját az átbarnítástól, akit az ünnepségeken arra kérnek, csak álljon a többiek között, de ne énekeljen, az óvodás évek végére biztosan megtanulja, hogy nem tehetséges. Vajon aki közülük tud énekelni, szeret is? Annyira kicsiként hagyjuk-e, hogy teljesítésektől mentesen élje meg az öröm egyik tiszta forrását? Vagy a nevelő, így egy idő után a tanítvány is, megelégszik a jó vélemény kivívásával?

A zene örömforrás. Egyben csodálatos segítő a tehetség megtapasztalásához. Ez a tapasztalás vezetne el a többi, belül szunnyadó adottság felfedezéséhez, megfigyeléséhez, az igazi érdeklődéshez, a mindenkori nyitottsághoz, a tehetség eredőjének tudatosításához.

Ezért mondom, hogy örömforrás. S egyre gyakrabban terápiára használják. Nem, nem vonom kétségbe terápiás értékét, de elsődlegesen mást ad. Szakirodalom és számos ismeretanyag tárgyalja ilyen jellegű hatásait. Azonban, hogy a zene mit ad, ha a gyerekeket hozzárendelt teljesítéssel nem idegenítjük el tőle, arról csak kevesek beszélnek. A terápiás célú zenehasználattal szemben –mely mindig valamilyen képességhiányt, alkalmatlanságot állapít meg és céloz –, a zene örömben való átélése az alkalmasságra fókuszál, a képességet dicséri. Könnyebbséget, lehetőséget ad. Megközelítésének módja ezért könnyen félrevihet. Ahogy a tehetségességhez való viszonyulásnál is.

Ha a gyerekek látásmódja állításom alapján változhatna, amely szerint a tehetség nem kiváltság, nem lennének motiváció híján. Ha valamennyien tisztába jöhetnének a tehetségesség számtalan formájával, más lenne az önmagukról alkotott kép. Akkor tudnák, hogy tehetségeik mi mindenre teszik őket képessé. Ha megérthetnék, hogy bármilyen formában megmutatkozó adottságuk ugyanannyira értékes, mint az egyértelműen annak tartott énekelni, rajzolni tudás vagy a sporttehetség, a továbbiakban nem kellene a viselkedésüket kutatni, tehetségességüket mérni. Aki tudja, mit ér, az tart valahová. Az nem bohóckodik. Gyerekként sem. Nem elvárások, hanem az adottságai ismeretében alakuló célok mentén fejlődik. Saját igényszintje ösztönzi. Külső segítséget emiatt kér és fogad. Ez nem életkortól függő. Adj teret, bizalmat, s a legkisebbek is örömmel felelnek meg kihívásoknak. A megtapasztalásnak, megtapasztaltatásnak ezért lényegisége az, hogy nem véleményezés alapú.

A szakanyagok tartalma azt üzeni, nem minden gyermek tehetséges. Aki elhiszi, hogy azok közül való, akinek a talentumból nem jutott, merre indul? Hol köt ki? Kiszolgáltatottsága hova löki? Hányféle fejlesztő foglalkozás, képzés, továbbképzés alanya lesz? Az önjelölt hozzáértők hány módon bizonytalanítják majd el? Hányféle képzés lesz kevés érvényesüléséhez?

Megállítjuk-e a végtelenített alkalmatlanság-érzet keltést, vagy tiszteljük egymás tehetségességének sokszínű határtalanságát?

Megkérdőjelezése, súlytalanítása döbbenetes. A motiválatlanság fenyegetésének fenntartása pedig egyenesen káros. Ezt figyelni egymásban nemcsak degradáló, de hibás következtetésekhez vezető.

Az élet megéléséhez születésünktől fogva egy olyan hajtóerővel rendelkezünk, mely évtizedeken átívelőn, folyton eredmények elérésére sarkall bennünket. Létrehozásaink újabb vágyakat ébresztenek bennünk. Ez valamennyiünk alapadottsága.

Hogy nem ugyanazért indulunk? Még azonos területen is mást teszünk? Mást enged majd adottságunk? Így van. De tehetségnek egyikünk sincs híján.

A tény, tény marad .

Még több olvasnivaló a témában.

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés