Katona Klári Marcus-mód

Különös élmény ért. Sokáig kellett gondolkodnom, valójában mi okozta. Mert az érzet valahogy túlmutatott a látottakon, hallottakon. Mi lehetett az, ami ennyire megérintett?

Azt tudtam, hogy valami egészen szokatlan. Szóval nem a filmben megszólaló zenészek. Mert amúgy lehetett volna egyszerűen csak az ő jelenlétük. Mert valamennyien megérintők, akik egyenként is lenyűgöző hatásokkal gazdagították a zene világát. De volt még valami, amire hosszan nem tudtam rájönni, mi is az. Újra meg újra felidéztem a film részleteit, az illusztrációként felhangzó zenei részleteket, a megszólaltatottak felvetéseit, gondolatait. Minden részletére jól esett visszagondolni. Közben még a zenéjük is szólt bennem. S akkor egyszercsak összeállt, mi az, ami még ezeken is túl mutatott: Patrick Savey dokumentumfilmje – Marcus –, teljes egészében mentes a rossz gondolattól, rossz felvetéstől, rossz sugallattól, rossz történettől, rossz mondattól, rossz megjegyzéstől. Mentes a kritikától, az intrikától, kutakodástól. Az egymás nagyra tartásának magasiskolája. Túlcsordulástól mentesen. A tehetség, az egymásra hatások dicsérete. Mentesen a meggyőzéstől. A létrehozáshoz tartozó kapcsolódások, leválások, a természetes átrendeződések lenyomata. Értetlenségektől mentesen. Az útkeresés, a fejlődés, az ezzel járó kockázat észszerű felvetése. Jelenségként. Természetesen.

Nem, nem hiszem, hogy ez az, amire könnyen azt lehetne mondani, hogy ez nem más, mint a beérkezettek nyugalma. Pedig ők azok. Mert Marcus Miller és akikhez szakmailag kötődik, valaha kapcsolódott, valamennyien beérkezettek. S ahogy zenei pályájuk ívének bejárása is különlegességet mutat, úgy a zenéhez, egymáshoz s egymás tehetségességéhez való viszonyuk is kivételességet mutat. Így könnyedén emelik ki magukat a médiát eluraló, lealacsonyító megnyilvánulások hömpölygéséből. A nagyságokat végképp nem kímélő, pletykákkal, felröppentett szenzációkkal elárasztott világból, az önmaguknak egymás tiszteletében szerzett bizonyossággal.

Marcus Miller korán megszerezte. Tudta, mekkora jelentősége van ennek. A bizonyosság egyben biztonságot is adott neki. Nem csoda. Miles Davis volt az, aki zenei közeledését, zenéjét, zenei frissességét fogadta. Aki nem csak átlátta, de igényelte is produceri képességeit. Tőle kapta az életre szóló bizalom-visszajelzést. Ami után többé már nem kellett visszaigazolást keresnie – ahogy mondja. Azután már csak azzal kellett foglalkoznia, hogy a zene melyik területén nyilvánuljon meg, hogyan és milyen üzenettel. Miles Davis elismerésében szerzett bizonyossága egyet jelentett fejlődésének bizonyosságával is. Ami máig alap mozgatója maradt. Minden megmozdulásában, ami Miles után következett. Mert ekként osztja fel pályáját: Miles előtt és őutána. Az összetéveszthetetlen trombita-nagyság egész látásmódjával hatással lett rá. Az egyik ezek közül feltétlenül az, amit elbeszéléséből kihallottam. Marcus – ahogy őt világszerte emlegetik – egyszerűen nem tart a hatásoktól. Ez óriási – gondolom. Mert egyébként bárki életét megrontja, ha a hatásokat féli. Ez nyilvánvalóan félreértelmezésből adódik. A hatás nem befolyás. A hatás: impulzus. Ő így is tekint rá. Ezért gyakorlatilag mindenkitől és mindenből képes tanulni. Egy kortárs basszusgitárostól is. Egy fehér fiútól. Aki történetesen forradalmasította a hangszer megszólaltatásának lehetőségeit. Dobos barátjától kapta meg Jaco Pastorius első lemezét. Saját bevallása szerint, elsőre nem nagyon értette, miért kell rá figyelnie. Aztán a lemez két éven át a lemezjátszóján maradt. Megtanulta a szólóit, megértette zenei gondolkodását, általa megértette a melódia, a dallam jelentőségét a teljesebb hangszerjátékhoz, a kompozíció formáit. Mert engedte hatni. Amikor hét év múlva személyesen is találkoztak, Jaco Pastorius azt kérte, hogy játsszon neki valamit. Egy pillanat alatt látta át, hogy most valami mélyről jövő, önmagából merítendőt kell tudni mutatnia. Azt nem játszhatja, amit tőle tanult. Ott, abban a pillanatban érett meg benne a saját személyiség megformálásának, kifejezésének igénye. Mert engedte hatni. Azt mondja, Jaco Pastorius valódi, intenzív tanulmányozása adott mélységet játékának.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!