Nehézségek mindig vannak, de nem volt kérdés bennem. Kitűztem magam elé a célt, hogy táncos leszek, és így is lett – mondja interjúnkban Maurer Milán táncművész, aki tavaly Magyar Bronz Érdemkeresztet vehetett át magas színvonalú előadóművészetének elismeréseképp. Ennek ellenére komoly gondjai vannak: a KATA megszüntetése például hatalmas érvágás volt számára. Egyebek mellett a balett hasznáról, a testiségről és a koreográfia fajsúlyosságáról beszélgettünk vele.
Nemrég kaptad meg a Magyar Bronz Érdemkeresztet. Mit jelent számodra ez a díj?
Fontos elismerése az elmúlt tíz évemnek. Már most is sokat jelent, mondhatni ad egy rangot, elismerést, de szerényen próbálom megélni, és majd ez a későbbiekben, ha minél tovább maradok a szakmámban, akkor fog felértékelődni, úgy érzem.
Megkaptad már a „Legígéretesebb pályakezdő” díját is. Egy táncművész megítélésének tekintetében fontosak ezek a díjak?
Nem ez határozza meg a művészt. Nyilván jó díjakat kapni, és el is kell fogadni, hogyha azt adják…
…akkor is, ha láthatóan politikai érdekek mentén osztogatják?
Bármilyen politikai rendszerben élünk is, mindig azoknak fogják adni a díjakat, akiket érdemesnek tartanak arra. Persze előfordul politikai érdek is, de szerintem a művészek közül manapság 80 százalékában az kapja, aki meg is érdemli. Teljesen mindegy, hogy ki van éppen hatalmon. Igenis, kell egy művésznek az elismerés ilyen formája. Így visszajelzést kap a munkájáról, arról, hogy hol tart. Ezek pedig jól esnek egy-egy alkotónak. Éppen ezért nem tartom annyira fontosnak, hogy politikai szempontokat mérlegeljek. Ha más lenne hatalmon, akkor is elfogadnám.
Kimondhatjuk, hogy a jó szerepek sem kerülnek el, eléggé foglalkoztatott táncos vagy. De még így is adódik a kérdés: meg tudsz élni a táncból?
Ebből nagyon nehezen lehet megélni. Szerintem ősidők óta úgy van, hogy a művész szenved, s többnyire csak a halála után lesz elismert. Főleg táncművészeknél nagyon ritka az, hogy kizárólag csak abból tudjon megélni valaki, ami a szakmája. Én is több lábon állok, két-három társulatnál is dolgozom. Persze, azért az nehezebb adminisztrációt igényel, hogy össze tudjam egyeztetni a próbáimat és az előadásaimat mindenféle ütközés nélkül. De így is nehéz ebből megélni. Szerintem csak tiszta szerelemmel lehet ezt csinálni.
És a szerelem nem törik meg olyankor, amikor anyagi nehézségekbe ütközik az ember?
Inkább csak realizálom olyankor, hogy ilyen az élet, mindent a pénz mozgat. De nyilvánvaló, hogy ennek van egy stresszesebb oldala, s folytonosan agyalok, hogy merre tovább. Táncművészeknél, mint ahogy a színművészeknél is, komfortosabb életet biztosít az, ha van egy anyaszínházad, egy kőszínház, ahova bemész minden nap. Megvan a napi beosztásod, hogy reggel tíztől ott vagy, és akkor este hatkor hazamehetsz. Teljesen más egy ilyenfajta létezés. Én is voltam kőszínháznál. Csakhogy nem tudsz mindig olyan előadásokban részt venni, amilyeneket feltétel nélkül szeretsz. Ebből a szempontból szerencsésebbnek látom az én helyzetemet. Lehet, hogy így nehezebb megélni, és több helyre kell menni szabadúszóként, viszont azt csinálom, amit szeretek. Csak olyan dolgokat vállalok el, amelyekben jól érzem magam, olyan koreográfusokkal dolgozom, akik szeretnek és tisztelnek, olyan szerepeket adnak, amelyekben ki tud teljesedni az alkotói énem. Szóval, mindegyiknek megvan az árnyoldala és a jó oldala is. Picit olyan ez, mint a fotográfia. Annak is van egy alkalmazott része és van olyan szegmense is, amelybe sokkal jobban beleviszi az ember a személyiségét.
Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!
Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.
Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!
vagy
Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!
A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét
Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.
Elolvasom
Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra
Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.
Elolvasom
Egy választás anatómiája
Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.
Elolvasom