MGP – Posztumusz skandalum

Láng Zsuzsa | 2020.06.09. 12:14

Címkék:

MGP

Olvasási idő kb. 10 perc

A ragály görbéjének csúcsközeli magasságában jelent meg a Magvető gondozásában Molnár Gál Péter Coming out című kötete, a kiadó Tények és tanúk sorozatában. A tizenhat évig fiókban (vagy inkább különböző merevlemezeken) porosodó kézirat váratlanul nyilvánosságra került, és azonnal fel is kavarta a pandémia–vírusfrász–karantén–járványkezelés posványosodó állóvizét. Az életében is erősen megosztó személyiség, a rettegett és ünnepelt, magasztalt és elátkozott színikritikus virtuális feltámadása – végre, valahára – viszaterelte az olvasóközönséget a rendes kerékvágásba: érdemei (színház iránt érzett szenvedélyes rajongás, enciklopédikus tudás… #kopipészt) elismerése mellett, azért mégiscsak egy kétkezi spicli, aljas besúgó, köcsög ügynök volt.

Fürkészek

A Népszabadság hajdanvolt, Blaha Lujza téri, szocreál-szürke székházának fegyveres rendészek őrizte épületében, ahol mindenkinek Elvtárs/Nő volt a keresztneve, MGP-t már a hatvanas évek végétől emdzsipizte a szakma. Rikító volt és különc, választékos ruhatárát főleg az avantgard, jól láthatóan nyugati útjai alkalmával iportált holmik határozták meg, nyakkendőt akkor sem kötött volna, ha pisztollyal kényszerítik rá. Sietős léptekkel közlekedett, ki-, be- és átviharzott a folyosókon, a termelési riportokat szakmányba gyártó, tudósításokkal és beszámolókkal, zárszámadásokkal napi penzumot leróvó munkatársak vagy tátott szájjal bámulták, vagy beletörődve tudomásul vették, hogy így is lehetne… nyilván nem nekik.

mgp_01_foto_szalay_zoltan
 

Fotó: Szalay Zoltán

 

 

A lenyűgözés kényszere személyiségének legjellemzőbb vonása volt, nem csak a tweed zakók, olasz cipők tűntek anakronisztikus jelenségnek a korabeli nyolcadik kerületi utcaképben, de a Variety előfizetés is erősen kirítt a sok Ország-Világ közül a szerkesztőségben. A világ drámairodalmának magabiztos tudása, egy-egy darab születésének közrülményei, társadalmi háttere, a valaha volt bemutatók korabeli fogadtatása – alapinformációi voltak színikritikáinak. Szarkazmusát, kicsit sem visszafogott, metsző gúnyolódását,

nyomokban cinizmust tartalmazó kegyetlen bírálatait lehetett ugyan utálni, érintettség esetén egyenesen gyűlölni, de felkészültségét kétségbe vonni, aligha.

(Kollégák voltunk, amolyan köszönősek, magam is a szájtátós fajtából való, amikor egyszer a páternoszterre várva váratlanul megkérdezte, „nem jössz el velem zoknit venni? egyedül nem tudok, és már nincs mit fölvennem“. Így kezdődött a barátságunk, ami élete utolsó napjáig tartott. Vettünk zoknit, mentünk színházba, jártunk vidékre, külföldre és lassan összeszövődtek a mindennapjaink, a barátainké és a családjainké is. Reggeli telefonjaink alkalmával megállapítottuk, hogy semmi nem változott tegnap óta, az élet lakhatatlan, és ez, bizony még akár évekig is eltarthat, ha este színházba mentünk, tapintatosan emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az előadások fél hatkor kezdődnek, hogy odaérjek hétre… )

A Népszabadság színikritikusának lenni nem valami szimpla beosztás, munkakör, titulus volt, hanem pecsétes megbízólevél a vérengzéshez, esztétikai pallosjoggal járó küldetés, elég volt látni az alkotók kétségbeeséstől elszürkülő arcát egy-egy előadás előtt – „itt van MGP, végünk van!” –,terjedt a hír, mint a tűz. A szünetben fürkészek és portyázók lepték el a büfét, hogy kipuhatolják, mégis, mit gondolhat a Mester a látottakról, de a na, hogy‘ tetszik? csapdáján rutinosan átlépő ítész csak annyit szólt: majd elolvasod holnap sz újságban…

Molnár Gál Péter, vagyis MGP a magyar színháztörténet meghatározó kritikusa. A Népszabadságba évtizedeken át írt színikritikái megkerülhetetlenek voltak. 2004-ben derült ki, hogy Luzsnyánszky Róbert néven 1963-tól 1978-ig az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett. Az eset megrázta a színházi világot, ő pedig megírta a Coming out-ot, amit végül nem hozott nyilvánosságra. A kötet megjelenéséhez most jogutódja járult hozzá.

Minden látszat ellenére MGP rinocérosz vastagságúnak vélt bőre érzékeny lelket és kételyekkel teli, olykor erősen szorongó személyiséget takart. A sokszor ellentétes vektorokból eredő megfelelési kényszer, a hiúságból és sértettségből következő reakció nem hagyta érintetlenül a mindezt lábon kihordó embert sem.

Keservesen megkínlódta a galádságait is. Bár mérlegképes könyvelői precizitással kezelte az adok-kapok egyenlegét, és szakmája teljes eszközkészletével tette el láb alól az ellene vétkezőket, pontosan tudta, hogy ez szemétség.

Sértődöttsége legtöbbször az ő vérigsértéséből fakadt, egy-egy alkalmi lebuzizás vagy más, hasonló övönaluli mélyütés egy életre láthatatlanná tett színészt, rendezőt, kollégát – nevét többé le nem írta, átnézett rajta (szó szerint) mint a frissen pucolt ablakon. És vele együtt a Népszabadság is.

Két szakma fog vegyesváltót úszni a pezsgőben, ha majd egyszer feldobod a pacskert – jövendölte egy színigazgató évekkel MGP halála előtt. És tényleg.

A skandallum

(Húsz évig jártam vele színházba, többnyire főpróbákra, néha bemutatókra is, bár nemigen kedvelte a premier-közönséget, 2004 után aztán végképp…

Egyes-kettes szék, tudta ezt minden titkárság Nyíregyházától Győrig, Kaposvártól Szegedig. A „kimegyek én a sor közepéről is, de az feltűnő lesz…“ elég plasztikus vízióját nem kívánta kísérteni senki. A szélre ülés egyébként, nehezen türtőztethető klausztrofóbiájából adódott: legalább egyetlen irányban menekülési lehetőséget, szabadságot követelt magának. Ehhez képest, szabad akaratából, vad szenvedéllyel töltötte életének azt a részét, mely túlnyomónak mondható, zárt és zsúfolt termekben, nem is értette, mit nem lehet ezen érteni.

Rossznyelvek szerint MGP látta a világ legtöbb egyfelvonásosát – de javára íródjon, hogy az olyan darabokról, ahonnan menekülőre fogta, nem írt egy sort sem. Legfeljebb megjegyezte, hogy: „él tízkor ránéztem az órámra, és pont fél nyolc volt…“

Nyolc óra lehetett azon a novemberi estén is, 2004-ben, amikor hívott, hogy átjönne, mert túl kell élnie valahogy azt, ami most következik.

Monitor előtt kuporogva néztük a csigatévé adását, tök sötétben, kóser szilvapálinkát ittunk, pedig akkor már évek óta nem vett magához alkoholt, de kellett a szesz a szembesítéshez: besúgó, spicli, ügynök, gyilkos. Luzsnyánszki(y) Róbert = MGP.

A pálinkától stampedlinként józanodtunk kifele, és nem segített a világon semmi. Maradt a nettó szégyen, a cintányéros csinnadratta, a Népszabi-szavazás, a trónfosztás, a hogyan legyünk istenkirályból páriák gyorstalpaló tanfolyamának abszolválása – a többi már történelem.)

 A postumus

MGP nem kér bocsánatot, elszámolni valója csak magával van, mindenki kapja be, nyitogatódnak a bicskák a zsebekben, de ez a csoda (sem) nem három napig tart, orbitális kérdőjelek körvonalazódnak a horizonton és az életmű (újra)értelmezésében, az egyetlen lehetőség a kármentésre a Coming out. Online meghirdetett kristálytiszta szembenézés, nyilvános ön-viviszekció, köztéri purifikáció, ruházat megtépése, hamuszórás, ilyesmi.

MGP konyv_borito
A gép forog, az alkotó nem pihen, lendületesen püföli a tasztatúrát, sort sor alá tapogatva cseperedik a világra jövetelét váró magzat.

A szó klasszikus értelmében postumus és nem posthumus a Tények és tanúk új kötete: a posthumus az immár kilenc éve hamvában porladó szerzőre utalna, míg előbbi az „utószülött“ , vagyis apja halála után világra jött gyermek titulusa, legalábbis a római jog szerint. És, bár nem tett jót neki a tizenhat éves várandósság, megviselte, hogy abortálásra szánta teremtője is, mindannyiunk nagy szerencséjére végül könyvvé tárgyiasult a Coming out.

Tudomásom szerint hat ember látta egészében, vagy részleteiben MGP speciális vezeklésének megnyilvánulását, akik – kivétel nélkül – lényeges megjegyzésekkel illették az opust. Többek között számon kérték a szerzőtől kritikusi alapvetését, mely szerint, ha valaki úgy bitorolja a színpadot, hogy puszta kezével nem nyúl le a torkán át, és nem tárja a közönség elé belsőségeinek olykor undorító titkait, az nem tesz mást, minthogy torkaszakadtából hazudik, továbbá szóvá tették azt is, hogy a vezeklésnek nem feltétlenül szerves része a csúsztatás, a terelés és a szerecsenmosdatás, még akkor sem, ha Othello csak a sminkes révén lett nigger.

Coming out nélkül sosem tudja meg az autszájder olvasó, hogy MGP életét alapjaiban határozta meg a háború esztétikája, hogy – na jó, ezt tőlem tudja meg – nem mehettünk el kedvenc Rosensteinünkbe anélkül, hogy ne látta volna lelki szemei előtt a mostani rendőrmúzeum előtt felstócolt hullákat 45-ből, hogy nagyapja, Gál Benő, a magyar szociáldemokrácia öregapja is. Fogalma sem lenne arról, hogy a másságát, homoszexualitását hetykén bevállaló ‚deklarált buzi‘ kritikus miként esett nem csak szerelembe, de sírig tartó – és amúgy élhetetlen, viszont elviselhetetlenül romantikus szövetségbe Ronyecz Marival, aki (nyilván MGP cinizmusán szocializálódva) azzal hárította el a rákkutatásra gyűjtögető gyerekek utcai perselyezését, hogy kösz, az enyémet már megtalálták…

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés