Katona Klári Miloš Forman szabadsága

Egyáltalán nem lepett meg az, amit Michael Douglas az ünnepelttel kapcsolatban mondott egy megnyitón, mielőtt a színpadra szólította volna. Megismerkedésükről, az egykori énjükről és az akkori helyzetükről mesélt. Meg azt is, hogy akkoriban bárkivel találkozott, az megkérdezte tőle: hogy lehet, hogy az amerikai kortárs irodalom ilyen markáns alkotásának megfilmesítési lehetőségét Miloš Forman, kelet-európai, cseh ember kapta? Egyáltalán nem lepett meg, amit mesélt, csak annyiban, s ez a megnyitó beszédét hallgatva derült ki számomra, hogy az akkor még a pályája elején járó, fiatal színész volt az egyik producere a Száll a kakukk fészkére, a regénnyel azonos címet viselő filmnek. Nem tudtam, mert a film bemutatása idején még nem figyeltem eléggé a filmek létrejöttét segítők névsorára. A kérdés viszont – amit neki oly sokszor feltettek – bennem is többször megfogalmazódott, azért nem lepett meg. Igaz, nem az általa említett filmmel, hanem a Hair Miloš Forman rendezésében filmre vitt változatával kapcsolatban. Felvetődött bennen, nem is egyszer, persze nem azzal a felhanggal, amit Michael Douglas mesélése közben érzékeltetett. Mert azt kérdezték: Egy cseh hogy kaphatott felkérést? Nem külföldi filmrendező, hanem cseh filmrendező, egy cseh… Miközben én ujjongva kérdeztem: ez hogy történhetett? Hogy lehet? Mert egyszerűen óriásinak gondoltam, hogy kelet-európai, cseh filmrendező ilyen nyíltan gyakorolhat társadalomkritikát a felkérők országáról. A szabadság valami egészen kivételes megmutatkozását láttam ebben. S ma méginkább. Amikor a szabadságról egyre kevesebb szó esik. A szabadságról, melyhez oly törékeny a viszonyunk. Amit Miloš Forman annyiféle módon tárt elénk, amit oly könnyen elveszíthetőnek látott.

A Hair kapcsán évtizedekkel később pont úgy beszélt róla, ahogy bennem is lecsapódott. “Lenyűgözött, milyen szabad az az ország, amely az elé tartott tükörben képes saját sötétebb oldalát meglátni.” Mert úgy vélte, szabadság ott van, ahol nyilvánosan, hangosan elmondhatod, hogy nincs elég szabadság.

Az övét is sokféle módon tépázta az életén durván átvonuló történelmi korszakváltások sora. Csakúgy, mint azoknak, akik nagyjából vele egyidőben, a második világháborút megelőző időszakban születtek s indultak felnőtté válásuk útjára. Tíz éves lett, mire egy éven belül testvérével elveszítették édesapjukat, majd édesanyjukat is. A szülők az ellenállási mozgalom részei voltak. Egyikük Buchenwald, másikuk Auschwitz gázkamráinak egyikében végezte. Felnövekedésüket aztán családi barátok, nagybácsik segítették. A náci szabadság-tépázást a kommunista éra diktátumai váltották fel. Abban az időben ahhoz, hogy az élet élhető legyen, bevallása szerint ő is sok olyan mondatot elmondott, amelyek kényszer alatt fogalmazódtak. A torzulások oldását ígérő Prágai Tavasz brutális elfojtása nem sok teret hagyott a reménynek. Addigra már kikerült a mára legendássá lett F.A.M.U.-ról, a prágai filmművészeti főiskoláról, és második filmjével a csehszlovák Új Hullám alkotóinak élén talált jellemző filmes hangot. Amatőr szereplőkön, hazájára jellemző helyzeteken, helyszíneken, karaktereken keresztül mondja el történeteit. Őt is megdöbbenti, hogy az ily mértékben az ottani élethelyzetet tükröző filmnyelvet nyugaton is megértik. Ráadásul általa nemcsak megértést, de kitüntető figyelmet is kap. A francia Új Hullám képviselői barátjukká fogadják. Európai filmes egységet alkotnak. Olyannyira, hogy az 1968-as diáklázadásokkal már közösen vállalnak szolidaritást. Az események miatt François Truffaut és Jean-Luc Godard a 21. Cannes-i Filmfesztivál felfüggesztését követeli. Miloš Forman mozgatóikat átlátva, közvetlen a díszbemutató előtt visszavonja filmjét a vetítéstől.

A szabadság újra csak rövid látogatást tett… A „Tűz van, babám”-at nem vetítik le, a fesztivált berekesztik. Az első színesben forgatott filmje, s az utolsó, amelyet hazájában forgatott, sok viszontagsággal terhelt. Otthoni bemutatója után – amelyen a film egyik producereként Carlo Ponti is részt vesz – hazájában betiltják. Nagy gondot azonban mégis valami egészen más okozott. A nagynevű olasz filmes nemcsak kiszállt a film életéből, de visszakövetelte nyolcvanötezer dolláros befektetését is. Truffaut és Claude Berri – aki később a Cinemathèque Française elnöke lett – sietett barátja segítségére. Megvették a film külföldi forgalmazásának jogait, ezzel a pénz visszakerült az államkasszába és Carlo Ponti befektetése visszafizethető lett. Miloš Forman pedig megmenekült a tíz évvel sújtható, az állam terhére elkövetett gazdasági bűnténytől.

Nem véletlenül gondolta, hogy mennyire törékeny is a szabadság…

Tudta. Élte, adta és fizette az árát. Mert a döntési szabadság következményeivel is együtt kell tudni élni. Hazájával együtt hátramaradt ikerfiait nyolc évig nem látta. Eközben indult el amerikai filmes élete. A „hogy lehet az, hogy egy cseh”- korszak. Életének következő negyvenhárom éve. A kiteljesedés évtizedei. Történetmesélési vágya vitte-vitte tovább. Michael Douglas édesapjával még otthon találkozott, 1966-ban. Kirk Douglas vette meg ugyanis „A száll a kakukk fészkére” megfilmesítésének jogát. Már akkor és ott, az akkori Csehszlovákiában ajánlatot tett a fiatal rendezőnek, aki készen is állt a feladatra. De az Amerikából küldött könyv-küldeményt elkobozták. 1974-ben már fia kereste meg New York-ban, még mindig ugyanazzal a kéréssel. Azonnal igent mondott. Jack Nicholson és a szereplők többsége neki köszönhető a filmben. A szereplőválogatás sok más mellett igazi erőssége volt.

Az Oscar-díj történetében 1934-ben esett meg először, s Forman filmjével ismétlődött meg újra: öt főkategóriában nyerte el a díjat. Addig ismeretlen kapuk nyíltak meg előtte. Eljött a pénz adta szabadság is. Azok után, hogy a forgatást megelőzően egy évig olyan hotelszobában lakott, amelyért egy árva centet sem tudott fizetni. De jött a Hair, aztán a Ragtime, az Amadeus, a Valmont, Larry Flynt, a provokátor, az Ember a Holdon. És itt megállnék a felsorolásban. Másfajta beteljesedés okán. A második ikerpár születése miatt, akik ez utóbbi film főszereplője, Jim Carrey, és az általa alakított Andy Kaufman után kapták keresztneveiket. Akiknek érkezésekor felesége egyetlen alkalommal látta őt egyensúlyából kibilleni. A patrióta, anyanyelvének tisztán és gazdagon tartója, a filmtörténet egyik meghatározója, a maga és más szabadságának védelmezője, a fellegekben járt.

…aztán három éve oda is költözött. A kisebbik ikerpár tizenkilenc éves volt, amikor ez történt. Abból már biztosan kinőttek, hogy levelet írjanak a Jézuskának, pedig ők se kérnének mást, mint amit édesapjuk tízéves korában a könyv, az új kabát, a pár cipő, új kutyapóráz mellé vágyott. Hogy apja szabadon hazajöjjön.

Milý Ježíšku…

Így kezdődött a levele.

 

 

 

 

 

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.