Mindenre beváltható

Instant dohány (2021-)

A stockholmi alvilágba kalauzol a Netflix új, hatrészes fikciós bűnügyi sorozata, melynek szereplői mind pénzt akarnak, méghozzá sokat. Van, akinek az újrakezdéshez, a túléléshez kell, más pusztán a vagyonát sokszorozná meg. A svéd széria a pörgős sztorin túl társadalomkritikát is megfogalmaz. A bevándorlók többsége illegális ügyletekbe kényszerül, az igazán nagy halak azonban a dúsgazdag cégvezetők közül kerülnek ki. A kettő között próbál egyensúlyozni Leya (Evin Ahmad), akinek mindenáron szüksége van egy tehetős befektetőre.

Eredeti címe, a Snabba Cash akár ismerősen is csenghet, Jens Lapidus svéd író és ügyvéd népszerű könyvtrilógiája, majd az azokból készült, szintén sikeres háromrészes filmsorozat is ezt a nevet kapta. A 2021-es Instant dohány azonban nem remake, inkább újraértelmezése a korábbi sztori alapgondolatának. Annak világát megőrizve, de tíz évvel később meséli el egy egyedülálló anyuka, egy bűnöző és egy svéd gimnazista fiú történetét, akik különböző szálakon kapcsolódnak ugyanahhoz a bűnbandához.

Leya számára a legfontosabb, hogy az elsők közé kerüljön az üzleti életben. Pénzes embert keres startup cége felfuttatásához, célja eléréséhez pedig minden erejét beveti, törtető és levakarhatatlan. Stabil jövőt akar biztosítani kisfiának távol a bűnözéstől, ám hiába próbálja kitörölni korábbi életét, a továbblépéshez újra szembe kell néznie azzal. A filmtrilógia főszereplőjéhez, JW-hez (Joel Kinnaman) hasonlóan őt is a jólét iránti csillapíthatatlan vágya sodorja piszkos üzletekbe.

Salim (Alexander Abdallah) évek óta dolgozik az egyik helyi bandavezérnek. Társaihoz képest érzékeny és jószívű férfi, akit egyre inkább megvisel a munkája – annak összes velejárójával együtt. Találkozása Leyával azonban mindent új perspektívába helyez.

Tim (Ali Alarik) svéd gimnazista srác, akinek imponál a „kemény fiúk” világa és a gondolat, hogy ő is közéjük tartozhat. A sorozat egyik legizgalmasabb karaktere számomra, akinek útja érzékletesen mutatja be a vele egykorú gyerekek formálhatóságát és azokat a lelki folyamatokat, amiken keresztül mennek. A Drót című sorozathoz hasonlóan, nagyon életszerűnek hat a drogkereskedelem ábrázolása, amit csak árnyal a fiatalok bevonása, akik munkáján keresztül a hálózat működésének egy külön aspektusa tárul fel.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!