Láng Zsuzsa Bánkuti András: A régi újságnál nincs aktuálisabb

Negyven évünk a falakon

Negyven évvel ezelőtt, amikor valakinek – Szalay Zoltánnak – eszébe jutott, hogy érdemes lenne összegyűjteni, rendszeresen és azonnal közszemlére bocsátani az előző év újságfotóinak színe-javát, még nem tudhatta senki, talán még ő maga sem, hogy olyan hagyományt teremt, amely fotóriporterek (és olvasók) generációinak mindennapi információit emeli egyrészt művészetté, másrészt történelmi tanulsággá. Bánkuti András Balogh Rudolf-díjas fotóriporterrel, a kiállítás kurátorával indultunk tárlatlátogatásra.

Napjaink újságírása nyomokban sem emlékeztet a negyven évvel ezelőttihez: akkoriban az volt az utolsó felhasználható hír, amit az MTI nagyjából este kilenc óra körül eljuttatott a szerkesztőségekhez, a „slussz” után – nem történt semmi a világban. Ma a hírfüggők percenként frissítik az online-felületeket, és jól diagnosztizálható elvonási tünetek jelentkeznek a júzereknél, ha nem jutnak friss információkhoz. Ami azonban azóta sem változott, hogy vannak olyan képek, amelyek nemcsak a retinánkba, hanem az agyunkban is rögzülnek. Kitörölhetetlenül.

Kétségtelenül megváltozott a világ azóta, hogy 1981-ben a Műszaki Egyetem R-klubjában megnyílt az első sajtófotó kiállítás, ugyanis előtte, mint a mesében, hol volt, hol nem volt. Volt a Dorottya utcában, aztán sehol, később a MÚOSZ-ban, a Néprajzi Múzeumban, a MüPá-ban, végül a Nemzeti Múzeumban. Elég emblematikus kép készült az akkortájban zajló zsűrizésről, ahol ott fekszik a földön Szalay Zoli, Féner Tamás, Hemző Károly, Keleti Éva, Pólya Zoltán pedig mögötte állva válogatnak.

Jellemző a sajtófotó rangjára, hogy azokban az időkben a mindenkori politikai, irodalmi „celebek” nyitották meg a kiállításokat, olyanok, mint amilyen Göncz Árpád, Mádl Ferenc, később Esterházy Péter volt. Számomra is igazi időutazás volt négy évtized legjobb sajtófotóiból válogatni, újra átéltem az élményt, ahogy végignéztem fiatalkori példaképeim fotóit, majd kortársaim és a magam képei következtek, láttam bejelentkezni és megerősödni a mai középgenerációt és szerencsére már itt vannak a legfiatalabbak is.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!