Kormos Lili Nincs mindig választás

Eötvös Péter / Sleepless // Álmatlanság

Jon Fosse, az egyik legjelentősebb kortárs norvég prózaíró Trilógia című  művének első részéből, az Álmatlanságból írt operát Eötvös Péter. Fosse történetét olvasni olyan érzés, mintha egy levegővel próbálnék átúszni egy medencét, csak épp nem tudnám, hogy hol a vége. És hogy milyen érzés hallgatni? Felkavaró, felemelő, szép, szomorú és szokatlan egyszerre.

Annál is inkább, mert ez volt az első találkozásom a kortárs operával, így már akkor vegyes érzések kavarogtak bennem, amikor leültem a nézőtéren. Őszintén szólva féltem kissé, hogy mi van akkor, ha nem fogom érteni, ha én ehhez kevés vagyok. Pláne, hogy írnom is kell róla. Végül arra jutottam, hogy olyan nincs, hogy semmi ne jusson eszembe egy előadásról, és legrosszabb esetben még mindig beismerhetem, hogy én ezt egyszerűen nem értem. (És akkor ez a cikk itt véget is érne, de nem fog.)

Az Álmatlanságot a berlini Staatsoper Unter den Linden megrendelésére írta Eötvös, akiknek egyébként annyira megtetszett a történet, hogy az egész évadnak a Sleepless címet adták, és a Mundruczó Kornél rendezésében színpadra állított előadást szánták központi eseménynek. A Müpában kórusműként hallhattuk a darabot, vagyis nem volt díszlet, nem volt jelmez, csak az eredeti, premier-szereposztás énekesei – és persze a zene.

Ez a megoldás egyfelől lehetővé tette, hogy semmi ne vonja el a figyelmem, hogy tényleg magára a darabra figyeljek, a másik oldalon viszont hihetetlenül kiszolgáltatottá tette a művészeket, hiszen magukra maradtak a hangjukkal, szinte lemeztelenedve álltak a közönség előtt, nem volt semmi, amihez nyúlhattak volna, amire támaszkodhattak volna, minden félelemnek, balsejtelemnek, fájdalomnak, reményvesztettségnek belőlük kellett fakadnia, és persze abból a zenei világból, amit Eötvös Péter mögéjük rakott.

Asle és Alida, fiatal szerelmespár, első gyermeküket várják, pedig még jóformán ők is gyerekek. A ködös, hideg, esős norvég halászfalvakat járják, és remélik, hogy valaki befogadja őket éjszakára. A fiatalok azonban mindenhol elutasítással találkoznak, senki nem akar segíteni rajtuk, kirekesztik, eltaszítják őket. Valahányszor egy közmegbecsülésnek örvendő polgár ajtót mutat nekik (ezek tiszteletre méltó, rendes emberek egytől egyig, épp csak nem segítenek rajtuk, mert gyerekek még, nem házasok). Asle kioltja a segítséget megtagadók életét. Ebből a helyzetből persze nincs menekvés, egyetlen kérdés van csupán, a tragédia mértéke.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!