Katona Klári Richter, a rendkívüli

Nem először hozom szóba, micsoda felmérhetetlen rombolásnak tartom az állítást, miszerint hozzáértés nélkül nem élvezhetjük a muzsikát. A komolyzenét, az operát, más népek, népcsoportok zenéjét, a jazz szerteágazó megnyilvánulásait. A zenéhez való viszonyunk annyira ősi, annyira elementáris, hogy nem is tudom, hol és mikor és miért egyeztünk bele, hogy először az énekhang vagy bármely hangszer megszólaltatása, majd egy idő után már meghallgatásuk is a kiváltságok mezsgyéjébe kerüljön. A zene áramlásaitól mentesnek maradni – műfaji ismeretek, vagy más széles körben elhitetett szükségszerűség hiányában – vétek. A közlés, a megszólítás mindenen felülemelkedni tudó ritmikus hangegyüttese – a bennünket elérő hangjaival – felemelő és egyetemes.

A moszkvai konzervatórium világhírű nagytermének, a Bolshoj Zal Konzervatorii negyedik sorának első székében ülve, kezével pont egy vonalba kerültem. Először csak óriási termetét ámultam, s csak aztán vettem észre, hogy kezének nagysága az igazán ámulatba ejtő. Azt hiszem, maradt is bennem akkor egy kis szégyen amiatt, hogy a Beethoven szóló zongorára írt szonátái közül az elsőnek játszott kezdő hangjairól emiatt mintha le is maradtam volna. De aztán elmúlt az érzet, ugyanis kezének mérete – a zongoristakéznek tartottakhoz képest – külön fejezetet nyit, ha Szvjatoszlav Richter képességei kerülnek szóba. Persze nem ez az, ami miatt őt gyakran egyszerűen minden idők egyik legnagyobb pianistájaként emlegetik. Játékát átélni olyannyira lenyűgöző volt, amire igaziból nincsenek is szavak.

A színpadi jelenlét mikéntjét, a pozitúrát, ahogy a zongorához ül, a csendek, a váratlanságokkal teli technikai bravúrok jelentőségét mestere, Heinrich Neuhaus láttatta meg vele. Mert saját bevallása szerint, tanítani nem volt mit neki. Richter persze az atyai jóbarátként szeretett és tisztelt tanárról merőben mást gondolt. Akihez tanítványnak bekerülnie szinte esélytelen volt. Szlava, ahogy későbbi, életreszóló szerelme, felesége hívta, ugyanis apjától tanult meg zongorázni, majd önmagát fejlesztette. S O H A – így mondta magáról – S O H A nem tanult meg és nem gyakorolt skálákat. Rögtön az első Chopin nocturne megtanulásába kezdett.

Huszonkét évesen kéri a meghallgatást későbbi mesterénél. Aki igaziból csak azért hallgatja meg, mert kíváncsi, hogy minden szükséges előképzettség nélkül ki az, akinek van mersze jelentkezni. Még aznap növendékévé fogadja. Neuhaus, aki zongoristák sorát nevelte ki, őt hallgatva azt érzi, hozzá hasonlót sosem hallott még játszani. Úgy mondta: „A műveket egy nagy magasságban repülő sasmadárként látja. Miközben képes az alatta húzódónak legapróbb részleteit érzékelni, tökéletesen látja annak egészét is. Azt interpretálja”.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!