Katona Klári Steve Jobs, a mesteri tanítvány

Amikor a héten pont tíz éve az égbe költözött Steve Jobs gondolatait hallgattam, újabb áthallásra találtam. Könnyen, mert még csak pár napja történt, hogy ezt leírtam: annak ellenére, hogy alapjában véve önképző volt, Szvjatoszlav Richter tanítható maradt. Azt már akkor szívesen hozzátettem volna még, hogy élete alakulását tekintve ez mennyire eldöntő volt, de mesélt történetének ívét megtörte volna. Pedig az volt. Eldöntő. Valójában. Nem kevesebb: a rendkívülisége múlott rajta. Ahogy a taníthatóság megtartásán egyikünknek sem múlik kevesebb. Egy híressé lett zen történetben láttatják is az állítás igazságát. Nan-in japán mester nevéhez fűződik ennek félreérthetetlen demonstrálása, aki a zen iránt érdeklődő látogatóját, egy professzort segített vele megértéshez. Vendége csészéjébe azután is töltötte a teát, amikor az már túlcsordult. A professzor döbbenten figyelte, mi történik, majd amikor már nem bírta a kicsorduló, földre folyó teafőzet látványát, erőteljesen figyelmeztette a mestert, hogy a csésze már csurig van. Aki nyugodtan ennyit kérdezett: „Hogy tanítsam meg neked, hogy mi a zen, ha a fejed – mint ez a csésze teával –, csordultig van véleményeid, spekulációid sokaságával?” Taníthatónak maradni tehát nem kis dolog. Nagy érték. Kiteljesedéseinket biztosító, segítő.

„Az, hogy az Apple-ből kirúgtak, végül az egyik legjobb dolog lett, ami történhetett velem.” Hosszú évek óta tudtam, hogy ez történt vele. Őt, a cég megalapítóját, a feltalálót, a fejlesztés letéteményesét, az önként maga fölé helyezett, általa jogokkal felhatalmazott vállalati testület megfosztotta pozíciójától és kizárta a Apple irányításából. A történet a döbbenetesnél is döbbenetesebb. Hallatán, bevallom, nem tudtam arra gondolni, hogy ez bármi jót hozhatott. Az arrogancia, a középszer felülkerekedése, a szereptévesztés, a másik erején való megerősödés kegyetlensége annál inkább eszembe jutott. Ő maga a nyilvánosság előtt többször is feltette a kérdést, hogy az a két vezető, akinek teljes bizalmat szavazott, hogyan gondolta, hogy eltávolíthat valakit a saját cégéből? S vajon hogy érték el, hogy ehhez a csúfos lépéshez még a vezetőséget is maguk mellé állítsák? De mint egy önmagát taníthatatónak megőrzött ember, képes volt máshonnan közelíteni a helyzethez. Aztán már minden egyszerűbb lett. Onnantól kezdve nem csak jó dolognak látta a történteket, de azt érezte, hogy képes lett a sikeresség súlyát a kezdők könnyedebb állapotára váltani. Taníthatóként, ezzel teremtve meg a belépés lehetőségét élete egyik legkreatívabb időszakába. A fiúból közben fiatal férfivé éretten. Az akkorra már egy négyezer alkalmazottal dolgozó, kétmilliárdos cég élén. Mert húszévesen a szülei garázsában, a barátjával indított kétszemélyes vállalkozásukat tíz év alatt ekkorává növesztette. Közben az egyik fő mantrája ez volt: fókusz és egyszerűség. „Az egyszerűt nehezebb elérni, mint az összetettet. Keményen meg kell dolgozni gondolkodásod tisztántartásáért, hogy aztán egyszerű legyen.”

Volt még más is, amit útközben egyszerűbbé kellett tennie.

Mert története – saját szavai szerint – születése előtt kezdődött. Azzal, hogy biológiai anyja már akkor döntött örökbeadásáról. Kikötéssel. Az örökbefogadóknak egyetemet végzetteknek kell lenniük. Akik feltételének megfelelve a jövevényre várakoztak, kislányt szerettek volna. Fiú érkezett. Így őt az éjszaka közepén, egy a várólistán utánuk következő párnak ajánlották fel. Ők azonnal igent mondtak. Aki édesanyjává lett, annak viszont nem volt diplomája, az apaságra nyitott férjének pedig még érettségije sem. Emiatt sokáig nem is került aláírás szülőanyjától az örökbeadó dokumentumokra. Akkor is csak azzal a feltétellel, hogy mindenképpen egyetemre járatják.

És tizenhét év múltán egyetemista lett. Hat hónapig, mert aztán – a munkásosztályból származó szülei teljes megtakarítását felélve addigra – kimaradt. Még tizennyolc hónapig élt a kimaradók lehetőségével, belekóstolt néhány, a kíváncsiságát felkeltő tárgyba, amelyek igazán érdekelték. Kalligráfiai kurzust vett fel. Ami másnak kívülről akár pótcselekvésnek is tűnhetett, de később a Mac és Apple fejlesztéseknél az esztétikai elvárásainak meghatározó alapja lett. A formát a tartalom szolgálatába állította. Annak legmagasabb szintjével töltötte meg a formát. Mert az egyetlen volt, aki időben jött rá, hogy tömegek használati eszközeivé lesznek majd az alapkomputer és származékai. A szöveg, a betűtávolságok, a szövegtömbök rendezhetősége, a szavak elválasztása a sorvégek kezelését felölelő tipográfiával, az ipari formatervezés kiemelkedő darabjai az eszközök, kívül-belül. Mert még belső panelt is szedetett szét azzal, hogy nem felel meg az alapigénynek. Mert biztatására készítette barátja, Woz, Steve Wozniak az első olyan modellt, amelyhez már billentyűzet is készült. Az Apple II a személyi komputerek történetében a legnagyobb áttörést hozta. A forma és tartalom egymáshoz rendelésének tökéletes harmonizálásával.

A forma, annak gondos tervezése, nem szólhatott csak arról, hogy amit létrehoztak, az látványra milyen lett. A design alakítása addig folyt, amíg a termék teljes esszenciáját nem hordozta. Nála ez is a folyamatos fókuszálásnak és az egyszerűség érvényre juttatásának szüntelen szem előtt tartásával függött össze. A fókuszálással, ami számára a lehető legtöbb „nem” megtalálását, felfedését, kimondását jelentette. Így került fókuszba a legfontosabb „igen”. Aminek eredményeként olyan termékek születhettek, Amelyekben az egész több lett a részek összességénél – így mondta. Méghozzá akkor, amikor röviddel a cég hullámvölgybe kerülése után, visszahívták. Először ugyan csak tanácsadónak, de visszahívták. Majd újra felkérték vezetőnek. Az egyik első, a felső vezetésnek tartott beszédén egy érzékeny, fiatal angol tervező is részt vett. Attól a naptól Jonathan Ive, Steve Jobs elgondolásait értve, vele egyetértésben, mindent megvalósított, amit a magára művészi mérnökként gondoló fejlesztő, álmodó, ösvényeket nyitó kért, amire áldását adta. Lelki társra találtak egymásban. A taníthatók.

Steve Jobs feljogosító végzettségek nélkül működött. Négyszázötven kitüntetett szabadalma lett. A művészet és tudomány összehangolásában gondolkodott. Persze arról is máshogy, mint mások.

„A technológia egyedül kevés. Ez a kezdetektől sejtszinten megjelenik az Apple fejlesztésekben, melyek kézenfogva járnak a művészettel, az emberiességgel.”

Csak lesz mindig elég tanítható…

Mert az eldöntő.

Valamennyiünknek.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.