Katona Klári Sting és Lady Gaga közös öröme

Mit hallgatok? – kérdezik tőlem újra meg újra. Mindent. Műfajtól, előadótól függetlenül. Szabadságot kapva. Mert a műfajoktól való függetlenítés engedett először igazi különleges zenei élményekhez jutni. Rájuk találni, az élményt megélni: fantasztikus. Megosztani valakivel pedig a legnagyobb örömök egyike.

Sosem gondoltam volna, hogy Sting huszonnyolc éve változatlan sikerű dala, az „If I Ever Lose My Faith in You" megjelenésének évében, az album hírét vivő kislemezként csak egyetlen országban, Kanadában lett első a népszerűségi listán. Emlékszem, amikor először hallottam. Magával ragadó élmény volt. Az is maradt. 

Az éneklés kristálytisztasága, a dal, a szöveg, a hangszerelés, a zenészek játéka, mindezek együttes hatása miatt. 

Sting basszusgitáron, gitáron játszik a dal stúdiófelvételén, emellett a létrehozásának producereként is jelöli magát. Zenésztársai a gitáros Dominic Miller, Vinnie Colaiuta dobokon, a billentyűkön David Sancious. Szerző-előadóként Sting két, egymástól világosan elváló zenei részből álló dalként jellemzi. Az első részben veszi sorra, mi mindenben vesztette már el hitét. Elmondása szerint magát mégis azon sokasághoz sorolja, akikben a remény nem csak töretlen maradt a dolgok jobbá válásának esélyében, de hisznek is abban, hogy azok valóban jobbá válnak. 

A „you”, a „benned” személyét nem nevezi meg szövegében. Nem nevesíti. Nem akarta. Azért nem, hogy mindenki magának nevezhesse meg azt a bizonyos „You”-t. Azt, akibe hitét veti.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!