Katona Klári Tovább…

Valaki szólhatott volna, hogy ilyen lesz... Egymásra néztünk, és szinte egyszerre nevettünk fel, a mindnyájunkat ugyanúgy érintő mondaton. Az életről volt szó. Arról beszélgettünk. A nagybetűs életről, ahogy mondani szokás. Addig a pillanatig komolyan. Elmélyülten. Aztán elhangzott a mondat, majd nyomába ért a kacagás. Tényleg. Miért nem szólt valaki? Aztán már jött is a másik, félretolva az előző kérdést, és visszakomolyodtunk: tényleg, miért nem szólt valaki? Szinte tapintható volt az ott ülőkön áthullámzó, elviccelni próbált, súlytalaníthatatlan kérdés: miért nem tudtuk korábban? S pontosan, mit is? Tudtuk, de hárítottuk? Mit hittünk egyáltalán? Mennyi elhallgatott feszültség oldódott a nevetésben ott hirtelen? Amúgy ki lett volna, aki, ha szól, meghalljuk? Aki nemhiába mondta volna, hogy figyelj, mert neked kell rájönnöd, hogyan kell élni az életet. Amúgy nyilván tudtuk. Tudhattuk. Felnövekedtünk, láttunk, tapasztaltunk, olvastunk, tanultunk. Tanultunk történelmet, a java meg épp a szemünk előtt zajlott. Részei voltunk alakulásának. Vagy talán pont erről kellett volna beszélni? Emiatt kellett volna szólni? Úgy tűnik. Mert mintha ezt elég nehezen értenénk.

Lassú a ráébredés folyamata. Nem véletlen, hogy annyiszor elmarad, és megérkezése már csak hitetlenséget talál. Mert közben kopik meg az önmagunkba vetett hit, és lesz színehagyott a remény. Úgy engedünk utat a hiányok bizonygatásának, mintha erőforrásaink nem lennének határtalanok. A gyerekkor derűje kifakul, az akkor hitt képességek gyerekes színezetet nyernek.

Ha...

Ha nem értjük, amit ő. Pedig, valószínűleg, előre neki sem szólt senki. Rájött. Ő a motorja saját életének. Pedig neki is kijutott ez-az. Még leírni sem esik jól – de több elmondta, és a tény végül is pont azt igazolja, amit mesélnék róla –, megküzdött az alkohollal.

Hosszan, keményen. Aztán győzött. És persze ma le lehet róla írni, hogy tizennyolc olyan filmben szerepelt, amely százmillió dollár feletti bevételt hozott, de már ötvenhárom éves volt, mire filmszínészi élete megingathatatlannak tartható helyzetbe érkezett. Egy valódi áttörés után. A bárányok hallgatnak című filmnek köszönhetően. Ami egyébként háromszázötvenegy millió dollár bevételt produkált. És ez csak a járulékos hozadéka az áttörésnek. Életmegélése szempontjából ennél sokkal több történt vele. Az történt ugyanis, amit igaznak gondolt. Amit magában formált. Mert mindig is azt gondolta, meg kell alkotunk annak képét, amiben és amiként magunkat elképzeljük. Tudta, hogy az életet a nekünk mutatott, látszólagos arca szerint nem élhetjük. Már egészen fiatalon ezt gondolta. Magam is meglepődve látom, mit írtam le. Persze, hogy már egészen fiatalon ezt gondolta! Ez az egyik kulcs: valamennyien egészen fiatalon, a legtöbbünk gyerekként tudja, mi mindent lehet kezdeni az élettel, az életünkkel. A kivételes csak az, hogy ő nem engedte el az önmagáról alapvetésként tudottakat. A képességet. Ahogyan annyian elengedik.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!