Kormos Lili A rák nem egyenlő a halállal

Singer Magdolna író, gyásztanácsadóval és Hárs Anna dramaturggal a PanoDráma Kár, hogy rák című előadása kapcsán Kormos Lili beszélgetett. Podcast.

Akció

Azt, hogy ennek az adásnak a témája mennyire nehéz, hogy mennyire nincs rutinunk arra, hogy a halálról, az elmúlásról, a gyászról beszéljünk, akkor értettem meg igazán, mikor leültem vázlatot készíteni ehhez a beszélgetéshez. Mondják, a halál az élet része, és mint minden ilyen, egyszerre tűnik végtelenül egyszerűnek, és már a felfoghatatlanságig misztikusnak.

A PanoDráma társulat Kár, hogy rák című előadása, a társulat életében is különleges helyet foglal el, egyrészt mert épp ezeket a súlyos tabutémákat próbálja érthetővé, feldolgozhatóvá tenni, másrészt pedig azért, mert a darab ötlete Lengyel Anna dramaturgtól, a társulat életrehívójától származik, aki a saját rák történetét akarta színpadra állítani, igaz, nagyon más formában, mint ahogy végül a közönség láthatta, Anna ugyanis a bemutatót már nem élhette meg. Hárs Annával, az előadás dramaturgjával, és Singer Magdolna író, gyásztanácsadóval szembenézés nehézségeiről, megküzdési stratégiákról fogunk beszélgetni, és megpróbáljuk feltárni, hol rejlenek a válaszok az elmúlással kapcsolatos kérdéseinkre.

Akció

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.