Szabó Brigitta Podcast az európai minimálbérről: nem az összeg, hanem a számítási módszer lesz közös

Egyre nagyobb az esély arra, hogy legyen európai minimálbér - Andor László, korábbi uniós biztossal beszéltük meg, hogy miről is van szó.

Igazi sikernek számít, hogy az Európai Parlament foglalkoztatási bizottsága, számos módosítással ugyan, de rábólintott az Európai Bizottság uniós minimálbérről szóló előterjesztésére. Ez azt is jelenti, hogy elindulhat a végső egyeztetés az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság között.

Andor László, közgazdásszal, a Bizottság korábbi, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosával tisztáztuk, hogy az európai minimálbér nem egy fix összeget jelentene, hogy a EU nem kötelezné a tagállamokat kötelezően előírt minimálbér bevezetésére, hogy nem határozna meg közös minimálbér szintet, csupán a bérből élők tisztességes megélhetését szeretné megsegíteni. Illetve a Jelen Podcastjából az is kiderül, hogy miként függ össze a minimálbér a nemek közötti egyenlőséggel, a foglalkoztatottak számával, az érdekegyeztetés hatékonyságával vagy éppen a versenyképességgel. Andor Lászlóval, Szabó Brigitta beszélgetett.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.