Növelheti a járvány a közéleti aktivitást?

Lakner Zoltán | 2021.05.14. 16:06

Olvasási idő kb. 1 perc

Két témáról beszélgetünk a Jelen podcast soron következő adásában Szabó Andrea politológussal. Az egyik a járványadatok értelmezése, mely témába egy éve – a hivatalos adatok hiányosságait tapasztalva – ásta bele magát vendégünk. A másik téma a szakember tulajdonképpeni kutatási területe, a fiatalok politikai, közéleti aktivitása, részvétele. Erre az Egyensúly Intézet nemrégiben tett javaslata adott apropót, miszerint – egy átfogó demokrácia-erősítő csomag részeként – a választásra való jogosultság életkori határát 16 évre kellene leszállítani. Arról is szót ejtettünk, mi lehet a kapcsolat járvány társadalmi utóhatásai és a szavazói részvétel alakulása között.

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés