Ujhelyi kilép az MSZP-ből

Tóth Ákos | 2022.10.02. 09:53

Címkék:

MSZP Ujhelyi István

Olvasási idő kb. 4 perc

Nehéz búcsú címmel tette közzé vasárnapi nyílt levelét Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, aki így jelentette be: távozik a pártból.

„Valami összeragaszthatatlanul eltört. Próbáltam fakírként létezni a szilánkokon, de egyszerűen nem megy tovább. Tízezerhatszáz-huszonhárom nap után elbúcsúzom a Magyar Szocialista Párttól. Igyekeztem legalább annyit visszaadni ennek a közösségnek az elmúlt évtizedekben, amennyit én tőle kaptam – hiszem, hogy ez sikerült” – írja Ujhelyi, aki tizennyolc évesen lépett az MSZP tagjai közé, s mint közli, nem is a párttól búcsúzik, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől.

„Valami összeragaszthatatlanul eltört. A lelkiismeretem tiszta, mert rajtam nem múlt a változtatás. Nem egy alkalommal próbáltam felrázni a pártközösségünket az elmúlt években, a legutóbbi sokkoló mértékű választási vereség után már kíméletlen őszinteséggel vázoltam saját állapotunkat és vállaltam fel a Horn Gyula cölöpjeire építkező újjászületés rizikós, de – ma is állítom – egyetlen esélyt jelentő munkáját. Hibáztam, amikor nyers őszinteséggel tartottam tükröt magunknak? Lehet. De nem a társadalmi munkás híveinket vagy a tagságot bántottam vele, hanem a hivatásos vezetőink érdekeit. A tőlem megszokott felfokozott érzelmek, az értékeinkhez való rendíthetetlen ragaszkodás és a maradék közösségünk csendes szétporladásától való féltés vezérelte javaslataimat. De végül be kellett lássam és el kellett fogadjam: sokadjára sem tudtam vele áttörni a belső megkövesedés falát. Helyette kivívtam vele néhányak intrikus haragját, ami szép lassan elfojtotta körülöttem a tiszta levegőt. Tudom, hogy sokan – például sikeres önkormányzati vezetőink – éreznek hasonlóképpen” – áll Ujhelyi levelében, aki ezekkel a sorokkal arra utalt, hogy az áprilisi történelmi választási vereség után bejelentette, hogy jelölteti magát a párt élére, de pár hónap múlva visszalépett azzal, hogy elfogyott körötte a levegő, a párt vezetői közölték vele, hogy nem támogatják az indulását, ő pedig ezt nem is erőltetteb tovább annak érdekében, hogy ne fokozza a párton belüli feszültségeket. Ujhelyi egy új mozgalomra kívánta építeni a párt jövőjét, amit ő maga „Esély”-nek nevezett el, meg szerette volna változtatni az MSZP nevét és logóját, új alapokra szerette volna építeni a párt politikáját.

Most azt írja: „Valami összeragaszthatatlanul eltört. Akik most csalódnak bennem, elnézésüket és megértésüket kérve nyújtom feléjük baráti kezemet. Hosszú még az életünk a személyes sértettségek cipeléséhez. Közös küzdelmünk a szabad, demokratikus, európai Magyarországért egy csapatba vár továbbra is minket. A szociáldemokrácia képviselete és társadalmi erejének felvirágoztatása érdekében pedig könnyen lehet, hogy most különváló útjaink összefutnak majd még egy közös mozgalomban”, majd hozzáteszi: „valami összeragaszthatatlanul eltört, de ez nem jelenti azt, hogy fel is adom a harcot. Politikus vagyok. Céljaim, terveim, hitem és erőm is van közös hazánk sorsának alakítására. A NER sem örök életű, nem marad végleg a nemzet nyakán élősködve. Folytatom az Európai Parlamentben megkezdett – és rangos intézmények által díjakkal elismert – munkámat, folytatom a magyar szociáldemokrata választók közösségének és érdekeinek kérlelhetetlen képviseletét, de immár szocialista párttagság nélkül. Tudom, hogy mostani döntésem akár azt is jelentheti majd: a következő európai parlamenti ciklusban már nem kapok lehetőséget erre a szolgálatra, de addig is mindenki számíthat a tőlem megszokott aktivitásra, harcos munkára. Párttagságomat elengedve építem tovább az Esély Magyar Szociáldemokrata Közösség civil hálózatát, folytatom küzdelmemet a magyar érdekekért Európában és az európai értékekért Magyarországon”.

Ujhelyi István: Nem akarok az árral úszni

Még több olvasnivaló a témában.

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Győri diák nyerte az Európai Unió esszépályázatát

Fóti Tamás

Az Európai Unió kis- és közepes méretű vállalatainak idei éves találkozóján, Prágában hirdették ki a fiatalok számára kiírt esszépályázat győztesét. A beérkezett több mint 30 pályamű közül meghívták a nemzetközi zsűri által legjobb háromnak ítélt szerzőjét, és közülük került ki a győztes. Idén magyar siker született, Vass Viktória nyerte el a legjobb pályázat díját.

Elolvasom

Szupermérföldekre került az uniós pénztől a magyar kormány

Lakner Zoltán - Tóth Ákos

Az Európai Bizottság egyrészt továbbra is fenntartja a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összeg egy részének visszatartására vonatkozó javaslatát, másrészt jóváhagyta az úgynevezett helyreállítási tervet, amelynek célja a Covid-válság hatásainak enyhítése. A kohéziós alapok kapcsán az Európai Bizottság a jelek szerint ezúttal nem hagyta átverni magát, míg a helyreállítási alap esetén a magyar kormány számos pozícióját feladta, így például jöhetnek a szélerőművek és számos, a közoktatás deszegregációját szolgáló intézkedést is végre kell hajtania. Nagyon úgy tűnik, hogy a kontroll folyamatos lesz, minden egyes fillér, illetve euró csak a beruházás végrehajtásának ellenőrzése után érkezhet.

Elolvasom
Keresés