Tóth Ákos A béreslegény – Gyurgyák János és az elveszett illúziók

Elvesztett illúziók – megtalált történelem címmel jelent meg az Osiris kiadásában Gyurgyák János eszmetörténész gyűjteményes tanulmánykötete, amely tartalmazza a szerző politikai-politológiai-közéleti cikkeit és megszólalásait, de a valódi szenzációt történeti tanulmányai és esszéi jelentik, amelyek így, egybegyűjtve, kapaszkodót adhatnak egy következő generációnak, ha már ez a mostani, a rendszerváltó, elbukott.

Gyurgyák János a legnagyobb formátumú és a legkilátástalanabb sorsú magyarországi történészek egyike, akinek kilátástalansága abból ered, hogy nem a klasszikus történészi ösvényt követte abban a hiszemben, hogy a jelen csapdái a történelmi kulcspontok tanulságainak összegzésével kikerülhetőkké válnak, vagyis az, amiben élünk, kedvező irányba alakítható, de nem; kilátástalansága épp ettől a hangosan kimondott és egyértelmű nemtől válik magától értetődővé, szándékai is ezen a nemen bicsaklanak meg, s bár nekifeszül újból és újból, szinte megidézve a béreslegény kurucos hetykeségét, akinek, Bartók 1906-os, a Fejér megyei Baracson rögzített gyűjtése szerint sarjútüskék böködik a tenyerét, de mennél jobban böködik, annál jobban megrakja a szekerét, ám a nem az nem, megváltoztathatatlan, és épp ez a megváltoztathatatlansága az, ami e sorsot, amelyre Gyurgyák János generációs sorsként tekint, tehát nem feltétlenül csak a sajátjaként él meg, kilátástalanná teszi.

Generációs, mert van közös kapcsolódási pontja, mégpedig a rendszerváltás pillanata, amely az akkor – és részben attól – lendületet vevők számára a teremtés lehetőségét hordozta önmagában, és Gyurgyák alaposan meg is merítkezett e hosszú pillanatban. De egyéni sors is, mert a rendszerváltó generáció kudarcát annak aktív alakítói közül ma – ma még vagy ma már, ki tudja? – meglehet, nem feltétlenül mindenki éli meg akként, ahogy Gyurgyák éli. Vannak néhányan, akik a kudarcból azt a következtetést vonták le, hogy egészen más irányt kell venni, s ennek útja – meglehet: célja is – lett a NER, és vannak – köztük Gyurgyák János –, akik a NER létrejöttét is a rendszerváltó kudarc folyományának látják, a bukás velejárójának, ha úgy tetszik, kiteljesedésének és megtestesülésének.

Gyurgyák János kilátástalansága nem elsősorban a kudarc belátásából eredeztethető, hanem abból, hogy ő cselekvő történész, aki nem nyugszik bele a megváltoztathatatlanba, hanem alakítani akarja a sorsot, beleszólni, ha úgy tetszik, pörölni vele és párbajra hívni, s ez vezérelte már akkor, a kezdetek kezdetén is – már ha valóban afféle origóként tekinthetünk a rendszerváltás időszakára –, hogy politikai igazodási pontokat teremtsen: a Századvég folyóirat főszerkesztőjeként azt tartotta például az egyik legfontosabb teendőjének, hogy a frissen éledő – vagy hosszú hibernációból éledező – jobboldal számára megteremtse azt az eszmetörténeti hátteret, amelyre anélkül támaszkodhatott, hogy emiatt pironkodnia kellett volna. Visszanyúlt a nemes hagyományokhoz, a méltó elődökhöz, a nagy szellemekhez; ezzel már eleve alakította a környezetét, de eközben, nem mellékesen, tisztítani is akarta előtte az utat; előhozta hát a legfontosabb viták egyikét, a népi-urbánust, amelyet nemcsak a téma pusztító volta és kibeszéletlensége miatt tett meg, hanem azért is, hogy végre háttérbe szoríthassa az elődöket. Ez adja meg mostani, generációs kudarcként emlegetett szavai hitelességét is, épp ettől az egykori kísérlettől válik giccsmentesen kopogóvá a mostani bukás rögzítése. Most így vall: „Volt közöttünk akkor egy általánosan elfogadott elv, amit úton-útfélen, kissé nagyképűen hangoztattunk egymás között, nevezetesen, hogy ezek a vén hülyék menjenek már a francba, hagyjanak bennünket egy normális országot építeni. S ez vonatkozott mind a komcsikra, mind pedig az MDF-esekre és az SZDSZ-esekre. Összeállítottunk egy századvéges népi-urbánus számot, amiben ezek az öreg népiek meg öreg urbánusok egymásnak estek, és ennek volt egy határozott leleplező célja: mondják el, hogy mit akarnak, de utána hagyjanak már bennünket békén. Elmondhatják, hogy mit gondolnak, és aztán mehetnek a levesbe. (…)  De nem mentek. És ettől a ponttól kezdtem nem érteni a történéseket.”

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!