A jelmezek királynője – Szakács Györgyi időutazása

A Színházi Kritikusok Céhe Szakács Györgyinek ítélte az idei életműdíjat. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas jelmeztervező több mint félezer színpadi és filmes munkát tudhat maga mögött, köztük olyanokat, mint a kaposvári Marat halála, a miskolci Peer Gynt, a Katona Három nővére, vagy éppen A napfény íze, Az ajtó és a Napszállta című filmek. A tervező indulásáról, életének fontosabb állomásairól beszélgettünk.

 

A Váci utcai divatlap szaküzletnek különös hangulata volt. Ha valaki betért ide a hatvanas évek elején, nyugati divatlapok ragyogtak a polcokon, bennük karcsú álomruhák, igéző szoknyák, elegáns kosztümök. Az elegancia és a sikk egy darabkája volt ez akkor a vasfüggöny mögött, hiszen ezekhez a divatmagazinokhoz sehol máshol nem lehetett hozzájutni az ország határain belül. Az asszonyok, akiknek megtetszett egy-egy párizsi modell, ha kiválasztották a ruhát, az üzletben elkészítették a szabásmintát, ami alapján egy varrónő, vagy akár ő maga is megvarrhatta az áhított darabot.

A legérdekesebb ebben az aprócska boltban talán mégis az volt, hogy a szabásminták mellett kortárs magyar- és világirodalmi folyóiratokhoz, verseskötetekhez, regényekhez is hozzájuthatott az ember, ha éppen olvasni támadt kedve. A csábító mosolyú címlaplányok oldalán büszkén húzta ki magát a legfrissebb Nagyvilág, benne a legújabb külföldi szerzők alkotásaival, melyeket ékes szavú fordítók tolmácsoltak. Egy kicsit misztikus továbbélése volt ez Cserépfalvi Imre örökségének, azaz a Libraire francaise könyvesboltnak, mely a háború előtt ugyanezen a helyen, a Váci utca 10. alatt várta olvasóit, és ahol főleg francia nyelvű könyvek és folyóiratok sorakoztak, mivel a húszas évek végén Cserépfalvinak sikerült elérnie, hogy a reggel megjelenő párizsi lapok délután már Budapesten is kaphatóak legyenek. És akkor még nem beszéltünk az üzlet környékén megforduló közönségről. Mert akár egy irodalmi szalonban, a legkülönfélébb művészek, írók, költők és színészek adták itt egymásnak a kilincset, keveredve a háború előtti világ arisztokratáival és a szocialista rendszer újgazdag alakjaival.

„Rengeteg érdekes vendég fordult meg a boltban, édesanyám munkahelyén, ahol én tízéves koromtól az iskola után szinte minden nap órákat üldögéltem – meséli Szakács Györgyi. – A Nagyvilágot az első szótól az utolsó betűig kiolvastam és a hatalmas üvegkirakaton át bámultam a Váci utca sétáló szereplőit: kalapos férfiakat, horgolt kesztyűs néniket, rúzsos ajkú színésznőket, zilált hajú művészeket. Szemben volt a Pesti Színház (korábban Bartók Terem), mellettünk a Rotschild Klára divatszalon kirakata, de akadt a közelben kesztyűkészítő mester és boszorkányos ügyességű cipész is. A Rotschild kirakatban mindig megcsodáltam a frissen kitett ruhadarabokat, olyanok voltak számomra, mint egy-egy műalkotás. A színház fölötti lakásban lakott a „divat nagyasszonyának” hímzőnője, aki egy éjszaka alatt varázsolt nekem gyöngyökből egy csodálatos gallért. Az utcában akkoriban sokkal kevesebb volt a turista, a kitelepítésből visszatért idős arisztokrata hölgyek viszont jellegzetes figurái voltak a Belvárosnak. Megettek a Gerbaud-ban egy minyont vagy beültek egy csésze feketére az Anna kávézóba. Nagyon szerettem hallgatni a történeteiket: a Londonból visszatért Beniczky grófnéhoz még angol órákra is jártam Vörösmarty téri otthonába, ahol fátylas kalapban mesélt nekem arról, amikor még bálanyaként bemutatta az elsőbálózó leányokat. Azt mondta: hazajött, mert Budapesten akar meghalni, de nagyon megsértődött, amikor néninek szólítottam. Anikó grófnőtől egy ókori irodalmi sorozatot kaptam, de jól emlékszem Feszty Masa festőművészre és baráti körére is. Az idős arisztokraták ékszereiket már rég eladogatták, de öltözékükben mégis hordozták egy letűnt világ stílusát, fáradt eleganciáját, történelmét. A színházi világból a divatlapos üzletben láthattam többek között a tragikus sorsú Rozsos Istvánt, majd Várkonyi Zoltánt, Szemere Verát, de nagyon kedveltem Simonyi Imre költő szikár, szakállas alakját is.”

Györgyi még kislányként részt vehetett a hatvanas évek szocialista divatbemutatóin, látta a kifutón a szőke Bodó Sztenyát, a karcsú Fekete Klárit, a korai Kádár-kor sztármanökenjeit, de jelen volt azon a Gellért Szállóban megrendezett divatshow-n is, ahol Szécsi Pál utoljára lépett fel modellként, mielőtt végleg táncdalénekes lett. Györgyi édesanyja aztán évekig egy Váci utcai divatszalon direktriszeként dolgozott, ő pedig a divatüzletek műhelytitkainak megismerése után a Kaffka Margit Gimnázium gyakorlati óráin is elsajátíthatta a varrás tudományát. A csinos öltözékek mellett imádta a klasszikus francia és orosz regényeket, és miközben szavalóversenyeket nyert és rajongott a színházért, saját maga szabta és varrta legújabb divatú szoknyáit, ruhadarabjait. A kitűnően tanuló lány sokáig nem tudta eldönteni, hogy érettségi után milyen útra lépjen: nem akart se színésznő, sem pedig tanár lenni (jelmeztervező szak pedig akkor nem is létezett), az irodalom és a művészet szeretete végül a Műszaki Egyetem építész karára vitte.

„Az élet különös játéka, hogy már a gimnáziumi évfolyamról ismertem Csiszár Imrét, az első férjemet és Szlávik Istvánt, a jelenlegi páromat, akik mindketten a színház és az irodalom megszállottjai voltak, ráadásul barátok. Az építész karon pedig én is egykettőre rájöttem, hogy soha nem fogok házakat tervezni, mert engem az ember és a színház sokkal jobban érdekel. Így amikor Imre és a fiatal rendezők meghívtak a főiskolás vizsgadarabok próbáira és előadásaira, és megkérdezték, hogy mi lenne, ha terveznék a darabokhoz jelmezeket, nagy izgalommal elvállaltam. Itt éreztem rá, hogy mindig valami ilyesmire vágytam, hiszen a jelmeztervezés során emberekkel és irodalommal egyaránt foglalkozhatok, a drámáról való gondolkodás közben pedig egy csodálatos időutazáson vehetek részt, miközben a színészekre álmodott jelmezeim (a díszlettel együtt) egyfajta vizuális alkotás részeként jelennek meg a színpadon. Már az első alkalommal (1974) szívem-lelkem beleadtam a munkába, nem is kellett hozzá sok idő: a színpadi ruhák, majd a filmes kosztümök tervezése örök szenvedélyemmé vált.”

Major Tamás osztályvezető tanárként már a színművészetin felfigyelt Szakács Györgyi jelmezeinek drámai „tehetségére”, számtalan máig emlékezetes darabban dolgoztak aztán együtt, Moliére Tudós nők című legendás főiskolai vizsgaelőadásától kezdve, melyet a busa szemöldökű színészóriás rendezett (Máté Gáborral, Igó Évával, Básti Julival, Szerencsi Évával, Bezerédi Zoltánnal a különböző szerepekben), egészen a fiatal Csiszár Imre által rendezett Lear királyig, ahol a Miskolci Nemzeti Színházban maga Major alakította a megtört öreg uralkodót, vagy említhetnénk az 1980-as miskolci Tartuffe-öt, ahol Major rendezésében Blaskó Péter, Tímár Éva, Dégi István és Szerencsi Éva viselhette Györgyi jelmezeit a sokak számára mai napig felejthetetlen teátrumi estén. Szakács Györgyi évtizedek óta szívében őrzi az egykori nemzeti színidirektor tanácsát, amely úgy hangzott: a tervezésnél gondolkozzon úgy, mint egy gyerek. Egyszerűen gyermeki nyitottsággal csodálkozzon rá az éppen aktuális színdarabra, és amit ilyenkor érez vagy gondol, hát abból fog megszületni a tökéletes jelmez.

Talán ennek köszönhető, hogy Szakács Györgyi az első években a klasszikus darabokhoz egyáltalán nem barokkos jelmezeket vitt színre, hanem sokkal inkább a figurák jelleméből indult ki, erős színeket alkalmazott és a szereplők öltözékei egyfajta testképeknek feleltek meg. A „Szakács Györgyis” jelmezek nagy ívű karriert futottak be az eltelt évek alatt, munkáira már jó ideje az egész darabról való határozott gondolkodás és a csipkefinomságú, árnyalatokban gazdag alkotás a jellemző.

A kezdeti sikeres szárnypróbálgatás után a hetvenes években a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, majd következett tíz fantasztikus év a Miskolci Nemzeti Színházban, miközben a „nagy kaposvári időszak” szinte minden színháztörténeti jelentőségű darabját is ő öltöztette a Csiky Gergely Színházban.

„Kecskeméten hatalmas siker lett Machiavelli Mandragórája, és nagyon boldog voltam, amikor a kritika külön is méltatta a jelmezeimet. Miskolcról pedig nem lehet kihagyni a Csiszár Imre rendezte Peer Gyntöt, ahol a címszerepet Blaskó Péter alakította, vagy azt a Csárdáskirálynőt, amit Jancsó Miklós rendezett (egy pucéran bolyongó néma női szereplővel dúsítva) és szinte egyik pillanatról a másikra több tucat tökéletes frakkot kellett a színpadra varázsolnom. Kaposvárra Ascher Tamás hívott először, két hetem volt arra, hogy a Chicagót felöltöztessem Básti Julival, Csákányi Eszterrel és a többiekkel együtt, egy darabig még bizonytalankodtam is, hogy el tudom-e vállalni. Kaposváron aztán meglepődtem, hogy milyen szeretettel fogadtak, az előadás pedig elképesztő sikert aratott, és ettől kezdve szinte az összes Ascher előadást én terveztem. De olyan nagyszerű rendezőkkel is együtt dolgozhattam, mint Gothár Péter, Gazdag Gyula és Ács János. A Marat halálával (1981) pedig egy olyan emblematikus előadás létrehozásában vehettem részt, mely forradalmi szemléletével felért egy rendszerváltással. A bolondok házában az ötvenes évek ruháit adtuk a szereplőkre, tolmácsolva ezzel Ács János elgondolását, hogy a darab valójában ötvenhatról szól. Czeizel Gáborral, aki akkor az asszisztensem volt, tűvé tettük az ecseri piacot korabeli ruhákért. Nem is nagyon szépítettünk rajtuk, gyűrötten és kopottan illeszkedtek legjobban az előadás tartalmához. A szürke és barna öltözékekhez aztán csináltattunk olyan kiegészítőket, melyek a magyar és helyenként a francia trikolórt jelenítették meg a színpadon. Katartikus történelmi pillanatként éltem meg a bemutatót.”

1991-ben Györgyi a budapesti Katona József Színház tagja lett, ahol olyan kiemelkedő előadásokban tervezhetett (már korábban is), mint a világot bejárt Három nővér, Székely Gábor Mizantrópja Cserhalmi Györggyel, Weöres Sándor Szent György és a sárkánya, a Zsámbéki Gábor által rendezett A revizor, A vízkereszt, vagy amit akartok, vagy épp legutóbb a Lear király. A Radnótiban Valló Péter nagy sikerű rendezéseit öltöztette, köztük a legendás Ványa bácsit. Tizenöt évig tervezett jelmezeket a stuttgarti Theater Tri-Bühnének, rengeteget dolgozott Ascher Tamással Helsinkiben, de meghívták többek között a bécsi Burgtheaterbe, a Lipcsei, Malmöi és a Lyoni Operába is. A magyar filmek jelmeztervei közül a nevéhez fűződik Szabó István számos mozija: A napfény íze, a Szembesítés, Az ajtó és a Zárójelentés. A „Sonnenshein” kosztümjeinek tervezéséért Genie-díjra jelölték. De csodálatos jelmezeit láthatjuk Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjében, Deák Krisztina Aglaja című alkotásában, de nem hagyhatjuk ki Elek Judit műveit vagy a Sorstalanságot és a Napszálltát sem. A világsztárok közül nemcsak Ralph Fiennesnak vannak Szakács Györgyi ruhái, de öltöztette többek között Cate Blanchettet, Helen Mirrent is.

Aki ismeri, tudja, hogy folyton úton van, keze ügyében általában több különféle táska, benne ezüstgombok, zsinóros mellény, brüsszeli csipke, selyemsál, alsószoknya, szépséges kesztyű vagy éppen egy huszárcsákó lapul. Csodálatos jelmeztervei sokszor éjszaka, vezetés közben születnek, amikor van ideje a darabon, forgatókönyvön gondolkodni. Ha a rendezőnek nincs konkrét elképzelése a ruhákról, a tervezésben sokszor kap segítséget a dédszülőktől és a nagyszülőktől, akik a családi fotográfiákról közvetítik a régmúlt időt.

„Általában az utolsó pillanatban készülök el, mert mindig a tökéletességre törekszem, és sokáig keresem a megfelelő minőségű anyagot, legyen az egy finom gyapjúszövet, tiszta selyem vagy éppen egy századfordulós kalap díszítése. Mindig az irodalmi mű és a rendező elképzelése jelöli ki az utat a tervezéshez, de ezután szabadon álmodhatok és gondolkodhatok az alkotás minden gyötrelmével, izgalmával és örömével. Három gyermekem közül a kisebbik lányomat, Szlávik Julit sikerült megfertőznöm a ruhatervezéssel, ma már ő is keresett jelmeztervező. Örök szerelem köt a színpadhoz és a filmhez, máshogy nem is tudnám elképzelni az életem.”

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.