Tóth Bea A mai szabályok szerint Lilinek nem lenne anyukája, Évának kislánya

Hiába is akarják, van, amit nem lehet kőbe vésni – azt, hogy mi a család, mit jelent szülőnek, anyának és apának lenni. Vagy egyedülállóként örökbe fogadni. Íme, Éva és örökbefogadott kislánya, Lili története, ami ma már nem ismétlődhetne meg ugyanígy, hiszen a kormány korlátozta ezt a lehetőséget.

– Csak egy percet kérek, föl kell hívnom Lili bölcsődei gondozóját, úgy váltunk el, hogy Lili sír.

Az az egy perc csak pár másodperc ugyan, de Évának akár órákat is jelenthet. – Mehetünk, szokás szerint túlaggódtam. Már megnyugodott, játszik a többiekkel – meséli.

Elég furcsa az idő is, nem tudni, hogy perceken belül elázunk-e, mégis, mit csináljunk, ha ránk szakad az ég, akkor aztán szaladhatunk, hiszen egy kávézó sincs nyitva, ahova bemehetnénk. Végül aztán a bölcsőde lépcsőházában ülünk le, úgy hallgatom Évát a kiszűrődő gyerekzsivajban.

– Jó életem volt Lili előtt. Akkor is örökbe fogadom, ha férjem és vér szerinti gyerekem lett volna, mert hogy nem tudok róla, hogy ne lehetne vér szerinti gyerekem is. Szerettem a munkámat, a szüleimmel mindig is jó kapcsolatom volt, boldog gyerekkort kaptam és élveztem az életemnek azokat a szakaszait is, amelyeket egyedülállóként töltöttem. 38 évesen mégis azt éreztem, hogy vágyom egy gyerekre. De ahhoz, hogy egy ember meggyőzze a hivatalokat az alkalmasságáról és megkapja a határozatot, nem elég az a gondolat, hogy „beadom, maximum visszalépek”. Nincs helye a hezitálásnak és a burkolt tetszelgésnek, hogy szívességet tesz azzal, hogy örökbe fogad. Ez elköteleződés.

Évát még e nyilatkozat aláírása előtt biztosította pedagógus édesapja és édesanyja, hogy ebben a döntésében is támogatni fogják.

Időközben édesanyja is megérkezik, hogy Lilit hazavigye, de ha már itt van, ő is bekapcsolódik a beszélgetésünkbe.

– Amikor a lányunk először elmondta nekünk, hogy örökbefogadást tervez, kicsit meglepődtünk. Igaz, ő mindig is olyan volt, aki inkább a járatlan utat választja a járt helyett. Volt már a családunkban örökbefogadás, tudtuk, hogy ez nagyon jó dolog, bíztunk benne, hogy jól fog sikerülni. Később még egy olyan csoportba is elmentem, amelyet kimondottan örökbefogadó nagyszülőknek szervezett egy alapítvány, mert szerettem volna sorstársakkal találkozni és én is szerettem volna elmélyedni az örökbefogadás lélektanában ugyanúgy, mint a lányom a tanfolyamon.

Éva fölhívta a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot, és elindultak a hivatalos folyamat: a pszichológusokkal való beszélgetés, a környezettanulmányok, a kapcsolati hálók felmérése, Éva megismerése. A legalaposabban. Ha egyedülálló nő jelentkezett ugyanis örökbefogadásra, még ha hátrány nem is érte emiatt, a gyámhivatal már az első alkalommal jelezte, hogy hol van a helye a rendszerben, ha egyedüli családfenntartóvá akar válni, a házaspárok ugyanis előnyben vannak.

– Már-már idegesítő volt az az alaposság, ahogy fölmérték az alkalmasságomat, az anyagi hátteremet és a kapcsolati hálómat. Többszörösen kellett bizonyítanom. Utólag nincs rossz érzésem emiatt, azt gondolom, hogy jogosan tették, mert száz százalékosan tudniuk kellett, hogy én ezt egyedül is tudom vállalni. Őszintén megmutattam magam, egyébként is belegabalyodok a legkisebb ferdítésekbe is. Akik a határozatomon dolgoztak, úgy éreztem, hogy támogattak engem az örökbefogadásban. Nem vagyok egy nagy érdekérvényesítő, de amikor több hetet kellett volna várnom egy konzultációra, fölhívtam a pszichológust, hogy még a napokban adjon nekem időpontot. Bármikor, akár reggel 6-kor is. Kaptam. A kérelemben megjelöltem, hogy egy és három év közötti kislányt szeretnék, nem zártam ki a testi fogyatékosságot és a roma származást sem. Úgy gondoltam, a mozgását fejleszthetem szakemberekkel, de az értelmi fogyatékossággal élő gyerek neveléséhez kevésnek éreztem magam egyedülállóként. Én is boldog akartam lenni.

Éva végül fölkerült az örökbefogadók országos listájára, és ezzel együtt az esélyei is nőttek. Mert örökbefogadható gyerekek elsősorban nem Budapesten, hanem a szegényebb megyékben vannak. Tudatosan készült, roma családokról, örökbefogadásról szóló szakirodalmat olvasott, és részt vett azon a 40 órás tanfolyamon is, amit 2020 nyarán a kormány már nem tartott olyan fontosnak, hogy kötelező maradjon. Itt alakultak ki tartós ismeretségek más örökbefogadó szülőkkel. Itt látta, hogy milyen egy másik típusú szülőség elengedése, a vér szerinti gyerek lehetőségének elgyászolása, vagy akár az örökbefogadás elengedése is egy-egy sikeres lombikprogram után. Itt volt szó arról is, hogy ott, ahonnan a gyerekek érkeznek, miért csak a sokadik szempont a védekezés az ötödik terhesség után is, egyáltalán: milyen traumák érhetik ezeket a gyerekeket. Éva szerint sokakhoz képest könnyű dolga volt, mert egészen rövid idő alatt, másfél év múlva örökbe befogadhatta Lilit. A telefonhívás után elment a vidéki csecsemőotthonba, ahol elmondták, hogy egy másfél éves, cigány származású gyermeket mutatnak neki, akinek magzatkori fejlődési rendellenesség következtében hiányzik a lábujja, ami, mint később kiderült, a mindennapi életében nem akadályozza őt mozgásában. Ezzel együtt megkapta az aktát, Lili múltját.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!