A megoldások embere – A távozó kancellár öröksége

Négyszer szállt sorompóba Angela Merkel a német kancellári székért és mind a négyszer győzött. Ilyen teljesítményt csak Helmut Kohl tudott felmutatni, őt azonban az ötödik menetben kiütötték. Ezzel szemben Merkel négy ciklus után a saját elhatározásából távozik. Vele együtt hiányozni fog sajátos stílusa a német mindennapokból, az Európai Unió csúcstalálkozóiról és a világpolitikából is. A polgári közép-jobb szektorban Merkel egyénisége modellt teremtett, a szerény, de magabiztosan szakszerű, mindig felkészült, higgadt, konfliktuskerülő, megoldásokon munkálkodó, mérsékelten konzervatív politikusét egy európai nagyhatalom élén. 

Az NDK-ból az egyesült Németország élére

Nem csak azzal tűnt ki Merkel a politikustársai közül, hogy az első nő volt a CDU élén, majd a kancellári poszton, hanem keletnémet hátterével is. Bár Hamburgban született 1954-ben, néhány hónapos korában evangélikus lelkész apját a NDK-beli Templinbe helyezték, egy kis brandenburgi településre Berlintől északkeletre. Angela Kasner, akit az osztálytársai Kasi-nak hívtak, ott járt iskolába. A családi nevet nagyapja változtatta meg a lengyel Każmierczak-ról. Merkel kancellárként is büszkén vállalta, hogy részben lengyel származású. Tagja lett az állampárti FDJ ifjúsági szervezetnek, de közben konfirmált. Kitűnt a matematika és orosz nyelv tárgyakból. 

A lipcsei Karl Marx Egyetemen kvantumkémia szakot végzett, majd kutatóként dolgozott egészen 1989-ig. Huszonhárom évesen férjhez ment diáktársához, Ulrich Merkelhez, s bár néhány év után elváltak, azóta az ő nevét viseli. Jelenlegi férje Joachim Sauer, a Humboldt Egyetem tudományos kutatója, ritkán jelenik meg hivatalos eseményeken a kancellárasszony társaságában, szakmai önéletrajzaiban sem említi, hogy felesége az ország kormányfője. 

Addigi környezete, az államszocialista rendszer hirtelen összeomlása mélyen megérintette Merkelt, pályát változtatott, átlépett a politikába. Csatlakozott a Demokratikus Ébredés (Demokratischer Aufbruch) mozgalomhoz, amely rövidesen egyesült a keletnémet CDU-val. Az NDK utolsó kormányában Lothar de Maizière miniszterelnök mellett helyettes szóvivő. 1990-től az egyesült Németországban már Bundestag-képviselő, Kohl kancellár felfigyel rá, úgy hívja: a kislány (das Mädchen). Harminchét évesen nő- és ifjúságügyi miniszter, azután környezetvédelmi miniszter. 

1998-ban következik az igazi kiugrás, azt követően, hogy Kohl alulmarad a parlamenti választáson. A CDU új elnöke Wolfgang Schäuble lesz, mellette Merkel a párt főtitkára. A vereséget követően a CDU-t finanszírozási botrány lengi körül, Kohl makacsul hallgat, Schäuble besározódik. Merkel keményen bírálja az előző vezetés ballépéseit. 2000-től már ő a CDU elnöke és ezáltal az ellenzék vezére. 2002-ben mégis a bajor Edmund Stoiber indul az uniópártok nevében a kancellárságért, de nem tudja legyőzni a szociáldemokrata Gerhard Schrödert. 2005-ben viszont a CDU/CSU, amelynek immár Merkel a kancellárjelöltje, 35,2 százalékos eredménnyel győz. Igaz, csak egyetlen százalékpont a szavazatelőnye, de ez elég ahhoz, hogy nagykoalíciót alkossanak az SPD-vel, és Merkel hosszú viták végén megszerezze a kormányfői mandátumot. 

A német választási rendszer, amelyben Merkel a politika csúcsára került, korrekt és átlátható. Valódi vetélkedésben nehézsúlyú szocdem politikusokat győzött le. Schröder után a következő ellenfele 2009-ben a jelenlegi államelnök, Hans-Walter Steinmeier, azután Peer Steinbrück volt pénzügyminiszter, majd 2017-ben a Brüsszelből, az Európai Parlament éléről hazatért Martin Schulz. Merkel vezetésével a CDU/CSU általában 33-35 százalékkal végzett az első helyen, kivéve a 2013-as kiugró eredményét, amikor 41, százalékot ért el. 

A kancellárasszony szilárd és kormányzóképes koalíciókat épített. Az első ciklus nagykoalíciója után következett négy év a liberális FDP-vel, azután ismét két menet nagykoalíció. Belpolitikai teljesítményei közül kiemelkedik a 2008-as gazdasági válság után megalkotott „ösztönző csomag”, amely az infrastruktúra fejlesztésével lendített a beruházásokon. Az úttörő jellegű „energiafordulat” az atomerőműveket küszöböli ki, azután visszaszorítja a lignit és barnaszén bányászatot. Merkel megszüntette a sorkatonaságot, miközben a Bundeswehr fontos külföldi békefenntartási és kiképzési feladatokat kapott. Egészségügyi reformja a dráguló kezelések anyagi fedezetét szilárdította meg.

Európai válságok német következményei

A legnagyobb politikai kihívásokat a német belpolitikában is az Európai Uniót próbára tevő válságok jelentették. Az integráció éppen Merkel hivatalba lépésének évében fordult akadályokkal teli pályára. A kancellárasszony mindegyik ciklusára jutott valamilyen súlyos, addig példa nélküli problémacsomag. 2005-ben szavazták le a franciák, majd a hollandok a szépreményű uniós alkotmányt. Az Európai Bizottság, élén José-Manuel Barroso elnökkel közel két évig tétlenül toporgott. 2007 első felében Németország a Tanács soros elnökeként az alapító Római Szerződés aláírásának fél évszázadát ünneplő uniós csúcsra ügyes nyilatkozatot terjesztett be. Előzőleg a német diplomácia alaposan körbejárta a tagállamokat, kitapogatva a készségek és lehetőségek reális határait. A kormányfők elfogadták a német javaslatot, a tárgyalások folytatódtak és 2009 végén életbe lépett az átdolgozott Lisszaboni Szerződés. 

Az euróövezet válságának megoldása kitöltötte Merkel következő ciklusát. A közös valutáról bebizonyosodott, hogy kezdetben igen gyönge lábakon állt. Az egész monetáris rendszert Németország hordta a vállain, így megtehette, hogy a stabilizálás áraként feltételeket szabjon. A német stílusú költségvetési fegyelem azonban nem volt ínyére egyes tagállamoknak, különösen a görögök tiltakoztak ellene. A személyeskedésig fajuló konfliktusokat Merkel lerázta magáról és az euró végül megerősödve került ki a súlyos krízisből.

Harmadik ciklusának közepén ütött be a migrációs válság. 2015 nyarán hirtelen nőni kezdett az Európa fejlett centrumába tartó menekülők száma, Szíriából a polgárháború miatt keltek útra, több ázsiai országból és Észak-Afrikából is csapódtak hozzájuk. Főleg a balkáni útvonalat használták, amely Magyarországot is átszelte. A hatalmas tömeg szétfeszítette a schengeni rendszert és a menekültügyi szabályokat, képtelenség volt a személyeket egyenként azonosítani, a szükséges bűnügyi, egészségügyi szűréseket elvégezni, illetve a minimális ellátást biztosítani számukra. A legtöbb ország igyekezett megszabadulni a problémától és a felelősségtől, tovább lökdösték a menekülteket, azután kezdték a határokat fizikailag is lezárni. Az Európát ért szokatlan kihívás túlnyomórészt a fő célország, Németország nyakába szakadt. Merkelnek döntenie kellett. Három meggondolás vezethette: a lutheránus lelkész jólelkű leánya el akarta kerülni az antihumánus megoldásokat; mint német kancellár arra is gondolhatott, hogy minden lépésével cáfolnia kell a nácizmus történelmi terhét; végül az NDK-ban leélt fiatalsága érzékennyé tette a politikai okokból menekülők iránt. A végeredmény az ismert engedékeny álláspont lett: „Megoldjuk”. Ám ezzel a német társadalmat befogadóképessége határáig, sőt azon túl is megterhelte. Fölerősödött az idegengyűlölő szélsőjobb, százával gyújtottak fel menekültszállásokat. Az alaphangot azonban mindvégig a kormány türelmes és segítőkész hozzáállása határozta meg. Egyesek a kancellár bukását jósolták, ő azonban fokozatosan békítette meg a német társadalmat. Habár a szélsőjobb képviselői bejutottak a Bundestagba, Merkelnek sikerült olyan konszenzust kialakítania, hogy a téma lekerült a politikai napirendről.

Negyedik és utolsó ciklusára egy újabb példa és előzmény nélküli válság nehezedett: a Covid-19 járvány. Németországban viszonylag jól választották el azt a három komponenst, amely másutt zavarosan egybefonódott: az egészségügyi szempontokat, a téma politikai prezentációját és a gazdasági, üzleti érdekeket. Speciális nehézségeket okozott viszont az ország szövetségi felépítése, az egyes tartományok eltérően szabályozták a járvány idején az üzleti nyitva tartást, az iskolák működését, miközben szabadon lehet közöttük közlekedni. A járvány tetejébe Merkel kancellárságának utolsó évében súlyos árvizek pusztítottak, főleg a nyugati tartományokban. Nemcsak az anyagi kár volt jelentős, emberéletek is áldozatul estek. 

Külpolitikai kihívások kezelése

Merkel különösen nagy figyelmet szentelt a külpolitikának. Négy szociáldemokrata és két liberális külügyminiszterrel dolgozott együtt zökkenőmentesen, miközben a diplomáciában mindvégig ő vitte a prímet. Hasznára volt orosz nyelvtudása, fiatal korában Donyeckebe is kiküldték nyelvtanfolyamra, így amikor Kelet-Ukrajna orosz megszállása volt napirenden, személyes helyszíni emlékeket is társíthatott a politikai problémákhoz. 

Távozása kapcsán elkezdték számba venni, összesen hány EU-csúcson vett részt, hányszor látogatott Moszkvába, Pekingbe, Washingtonba. Kezdettől fogva követte az EU keleti bővítésének eseményeit, a Brexit alakulását, az ukrajnai válsággóc fejleményeit, az iráni atomalkut, az afganisztáni NATO- és benne a német szerepvállalást egészen a fájdalmas visszavonulásig, amely megkérdőjelezte az 59 elesett német katona áldozatának értelmét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának megkövesedett rendszerében Németországnak nem sikerült állandó helyet kapnia, viszont Merkel a 2008-as kezdettől fogva részt vett a szerveződő új világkormány egyik csírája, a G20 ülésein. Négy amerikai elnökkel volt dolga. Amikor hivatalba lépett, George W. Bush-sal került kapcsolatba, nyolc éven át kitűnően együttműködött Barack Obamával, aztán megkapta Donald Trumpot kelletlen partnernek, végül Joe Bidennél tett búcsúlátogatást. Nagy figyelemmel foglalkozott a „keleti” hatalmakkal. Oroszországgal még a legnehezebb kanyarokban is fenntartotta a párbeszédet. Putyinnal kölcsönösen beszélik egymás nyelvét, jól ismerik egymás országát. Fejlesztette a viszonyt Pekinggel, Kínába hét alkalommal vezetett német gazdasági-kereskedelmi delegációt, de a politikai találkozókon az európai értékrendbe ütköző problémákat is nevükön nevezte, például az ujgurok vagy a Dalai Láma helyzetével kapcsolatban. 

Európa jövőjéről nem voltak merész víziói, de kezelni tudta a mindenkori ügyeket. Tárgyilagosan ítélte meg a földrész helyzetét a világban. A 2013-as Davos-i Világgazdasági Fórumon ő mondta ki: az öreg kontinens a világ népességének már csupán 7 százalékát adja, de a GDP egynegyedét produkálja és a globális szociális kiadások felét itt költik el. A tagállamok mentén hasadó EU-külpolitikát nem erősítette, inkább maga oldotta meg – gyakran más nagy tagállamokkal összefogva – a felmerülő problémákat. 

Utódlás és örökség

Erős arcélű vezetőként Merkel vigyázott arra, hogy közvetlen konkurens ne nőjön fel mellette. Friedrich Merzet elszigetelte, Jens Spahnra pedig rábízta az egyik legnehezebb tárcát, az egészségügyet. Az általa kiválasztott utódok azonban nem bizonyultak versenyképesnek. Annegret Kramp-Karrenbauer-nek meg kellett elégednie a védelmi miniszteri poszttal, többre nem alkalmas. A kancellárjelöltségben Merkel által támogatott Armin Laschet alulmaradt a komolyabb és tartalmasabb szociáldemokrata Olaf Scholz-cal szemben. A szeptember 26-i Bundestag-választással megkezdődött a Merkel utáni korszak, de időbe telik, amíg kialakul egy kormányzóképes hármas koalíció, addig ügyvezetőként továbbra is a „Mutti” kormányozza és képviseli Németországot.

Magyarországon sokan kulcsszerepet tulajdonítottak Merkelnek a hazai politikai viszonyok alakulásában, mivel az általa hirdetett európai normákat Orbán Viktoron nem kérte számon, sőt sokáig az Európai Néppárt védőernyőjét tartotta fölé. Bizonyos, hogy ebben személyes szimpátia nem vezette, inkább a gyanús pályára tévedt Fideszt akarta szem előtt tartani, miközben óvta a Néppárt egységét és békéjét. 

Merkel három magyar kormányfővel találkozott. Gyurcsány bizalmaskodó modorát nehezen viselte, Bajnai szakszerű és őszinte stílusát kifejezetten kedvelte. Orbánhoz fűződő viszonyáról sokat elárul a kancellár testbeszéde közös fellépéseiken. Számára nem a magyarországi helyzet volt a legfontosabb, hanem a Lengyelországra átterjedő fertőzés, ahol a rossz példa követése négyszeres nagyításban jelenik meg. Midőn a múlt évben ez a két kormány az uniós költségvetés vétójával fenyegetőzött, ha az jogállami feltételeket is tartalmaz, Merkel minden erejét latba vetve a lengyel ellenállást szerelte le, Orbán egyedül maradt és visszavonult. Egy konkrét helyzet megoldódott, de az EU normáival és értékeivel szembeforduló tagállamok terjedő problémája egyelőre velünk maradt. 

Merkel tág horizontú, európai politikus. Emlékezetes az EU Keleti Partnerség programjának indításakor elhangzott felszólalása. Prágában, 2009 májusában, cseh elnökség alatt ültük körül a hosszú tárgyalóasztalt 27 EU-tagállam és a kiszemelt hat keleti szomszéd vezetői társaságában. Lengyel-svéd közös javaslatra ekkor fogadtuk el az ambiciózus programot, amely az európai volt szovjet köztársaságokat szorosan az Európai Unióhoz kívánta kapcsolni. Egyedül Merkel figyelmeztetett: Oroszország érdekeit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Igaza lett, Moszkva visszahúzta Örményországot, befolyásolta Azerbajdzsán viselkedését és nehezen gyógyítható sebeket ütött Ukrajnán. 

Kivételesen hosszú, nagyobbrészt sikeres kormányzás után Merkel tekintélye megőrzésével távozik. A szövetségi köztársaság intézményeit és törvényeit nem forgatta fel, hanem működtette. Személyéhez semmilyen botrány nem tapadt. Tartózkodott a luxustól, mindvégig korábbi lakásában lakott, nem gyűjtött vagyont sem otthon, sem a szomszédban, sem a rokonságnál. Sokat és őszintén kommunikált a sajtóval és az állampolgárokkal. Lehet, hogy a hosszú szolgálat után a Merkel-Sauer házaspár kedvenc hobbijuknak, a hegyi túrázásnak fog hódolni, de az sem kizárt, hogy a volt kancellár valamelyik nemzetközi szervezetben tűnik majd fel. Egyedi stílusát más nem tudná alkalmazni, de a szavára ezután is érdemes lesz hallgatni. 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.