Grundtól a Padlásig – Wunderlich József szerepei

Boka János a Pál utcából, Andrej Bolkonszkij a Háború és békéből, Ákos az Auróra Boreálisból, Bádogember az Ózból, Raszkolnyikov barátja a Bűn és bűnhődésből, Jay Gatsby Fitzgerald tollából. De az említett szerepeken kívül fantasztikus Rádiós volt a Padlásban, legutóbb pedig Szelim basaként tűnt fel (streamline bemutató) a Szöktetés a szerájból című Mozart operában. Ő Wunderlich József.

Édesanyja szórakozott professzornak hívta, amikor kisgyerek volt, a barátai pedig sokáig csak bolond Józsinak. Felesége (Bach Kata) legelső emléke róla: a gólyatáborban rózsaszín szalmakalapban rajzolgat egy fának dőlve, a többiektől elkülönülten. Sokáig hegedűművésznek készült, szinte a véletlen sodorta a színpadra. 2015 óta a Vígszínház társulatának tagja, ahol a közönség és a szakma rengeteg tapssal és több díjjal (Junior Príma-díj, Ruttkai Éva-emlékdíj, Soós Imre-díj, Ajtay Andor-emlékdíj) is elismerte tehetségét. Alapítója volt és máig zenész énekese a Grund vígszínházi fiúzenekarnak, nemrég pedig SKIZó címmel jelent meg zenei albuma, melyen saját lírai szerzeményeit adja elő. „Lezuhanhatnánk együtt / Elkaphatnád a kezemet / Éreznéd, hogy forró / Lett a súrlódástól a felszín / Alatti vegyület is / Már lassítanál, de a föld magja még távol / Eloltanád a tüzeket / De most már mindened lángol…” (Szemed mögé) Mondják: az egyik legszebb szerelmes dal az övé. 

Wunderlich Józseffel a Pesti Színház büféjében találkozom, ahol a Bella figura (Yazmina Reza művét Török Ferenc rendezi) próbája után szürcsöljük a teát. Tűzpiros nadrágban, latin poncsóban és kamaszosan kócos hajjal nevet a maszkja mögött, árad belőle a szó, ahogy mesélni kezd. 

„Tizenhat évesen hegedű tanszakon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, napi hat órát hegedültem, mellette énekeltem, zongoráztam. Az elektromos zongora és a túlzott gyakorlás azonban tönkretette az ízületeimet, annyira szétvertem az ujjaim, hogy nem tudtam egy kanalat sem megfogni, nem voltam képes megenni egy levest. Szembesülnöm kellett azzal, hogy soha nem lesz belőlem hegedűművész. Ez borzasztóan fájt, viszont rengeteg szabadidőm lett. Ekkor szólt nekem a kollégiumban a Celeng Marcsi (most már ő is az Operában énekel), hogy létezik a Társulat nevű televíziós tehetségkutató, ahol az István, a király rockopera szereplőit válogatják ki. Jelentkeztem, és elnyertem Vecellin német lovag szerepét. Később a Társulattal rendszeresen felléptünk kollégiumokban, ahol a Jézus Krisztusból vagy a Valahol Európában musicalekből énekeltünk részleteket, és itt kérdezte meg először Aradi Imi barátom, hogy ha már így alakult, miért nem jelentkezem a színművészetire, nekem való lenne. Bevallom, addig a pillanatig nem is tudtam, hogy létezik ilyen egyetem. Amikor pedig elkezdtem készülni a felvételire, még a monológ szó jelentésével sem voltam teljesen tisztában.” 

Ismeretlen fogalom volt Jóska számára a rosta is, talán ezért sem hullott ki még a harmadiknál sem, pedig ahogy mondja: teljesen vakon és süketen tapogatózott, bár az igaz, hogy a versekért mindig rajongott, és ugyanúgy, ahogy a különféle zenék, a költemények is könnyen megragadtak a lelkében. Arra azért mégsem számított, hogy elsőre felveszik. Írt egy százszázalékos matek érettségit és azt tervezte, hogy a Zeneakadémiára jelentkezik valamilyen elméleti szakra, elvégre az összhangzattan és a zeneszerzés komolyan érdekli és még az alapjai is megvannak hozzá. Ehelyett azonban Novák Eszter és Selmeczi György színész osztályában találta magát, ahol végigszorongta, feszengte az első évet és a kitűnő bizonyítvány ellenére sokáig úgy gondolta: sosem lesz belőle igazi teátrista. Még a második évben is csak díszlettervezőnek vagy kellékesnek tudta elképzelni magát, hiába érkeztek tanáraitól a pozitív visszajelzések. A harmadik év végi operett vizsga után Eszenyi Enikő rögtön a Vígbe hívta gyakornoknak, majd a diploma után kezdő színésznek, Jóska mégis többször nemet mondott a pesti igazgatónak és inkább szülővárosát, Pécset választotta, ahol hamar megtalálták a szépfiús bonviván szerepek. 

„Huszonkét évesen határozottan rossz voltam a Csárdáskirálynőben, Edvinként elég szerencsétlenül áriáztam a nálam húsz évvel idősebb primadonna mellett. Mégis rengeteget tanultam az itt töltött négy év alatt a kőszínházról, a közösség iránti felelősségről és a Pécsi Nemzeti Színházban érintett meg végérvényesen a színpadi szereplés varázsa is. Amikor pedig megkaptam Camille Chandebise szerepét a Bolha a fülben című Feydeau vígjátékban, már könnyedén nevettettem és teljesen felszabadultam.”

Ahogy teltek a hónapok, a közönség is elképedve látta, hogy az a fiú, aki olyan esetlenül mozgott a bonviván szerepben, most milyen erős alakítást nyújt egy bohózatban vagy éppen a kamaraszínházban, Billy bőrébe bújva a Kripliben. Jóska ekkor érezte úgy, hogy önbizalomban és szakmailag némileg megerősödött, így 2015-ben végül igent mondott Eszenyi Enikőnek, leszerződött a Vígbe, ahol szinte azonnal bedobták a mélyvízbe.  

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!